hirdetés
hirdetés

Karanténpszichológia

„Könnyen megszoktuk, mert nem idegen az emberiségtől a home office” – Interjú Pléh Csabával

A pandémia okozta izoláció különleges emberi helyzeteket szül. Mindannyiunk számára újdonság, melynek megértéséhez és lélektani elemzéséhez Pléh Csaba pszichológust, nyelvészt, a Közép-európai Egyetem Kognitív Tudományi Tanszékének tanárát hívtuk segítségül. Szó esik a „home office” ősi eredetéről, a pszichológiai kutatás jövőjéről és személyes karanténélményeiről is.

Segítene értelmezni, hogy mi történt velünk az elmúlt közel három hónapban lélektanilag?

Az ember egyszerre törekszik biztonságra, jósolható stabil körülményekre, és mint kíváncsi főemlős egyfolytában újdonságokra vadászik. Ezt úgy tudom a bezárt életmódra fordítani, hogy a bezártság könnyű elviselése aktiválja bennünk az ősi életmódbeli mintákat, ugyanakkor nagyon erősen megvan bennünk az agora iránti igény is, az, hogy ismeretlen emberekkel sajátos környezetekben találkozzunk. Nem véletlen, hogy ahogy a többlettermelés az ókori Egyiptomban vagy a görögöknél elkezdődött, azonnal hatalmas városok jöttek létre. Ez nem idegen az emberi természettől, városban új kapcsolatokat létesítünk. A fiatalok számára egészen más tényezőkben is fontos az agorahatás. Nemcsak a kognitív érdeklődés, hanem a párválasztás, csoportalakítás és kapcsolatkeresés sajátos terepe is. Ezt próbálják most digitális platformokkal imitálni, több-kevesebb sikerrel.

Vajon minek köszönhető, hogy egyre több embertől hallani: megszokta, akár még meg is szerette a karantént?

Az elmúlt több mint két hónap folyamatát vizsgálva a felnőttek körében arra jutunk, hogy meglepően jó a hozzászokás aránya. Különösen az értelmiségi jellegű munkát végzők közt, akik amúgy is digitális környezetben dolgoznak. Én az egyetemen is szinte egész nap a képernyő előtt ülök, itthon is. Az evolúciós pszichológus azt mondatja velem, hogy van két fontos oldala ennek a viszonylag könnyű megszokásnak, amiről elfeledkezünk. Egyrészt az emberiség eddigi, hosszú tízezer éveiben sosem élt olyan életmódot, mint amilyet ma a polgári, rendezett világ definíciós jegyének tartunk. A szülők reggel elmennek dolgozni, egész nap nincs otthon senki. Az embereknek eddig soha nem volt ilyen távolság a munkahelyük és az otthonuk közt. Gondoljunk a paraszti életre vagy a letelepedés óta bármilyen életformánkra. Ez a jellegzetesség a népesség körülbelül kétharmadát, a nem urbanizált hányadát ma is jellemzi. Ha úgy tetszik, a régi üzemmódra váltottunk vissza, tehát ez az elegánsan „home office”-nak nevezett helyzet nem is olyan idegen számunkra. A másik, ami nem annyira idegen, hogy különböző életkorú gyerekek vesznek részt egymás szocializációjában. A földművelő kultúrákban az írásbeliség elterjedése előtt egyáltalán nem volt jellemző a gyerekek életkor szerinti elválasztása. Amikor úgy tűnik, hogy jól alkalmazkodunk, akkor tehát ősi megoldásmódokat és helyzeteket veszünk elő. Mindez a betegségtől való félelem és irtózás oldalát zárójelbe tette, most arról beszéltem, hogy hogyan éljük a mindennapjainkat.

Pléh Csaba


Ön személy szerint hogy élte meg az elmúlt két hónapot?

