hirdetés
hirdetés

Munkaerő helyett „embereim”

A pandémia: a vezetők nagy lehetősége

Henry Mintzberg legutóbbi könyvében egy tehén rajzával szemléltette a szervezeteket. A szegy, a bélszín, a rostélyos, a stefánia ugyan leírja, hogy miből is áll a marha, de amikor látunk egy tehenet átballagni az úton, akkor mégsem a nyak és fartő közötti részeket látjuk mozogni. De mitől is lesz valami több, mint részei összessége? A szervezetek esetében nyilván elsősorban a vezető által. 

Felhő és torony

Az elmúlt hónapok a számos ijesztő és mellbevágó élmény mellett fontos tapasztalatokat hoztak a vezetők számára is. 

A nagy szervezetekben úgy tűnik, a helyzet elsősorban szerepértelmezési kérdéseket vetett fel. Mi is a dolga a vezetőnek, ha nincs közvetlen ráhatása a mindennapi történésekre? Ha elsőpilótából hirtelen légiirányítóvá válik, aki csak a toronyból figyelheti az eseményeket, és fő feladata kimerülni látszik abban, hogy ügyeljen: senki se tűnjön el a radarról? Mi történik akkor, ha a nagy gonddal kialakított rutinok, a meetingek és beszámoltatások militáns rendje, az addig fizikailag is átlátható irodatérben zajló folyamatok és tevékenységek egyszerre csak virtuálissá válnak? Ha a tárgyalók egyik napról a másikra a felhőbe költöznek? Mi van, ha az addig evidensnek tekintett hatalmi távolság egyszerre csak interferenciába kerül a kényszerűen előállt fizikai távolsággal, vagy éppenséggel feloldódik a magánszféra kéretlenül beszüremkedő zajaiban, a megbeszélések háttérdíszletéül szolgáló nappalik demokratikusan kaotikus látványában? És egyáltalán, hová lesz akkor a vezetői tekintély, az omnipotencia, ha az igazán lényeges kérdésekre épp senki sem tudja a választ, még a vezető se?

Hullám és csónak

A kisebb szervezetekben, úgy tűnik, ennek a szerepzavarnak az ellenkezője játszódott le, sokkal inkább tisztulás, kivilágosodás, mint konfúzió. Sok esetben vált nagyon is egyértelművé, ki a vezető és mi a dolga ebben a váratlan helyzetben. Szempillantás alatt lettek vezetőkké olyanok, akik egészen addig leginkább talán vállalkozókként tekintettek magukra. Olyanokként, akik a saját bőrüket viszik a vásárra, a maguk által megteremtett céget és vagyont építik – és ebben alkalmazottaik csak segéderők, akikkel talán egy csónakban eveznek, de a célt csak a kormányos tudja, övé a kockázat és a reménybeli haszon nagyja is. Most, a pandémiás felfordulásban azonban történt velük valami igazán furcsa, bár talán nem megmagyarázhatatlan. Erről szereztem első kézből tapasztalatokat, erről szól ez az írás. Áprilisban és májusban, a pandémia első hullámának közepén, egy kutatásom kapcsán magyar kis- és középvállalatok tulajdonosaival és vezetőivel beszélgettem. Főként arra voltam kíváncsi, hogyan élik meg személyesen és vezetőként a történéseket. Megkértem őket arra is, hogy próbálják meg hasonlatokkal kifejezni, milyen ez a helyzet, milyenek a kilátások. Az első beszélgetésekből kirajzolódó kép sok szempontból meglepő volt. 

A guruk megmondják

A kis- és középvállalkozásokban az vált valósággá, amiről a menedzser szakirodalom, a mindennapi valóságon kívül és az afelett álló tanácsadók évek óta beszélnek – korábban én is többször írtam erről a saját blogomon. Szexi betűszavakba öltöztetett modellekbe gyúrva, egyre idegesítőbben suttogják, mondogatják és az utóbbi időkben már harsogják is, hogy a jövő vezetőjének szociálisnak, gondoskodónak és bizalomépítőnek kell lennie. Nevezik coach-típusú vezetőnek is, elvárják, hogy legyen wired, social és lehetőleg legyen flow-ban is körülötte mindenki. Őszintén szólva, ezt elég ijesztőnek találhatják az érintettek. Jogosan érzik, hogy nem erre van kiállítva a bárcájuk, ők az üzleti döntésekben kompetensek, nem a pesztrálásban.

Azt is olvasni a nagy guruknál, hogy teljes tévút volt az MBA képzés, hogy a vezetőknek talán mégiscsak jobb lett volna bölcsészettudományokat vagy pszichológiát hallgatniuk üzleti tanulmányok helyett. Kicsit későn szóltak a guruk, úgy tűnik. A ma pozícióban lévő vezetők többsége nem jógaórákon tölti az estéit és nem mindfulness tréningeken a hétvégéit. Ezt többnyire meghagyják a HR-eseknek (már ha van HR-es a cégnél), amíg ők döntéseket hoznak és Excel-táblákat böngésznek. Hiszen valakinek az üzlettel is kell foglalkoznia. Mindeközben.

