hirdetés
hirdetés
hirdetés

Váltás, párban

„Kilépni a semmibe” – ők megtették

Férj és feleség. A felsővezetői pozíciójukból egymást támogatva léptek ki, és találtak rá saját magukra. Félelmetes vagy felemelő, ha eltűnnek a megszokott keretek? Dr. Görözdi-Nagy Eszter coach, mediátor és Kocsmár Kornél autórestaurátor történetét olvashatjuk.

 

Eszter jogászként végzett, főként változásmenedzserként, átmeneti időszakokban dolgozott különböző cégek felsővezetésében. A változásban mindig az emberi oldal érdekelte, azt tartotta szem előtt, hogyan lehet egy céges átalakítást úgy végigvinni, hogy közben a dolgozóknak mindez a legkevésbé fájjon. Ez az érdeklődése vezette őt coaching tanulmányok elkezdéséhez, és ez amellett, hogy a napi munkájában is segítette, lépésről lépésre egy új karrier lehetőségét is megadta. A váltás több mint két év alatt zajlott le, Eszter mára főállású coach és válási mediátor, illetve a Cosmic Latte 13 közösségi iroda tulajdonosa.

A családból másodikként, 45 évesen váltott Kornél, aki eredeti végzettségét tekintve kohómérnök és energetikus, de korábban több területen – laborvezetőként, újságíróként, kereskedőként, majd informatikai területen felsővezetőként – is dolgozott már. Gyerekkora óta rajong az autókért, de igazi szenvedélyt a veterán Citroenek iránt érez. Még menedzserként, befektetési céllal egy barátjával közösen hozta létre a DC72 autófelújító műhelyt, amit – korábbi karrierjét hátrahagyva – 2016-ban vett át. Mára 12 ember van a csapatában, a világszínvonalú óbudai üzemükben oldtimer legendákat varázsolnak újjá a világ minden tájáról érkező vevőknek.

Dr. Görözdi-Nagy Eszter coach, mediátor és Kocsmár Kornél autórestaurátor

Felsővezetőként váltottatok. Felmerülhet az olvasóban, hogy így könnyű újratervezni, hiszen lehetett elegendő tartalékotok.

Eszter: Szerintem a nagyobb fizetést nehezebb otthagyni, mint egy alacsonyabbat. Sőt, ezzel együtt egy magasabb státuszt is feladsz. Tanulságos volt számomra az az élmény, amikor tanácsadóként visszamentem a korábbi munkahelyemre, és az az ember, aki korábban a kegyeimet kereste, átnézett rajtam, és már nem is köszönt.

És ott van a családom iránti felelősség, ami szintén nyomasztott, hogy vajon megtehetem-e a velük azt, hogy egy ideig nem lesz bevételem? Tartalék ide vagy oda, nekem így is több mint két éves küzdelmet jelentett, hogy ki merjek lépni a semmibe. Utána is még fél éven át minden nap el kellett mondanom magamnak, hogy „Te akartad, a Te döntésed volt!”

Kornél: Én is inkább az érzelmi oldaláról közelíteném meg. Nem volt könnyű a váltás, mert szerettem felsővezetőnek lenni, mindig is vonzó volt benne, hogy nagy dolgokat lehet csinálni. Azzal, hogy kiléptem, egy-két nagyságrenddel kisebb lett minden – a csapat méretében, költésben, üzleti eredményben – és ehhez hozzá kellett szoknom.

Eszter, honnan jött számodra a váltás gondolata?

Eszter: Egyrészt azt vettem észre, hogy akaratlanul is hazavittem a megmondóember szerepet, amit viszont tudatosan el akartam volna kerülni. Másrészt arra jöttem rá, hogy nem tudom kontrollálni, hogy mennyit és mikor dolgozzak, rengeteg volt a túlóra. Egy olyan megoldást kellett találnom, ami a család szempontjait is engedi figyelembe venni, de közben ugyanúgy emberekkel foglalkozhatok, és folyamatos változatosságot élhetek meg a munkában.

Kornél, hogyan élted meg Eszter váltását? Mennyire hittél az új irányban?

Kornél: Mindig is támogattam és örültem neki, ha olyan dolgot tanul, ami később hasznos lehet számára szakmailag. Így volt ez a coachinggal is. Igazából a suli elvégzése után volt egy döntési pont, hogy mennyire fog ezzel a jövőben is foglalkozni. Míg ő nem annyira tekintette ezt a jövőbeli karrierjének, addig én, látva a pozitív visszajelzéseket az ügyfelektől, finoman noszogattam, bátorítottam, hogy talán ebből meg is lehetne élni. Hittem benne, és láttam, hogy van a kezében valami, amivel kezdhetne valamit, mert érték és meg is fizetnék.

Eszter: Kornél mellett mindig azt éreztem, hogy bármit döntök, azt nekem szabad. Amikor a munkahelyemen végleg betelt a pohár, felhívtam, és mondtam, hogy holnap felmondok. Jó – ennyi volt a válasza. Nem kezdett el azon idegeskedni, hogy mi lesz velünk, hogy a család megélhetése az ő felelőssége lesz.

Kívülről nézve akár egy továbblépésnek is megfelel az új munkád. Mennyiben érezted ezt valóban váltásnak?

Eszter: Az volt rettentően nehéz, hogy én egy jó munkásember voltam, bementem az irodába, és rám bízott feladatot maximális szinten elvégeztem. Ez a koordinátarendszer egyszeriben eltűnt, újra kellett építenem. Ráadásul számos új feladattal, mint például a kapcsolatépítés vagy a marketing is meg kellett birkóznom. Az első egy-két év során sok olyan helyzetbe kerültem, amikor nem hittem azt, hogy erre képes lennék.

Mi volt a legnehezebb pillanatod?

Eszter: Az ügyfélkörépítés nagyon küzdős volt számomra, mert nem vagyok az a csevegő típus. Az új kliensek megtalálásához, ismerkedéshez viszont el kellett mennem konferenciákra. Az egyik ilyen alkalommal csak arra emlékszem, hogy ott állok, mint egy ufó, nem ismerek senkit, nem tudok senkihez sem odamenni, borzasztóan éreztem magam. Négy és fél percig bírtam, kirohantam a kocsihoz, és sírva hívtam Kornélt, hogy én erre teljesen alkalmatlan vagyok. Végül az segített, hogy kitűztem magamnak célként, hogy ha törik, ha szakad, minden rendezvényen legalább három névjegykártyát át kell adnom. Lépésről lépésre egyre jobban ment – ugyan ma sem tartozik a kedvenceim közé a konferenciákon való ismerkedés, de legalább azt a kezdeti zsigeri félelmet le tudtam győzni.

Kornél, hogyan élted meg Eszter közel három évnyi, átmeneti időszakát?

Kornél: Valóban voltak hullámvölgyek – kis sírás az autóban, rosszkedv néhány napig, de aztán ha valaki felhívta, akkor repkedett örömében. Végig hittem benne, hogy sikerülni fog neki, inkább csak úgy voltam vele, hogy ezen az időszakon túl kell jutni, és utána jobbra fog fordulni.

Eszter: Számomra a kulcs az volt, hogy soha nem éreztette Kornél azt, hogy rossz döntést hoztam volna. Gondolhattam magamat bármennyire sikertelennek, kishitűnek egy-egy adott pillanatban, mégsem mondta sosem, hogy anyukám, maradtál volna inkább a korábbi helyeden.

Hogyan találtad meg az ügyfeleket?

Eszter: Az elején azt gondoltam, hogy az ismerősök segíteni fognak, de rá kellett jönnöm, hogy igazából mindenki a saját dolgával van elfoglalva. Így aztán aktívan kellett ismerkednem, ami nagyon nehezen ment az elején. De rájöttem, hogy elég elmondanom, hogy coach vagyok, és előbb vagy utóbb, ha erre lesz szüksége, felhív. Nagyon sok kapcsolatom származott az ingyenes munkákból is. Amellett, hogy jó érzés volt segíteni, növelte a kapcsolatrendszeremet, és ezen keresztül fizetős ügyfeleket is hozott.

Mit élvezel az új munkádban a leginkább?

Eszter: Azt csinálom, amit akarok, azzal dolgozom, akivel szeretnék, kapok visszajelzést, tudok hatni az emberek életére. Volt egy korábbi ügyfelem, akit a cége küldött hozzám, komoly fizikai tünetekkel, már a kirúgás szélén állt. Tíz alkalom után bevallotta, hogy az elején a háta közepére nem kívánta a coachingot, de ez volt a legjobb dolog, ami felnőtt életében történt vele. Azóta pozíciót váltott, egyensúlyba került és magára talált. Amikor látom, hogy valaki ekkorát tud lépni, és ehhez én is hozzájárulhattam, na ezekért a pillanatokért érdemes dolgozni.

Eszternél magától adódó volt az új irány, de Nálad honnan jött a veteránautó-felújítás, mint következő karrier?

Kornél: Gyerekkorom óta imádok szerelni, fúrni, faragni és emellett autóbolond is vagyok. Valójában inkább Citroen-fanatikus. Kisfiúként is ez volt a kedvencem, aztán volt több ilyen autóm is. A veteránozás egy váratlan pillanatban jelent meg az életemben. Amikor már megszületett a kislányunk, szükségünk volt egy nagyobb autóra, és elmentünk Szekszárdra megnézni egy hirdetett példányt. Megérkeztünk, körbejártam azt a kocsit, ami miatt jöttünk, de láttam, hogy ott a háttérben meghúzódik egy Citroen DS. A „cápa” volt gyerekkorom óta a vágyaim netovábbja. Az eredetileg kinézett autó helyett a DS körül fel-alá járkálva töltöttem az idő nagy részét, és végül Eszter mondta azt, hogy vegyük meg, ha annyira tetszik. Így aztán egy oldtimer lett a családi kocsink. Ráadásul még pénzünk sem volt elegendő, csak 3-4 hónap múlva tudtuk a teljes összeget kifizetni.

Aztán 12 évvel később megismerkedtem egy hasonló márkarajongóval, és vele döntöttük el, hogy nyitunk egy veterán Citroen felújító műhelyt...

Ha érdekel, hogyan folytatódik Eszter és Kornél története, olvasd el a teljes interjút az eredeti oldalon! 

(forrás: Ujraterveztem.hu)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

A HRKOMM Award 2018 nyertes pályázatainak bemutatása február 20-án. SAVE THE DATE!

hirdetés