Nekem személyesen jó élményeim is vannak. Mindenki azt várja, hogy panaszkodjak, de nem panaszkodom. Három szempontot emelnék ki. Az első tíz napban elkezdtem a rendezetlenséget csökkenteni magam körül. Hihetetlen mennyiségű papírt dobtam ki, amit az elmúlt négy-öt évtizedben gyűjtöttem, kincseket. Olyan papírokat, folyóiratokat, amelyeket külföldön fénymásoltam, most már persze mind elérhető digitálisan. Fontos szembesülés volt ez a múlttal. A személyes múltammal is szembesültem, családi fotókat rendezgettem, amiket nagyon rég nem láttam. Majd egy szellemi rendteremtés kezdődött. Húsz éve írok egy angol nyelvű, új szempontú pszichológiatörténetről szóló könyvet, amelynek az elmúlt öt-hat hétben a véglegesítésén dolgozom. A viselkedéselemzők arra jutottak, hogy a bezártság érzését nagyban csökkenti, ha konkrét célokat tűzünk ki. Ha nem hagyjuk, hogy a napunk szervezetlen üdüléssé váljon, illetve ha változtatjuk a helyünket a lakáson belül. Én egy nap négy különböző helyen töltöm az időt itthon. A harmadik fontos szempont pedig, hogy az ember ahhoz szokott, hogy a hétköznapokban kevesebb időt tölt a családjával. Most arra vagyunk predesztinálva, hogy azokkal az emberekkel töltsük az időt, akiket magunk választottunk, ne az ismerősökkel, kollégákkal. Átalakul a családi együttlétünk is. Én például húsz éve csak kétféle ételt főzök, most elkezdtem kísérletezni. A borsólevesemet külön megdicsérték, a rántás készítése pedig már nem tűnik boszorkányságnak. Általánosabban, új szempontok alapján tesztelődnek a kapcsolatok, kiderülhet, hogy mégsem olyan stabil egy kapcsolat, vagy pont hogy erősebb, mint hittük.

A pszichológusoknak minden helyzetre vonatkozóan vannak elméleteik, ugyanakkor ilyen helyzetbe még sosem kerültünk, hogy hónapokra be kell zárkózni a lakásba. Mit tippelt volna előzőleg, hogy hogyan fog reagálni az emberek többsége?

Nemcsak elméleteik vannak a pszichológusoknak, hanem megfigyeléseik is. Űrkutatók, sarkkutatók a tudományalapú, speciális kultúránkban – ami pici része az emberiségnek ugyan – vizsgálták már néhány különleges élethelyzetű csoportnál, hogy milyen az izoláció hatása. Hogyan változnak a beszédminták, milyen sztereotípiák vannak jelen? Még magyar kutatócsoport is van, amely ezzel foglalkozik. Amikor négy-öt ember vizsgálatáról van szó, akkor részletes személyiség-lélektan segítségével arra próbálnak rájönni, hogy például kiket szabad vagy nem szabad együtt felküldeni egy űrállomásra. Most ugyanez a kísérlet emberek százmillióival folyik. Itt már nem arról van szó, hogy összeférhetőek-e az emberek. Az egykor választott, majd kényszerültté vált kapcsolatok vizsgálata ez. Én személyesen azt tippeltem, hogy a különböző kulturális mintázatok nagyon befolyásolják a helyzet megélését. A magyar emberektől azt vártam, hogy nagyon fegyelmezetlenek leszünk, a meglepetés az, hogy a helyzet által megkövetelt viselkedési normákat betartották az emberek, amin őszintén meglepődtem.

Pszichológiai kutatói-szakmai szemszögből mennyi érdekességet tartogatott ez a helyzet?