A valóság közbeszól

De most történt valami. Az elmúlt két hónapban pozíciótól és szereptől függetlenül szinte mindannyian megtapasztaltunk valamit, amit előtte talán sokan még sosem. Amiről például Brené Brown olyan hatásosan beszél és ír. A sérülékenységről és sebezhetőségről van szó. 

Sokan, főleg a férfi vezetők, talán sosem használnák ezeket a kifejezéseket, és kimondott szavaikkal tagadják is, hogy ez megtörtént velük. De nem is fontos, hogy ezt hogyan nevezzük. Aki szeretne beszélni róla, az megtalálja majd a módját és hozzá a (szak)emberét, hiszen vagyunk egy páran, akik segíthetünk ebben. 

A lényeg, hogy valami történt, és ami történt, az sokakat sarkallt olyan cselekedetekre, amelyeket utólag értelmezve majd üzleti döntésnek lehet látni – pedig valójában emberi döntések, részben vagy főként.  Olyan üzenetek, amelyekben megtestesül mindaz, amit a modern szervezetek működésében az elmúlt évtizedekben látókörön kívül került a növekedést és fejlődést evangelizáló kultúrában. 

Szövetség és szolidaritás

Amiről ugyanis a vezetők beszéltek nekem, az a felelősség és gondoskodás. Ahogyan többnyire nem vártak semmilyen külső segítséget, és jellemzően arról számoltak be, hogy leginkább magukra, a megérzéseikre, az üzleti tapasztalataikra és a korábbi előrelátásuknak köszönhető tartalékokra támaszkodhatnak – most, ebben a kutatásban, ha azt kérdeztem tőlük, mégis kire számíthatnak, akkor leginkább közvetlen munkatársaikat említették. Jó hír ez azért, mert jelzi, hogy jól választottak. Választásaik most igazolják őket, a legtöbb helyen a csapat összezárt, együtt húzzák és tolják. Van, ahol a váratlan terhelésre és van, ahol a túlélésre szövetkeznek.

A helyzet hasonlatos ahhoz, amikor Kitchener marsall az első világháborúban úgy toborzott hallatlan sikerrel önkéntes csapatokat, hogy a brit szigetország falvaiból, lakóhely és foglalkozás alapján állította össze az egységeket. Így létrejöttek az egymást belülről támogató, szolidaritás és együttműködés alapú katonai egységek. A későbbi hadügyminiszter történelmi megítélése ellentmondásos ugyan, de nevére mégis azért emlékszünk, mert intézkedésével képes volt összekovácsolni az embereket egy erőt adó közösségbe a nehéz időkben. 

A híres plakát üzenetének parafrázisa most az lehetne: „Your Company Needs You.”

„Az embereim”

De van valami, ami ennél még sokkal fontosabb. Arra a kérdésre: „Önre kik számítanak most?” szinte minden döntéshozó azt válaszolja, hogy „az embereim”. Csak azok nem, akik a családjukat említik az első helyen, de többség az „embereit” említi. Azok közül, akikkel beszélgettem (szinte valamennyi szektorból) egy kivétellel senki sem bocsátott el egyetlen alkalmazottat sem. A többség azt mondja, hogy azért, mert bevált csapattal dolgozik, és mert nehéz megtalálni és megtartani a jó munkaerőt. De ezt a szót: „munkaerő” ők most nem használják. Emberekről és kollégákról beszélnek, vagy munkatársakról. Akiket összehívtak az első napokban, és akik még sok helyen ma is igénylik, hogy a vezetőjük öntsön lelket beléjük. Van, aki minden egyes alkalmazottjával személyesen beszélt, és van, aki a legnehezebb első hetekben rendszeresen felhívta őket, hogy megtudja, hogyan vannak. Van, aki minden reggel kiállt az üzem közepére, és elmondta, hogyan látja a dolgokat. Mert ezt várták tőle az asszonyok a varrodában, akiknek ő ad munkát, öntudatot és családjaiknak kenyeret. Sose mondták, de éreztették vele, hogy tőle várnak egyenes szavakat: ha azt, hogy nem tudja, hogyan lesz, akkor azt. Ő azt mondta, eleinte ez volt a legnehezebb, és nem csak azért, mert nem szokott a szerepléshez, hanem mert sokáig maga sem tudta, mit mondhatna a kilátásokról. De megtette és megteszi ma is, mert azt érzi, hogy ezt kell tennie, reményt is kell adnia, miközben keményen dolgozik a cég jövőjéért.

A cikk teljes terjedelmében az Üzlet és Pszichológia 2020. augusztus–szeptemberi számában olvasható. Az újság megrendelhető itt.

Mihalik Judit PhD., Executive coach, szervezeti és vezetési szakember, mentor
a szerző cikkei

(forrás: Üzlet és Pszichológia)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Újrahasznosítottuk 2019 egyik legsikeresebb KREATÍV rendezvényét: itt a Green Wave 2020! November 18-án fókuszban a fenntarthatóság és a marketing!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés