hirdetés
hirdetés

Önfejlesztés

3 vezetői készség, melyre szükséged lesz 2021-ben

2020 számos nehézséget tartogatott, mindezen túl azonban a vezetők számára jónéhány tanulási lehetőséget is biztosított. Sőt, valójában rá is vagyunk kényszerítve a fejlődésre és a változásra, ha helyt akarunk állni az „új normálisban”. Mutatunk három készséget, melyeket 2021-ben érdemes továbbfejleszteni, mert valószínűleg nagy szerepük lesz a sikeres működésben.

1.     Empatikus kommunikáció

A hatékonyan kommunikáció a produktív és sikeres vezetők egyik alapkompetenciája. 2020 bizony számos kihívást állított a vezetők elé kommunikációs területen is, hiszen fontos volt a transzparens, nyílt, következetes és érthető kommunikáció, mindemellett pedig az aktív hallgatás ás az empatikus odafordulás is nagy szerephez jutott. Brené Brown professzor és író szerint az empátia táplálja a kapcsolatokat, így tudunk egymáshoz kapcsolódni.

Az empatikus vezetés előnye, hogy a munkavállalók úgy érezhetik, vezetőjük nem csak menedzserként, hanem emberként is törődik velük. Felértékelődött annak a jelentősége, hogy képbe kerüljünk a dolgozók mentális állapotával, hogylétével kapcsolatban. Mivel jelenleg még inkább ki vagyunk téve a kiégés veszélyének, fontos, hogy a vezetők a mentális egészség védelmét előtérbe helyezzék. Ennek egy része az empatikus odafordulás és a valóban érdeklődő „hogy vagy?” kérdés - melynél a válaszra is kíváncsiak vagyunk.

 2.     Érzelmi intelligencia az érzelmi agilitásért

Az érzelmi intelligencia – azaz az a képesség, hogy tudatában legyünk saját érzelmi válaszainknak – sokak szerint a jövő munkaerőpiacának egyik legfontosabb kompetenciája lehet. Az érzelmi agilitás pedig meghaladja a tudatosságot és az irányítást is. Susan David pszichológus szerint az érzelmileg agilis emberek nem csak, hogy tudatában vannak az érzéseiknek, hanem azt is tudják, hogyan kell eligazodni rajtuk. Hogyan csinálhatjuk ezt? A pszichológus kiemeli, hogy el kell kissé távolodni a helyzettől és tudatában kell lenni a saját gondolatainknak olyan módon, hogy tudjuk, hogy ezek csak gondolatok és érzelmek, amelyek nem határoznak meg minket. Ha a vezetők érzelmileg agilisabbá válnak, nem csak a cselekedeteik szándékát érthetik meg gyorsabban, hanem azt a hatást is, amit azokkal ki akarnak váltani. Ha a szándék és a hatás összehangolt, akkor a kommunikáció világos lesz.

 3.     Időgazdálkodás

Amikor szembesültünk azzal, hogy a távmunka egy ideig biztosan az életünk része lesz, azt a keretrendszert próbáltuk alkalmazni, amelyet addig használtunk, ahelyett, hogy a megfelelő alkalmazkodási módot kerestük volna. Ám időközben rá kellett jönnünk, hogy a különböző közegek, platformok különböző megközelítéseket is kívánnak meg. Nem vihetjük egy az egyben azt a munkamódot a virtuális térbe, amit az irodában alkalmaztunk. 

Megváltozott a kontextus, amiben dolgozunk, így nekünk is újra kell terveznünk az időgazdálkodásunkat. Több operatív egyeztetésre, meetingre van szükség, így ezek köré kell szerveznünk a munkaidőnket és a munkavégzésünk ritmusát. Vezetőként tehát elő kell vennünk a naptárunkat és a lehető leghatékonyabban kell strukturálnunk az időnket. Azokat az idősávokat, amikor kifejezetten produktívak vagyunk, érdemes a munkavégzésre és a stratégia tervezésre fordítani, a maradék időben pedig a meetingeket megszervezni.

Novák Dóra, online szerkesztő, újságíró
a szerző cikkei

(forrás: Forbes)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! Apex Toplistás pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2021. április 16.

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!

hirdetés