A kulturális mintázatokról, stresszkezelésről rengeteg vizsgálat folyik, amelynek eredményeit majd megismerhetjük. Mi empirikus pszichológusok nagyon fegyelmezetten betartjuk az emberi távolságtartás szabályait. Rengeteg fiatalnak, akiknek most kéne doktori disszertációt írni, fél éves szünet keletkezett volna a kutatásában. Kiderült, hogy öt-hat éve léteznek olyan internetes kutatási technikák – a kérdőívezésen túl –, amiket akár viselkedés-megfigyelési kutatásokra is tudunk használni. A kutatók rákényszerültek, hogy használják ezeket, ráadásul nem is drágák, az alanyok pedig boldogan részt vesznek bennük. A pszichológusok akár olvasástechnikai, ábrafelismerési vizsgálatokat is képesek online végezni. Ez új távlatokat nyitott meg a kutatásban, és nem csak az izoláció kutatásában. Ezek a lehetőségek eddig is megvoltak, csak most megtanuljuk őket használni, ahogy például a távoktatás módszereit is.

Milyen jellemző megküzdési stratégiákat látott az utóbbi időben maga körül?

Azt gondolom, hogy a humornak a falak között óriási szerepe van. Általában tudjuk, hogy a humor mennyire fontos párválasztási tényező. A lányoknál a kompetencia és a kinézet mellett a humor a legfontosabb a partner kiválasztásakor. A humor elősegíti a közös kudarcok megoldását, segít a mindennapok nehézségeiben. A korlátozott lehetőségek, például, hogy milyen szerszám, könyv, étel van otthon, kreatívabb felhasználást eredményez. Ez pedig sikerélményt okoz.

Tudatos az, ahogy a stresszre vagy az egyedi helyzetekre reagálunk?

A pszichológiában újra divat megkülönböztetni a gyors és lassú folyamatokat. Vegyük példának, hogy autóvezetés közben mennyire sok folyamatot kontrollálunk sikerrel. Ezek a folyamatok rutinszerűek, a rohanó életünk tele van ilyenekkel. A bezártság által most sokunknak több ideje lett, és ezek az újonnan talált idők nagyon fontos részei lehetnek a tervezett lassú folyamatoknak. Nem az ábrándozás segít az eredményességben, hanem a tudatos tervezés. Az életünk tervezése, hogy hány órakor ebédelünk, mikor beszélgetünk vagy dolgozunk, most sokkal tudatosabb, mint általában.

A változástól való félelem gyakran jelen van az életünkben, de az alkalmazkodóképességünk is igen fejlett. Az elején kételkedtünk a karantén sikerességében, most már rutinnal kezeljük. Tehát az alkalmazkodóképesség erősebb, mint a változástól való félelem?

A karantén elviselésével kapcsolatban a gazdasági tényezők szerintem a legfontosabbak. A munka világából való kiszakadás miatt nem az izoláció elviselése lesz nehéz, hanem az egzisztenciális válság. Az iparágak erre különbözően reagálnak, ami érdekes megoldásokat szülhet.

Arra a kérdésre, hogy a biztonságigény vagy az alkalmazkodóképesség erősebb-e, általában azt szoktuk mondani, hogy az emberi elme és idegrendszer egy sajátos tanuló gépezet. Arra vagyunk predesztinálva, hogy a kultúra sajátosságait, az élet szabályait, nehézségeit állandóan tanuljuk. A koronavírus-helyzet egyik nagy tanulsága, hogy a tanulási készségről, amin eddig vitatkoztunk, hogy hogyan kopik az életkorral, a kiélezett helyzetben kiderült, hogy nem is annyira. Mi, felnőttek, újra képesek vagyunk tanulni. Persze nem olyan gyorsan, mint a gyerekek, de egyáltalán, a tanulás lehetősége és ezzel a változás, adaptáció lehetősége bennünk van. Ha antropológiailag nézzük, az egész drámai helyzet tehát pozitív jelentőséggel is bír. A díványon heverésző ember kimozdítható. Sőt, a bezártság miatt sokkal igényesebbé is váltunk. A fogyasztási szokásainkban is változunk, én például szinte nullára redukáltam a médiafogyasztásomat, pedig az elején azt hittem, ez fogja az időm nagy részét kitenni.

Miben lehet más a visszarendeződés utáni világ a koronavírus előtti időkhöz képest?

Egy ideig azt gondoltam, hogy minden változni fog. Kevesebbet utazunk majd, rövidebb ellátási láncokat szervezünk, jobban gazdálkodunk az időnkkel. Az enyhítések kapcsán viszont azt tapasztalom, hogy sok helyzetben ugyanaz történik, mint eddig. Az utakon újra dugók, az emberek ugyanúgy visszaélnek az autójukkal. Nem vagyok pesszimista, azt remélem, hogy kicsit szerényebben, jobban priorizálva fogunk élni. Megtudjuk, hogy kik fontosak nekünk igazán, például a családi kapcsolatok erősödnek. Én a saját felnőtt gyerekeimhez sokkal közelebb kerültem érzelmileg ez alatt az idő alatt. Serdülőkoruk óta nem történt meg velem, hogy egyenlő félnek tekintettek volna. A másik, hogy a gyengébb kapcsolatok elmélyülése is előtérbe kerülhet, ismerősökkel, kollégákkal való viszonyunk sokkal pozitívabb lehet. Nekem például egy kollégámmal lett sokkal intenzívebb, aktívabb a kapcsolatom, mint eddig, nem is gondoltam volna, hogy ez lehetséges.

A kollégákat említette. Mi a felelős munkáltatói és munkavállalói viselkedés a második vagy harmadik hullám fényében? Hogyan lesz tervezhető az életünk ezután?

Én itt abban látom a veszélyt, hogy nehéz lesz megértetni az emberekkel, hogy ugyanazok a dolgok valamikor tiltottak lesznek, valamikor nem. Időben és térben szabályozni az embereket nagyon nehéz. Okos állatoknak is nagyon nehéz megtanítani, hogy valamit egyszer szabad, máskor nem. Ez rengeteg feszültséget okozhat a jövőben. Munkáltatói szempontból minden a tényleges statisztikáktól függ, de az egész biztos, hogy rendkívül körültekintően kell eljárni. Én az iskolák szervezését ismerem jobban, de ott például kiderült, hogy a saját szabályaink betartásához kétszer-háromszor annyi tanterem kellene. Az osztályok létszáma meg kell, hogy változzon, mindent át kell gondolnunk. Az üzemeltetők számára érvényesíthetőeknek kell lenniük az éppen aktuális szabályoknak. A hétvégén jártam a piacon, ahol a bevásárlóközönség nem tartotta be a távolságtartás szabályait. Ami korábban csak tolakodás volt, most veszélyes viselkedéssé vált. A húzd meg, ereszd meg típusú szabályozást sokkal nehezebb emberileg betartani, mint az egyértelmű szabályokat. A tervezhetőség kapcsán a fiatalokra gondolok elsősorban. Hogyan alakulhatnak például az elkötelezett párkapcsolatok. Hol lehet majd fiúkat (vagy lányokat) felszedni? Ezt nem szoktuk tervezési problémának nevezni, pedig fontos. Hogyan tudunk munkát vagy lakást keresni? Az ember keresgélő viselkedése hogyan oldható meg a távolságtartás szabályai mellett? Ez egy átfogó tervezési probléma.

Volt szó korábban az életkori csoportokról. Mit gondol az időseket érintő előítéletekről? Van rá esély, hogy ez maradandó lesz?

(…)

A visszarendeződés egyéni tempóban, egyéni döntések alapján történik. Hogyan kerüljük el az ebből adódó konfliktusokat?

(…)

Mit tanulhatunk mindebből?

(…)

A cikk teljes terjedelmében az Üzlet és Pszichológia 2020. június–júliusi számában olvasható. Az újság megrendelhető itt.

Krémer Sára
a szerző cikkei

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

A HR és a vezetés szerves része, hogy értsük a munkavállalóban végbemenő folyamatokat. Webináriumunkon azok a szolgáltatók mutatják be gyakorlati megoldásaikat, akik egy szervezet emberi működésével kapcsolatos kérdésekre adnak válaszokat. HR-eseknek ingyenes!

hirdetés