hirdetés
hirdetés

A jövő top zöld állásai

Vízlábnyom menedzser, mesterséges hús tudós: így formálja át a foglalkoztatást a fenntartható fejlődés

A gazdaság és társadalmunk új korszakba érkezett, amelyben a fenntarthatóságnak mindennél fontosabb szerep jut, ami a foglalkoztatás szintjén is változásokat indukál. A következő évtizedben mintegy 18 millió zöld állás jöhet létre, köztük olyan izgalmas foglalkozások, mint a vízlábnyom menedzser, a mesterséges hús tudós vagy a termékútvonal nyomonkövető menedzser – mutat rá Inovantage kiadványában a fenntartható fejlődés legfontosabb munkaerőpiaci hatásaira az Adecco Csoport, a világ egyik legnagyobb humán erőforrás szolgáltatásokat nyújtó cége. 

Az, hogy a Time magazin az év emberének választotta a mindössze 17 éves Greta Thunberget, jól mutatja, hogy társadalmilag és gazdaságilag egyaránt egy új korszakba érkeztünk. A világ, amelyben élünk, nem korlátlanul biztosítja számunkra az erőforrásokat, így ahhoz, hogy a következő generáció számára is rendelkezésre álljanak, elengedhetetlen, hogy fenntartható módon éljünk, amihez hatékony intézkedésekre és rendszerszintű változásokra van szükség. Eközben 2025-re az Y generáció, azaz az 1980 és 2000 között születettek a foglalkoztatottak 75 százalékát fogják képviselni. Számukra azonban – az előző generációtól eltérően, akiknek a pénz, a hatalom és a presztízs a meghatározó – a jó ügyek megvalósulása jelenti az igazi ösztönzést. 61 százalékuk elkötelezettebbnek vallja magát és szívesebben marad olyan cégnél, amelyik rendelkezik fenntarthatósági programmal. Sőt, mi több, akár 15 százalékkal kevesebb fizetésért is hajlandóak egy zöld cégnél dolgozni. 

„Az Adecco Csoportnál elkötelezettünk vagyunk a fenntartható fejlődés érdekében tett társadalmi szemléletformálásban, és abban, hogy a vállalatok termelése és működése egyre hatékonyabb és zöldebb megoldásokat kíván. A Közép-Kelet-Európa munkaerőpiacára fókuszáló Inovantage kiadványunkat ezért a fenntarthatóság okozta változások bemutatásának szenteltük” – tájékoztatott Goszleth Gábor, a magyarországi Adecco Kft. értékesítési igazgatója.  

Új generáció – új foglalkozások 

2017-ben a zöld foglalkozások aránya a teljes gazdaságon belül 0,7 százalékot tett ki, az előrejelzések alapján azonban 2030-ra mintegy 18 millió új zöld állás fog létrejönni. A legnagyobb növekedés a napenergia, a biomassza és a szélenergia hasznosításával összefüggő területeken várható. EU szinten 

a közszférában található jelenleg a legtöbb zöld állás (27,8%). Ezt követi a hulladékgazdálkodás, a közlekedés és az energiaszektor. 2030-ra azonban hatalmas ugrás várható, és a közszféra mellett a többi szektor is egyre meghatározóbbá válik: a hulladékgazdálkodás 25,7%, az energiaszektor 18,9%, a közlekedés 17,7%-kal képviseltetheti majd magát. „A körforgásos gazdaságban globálisan 7-8 millió plusz munkahely fog keletkezni 2030-ra. Mindez úgy, hogy mintegy 78 millió új munkahely jön létre, miközben 71 millió megszűnik. A megszűnő pozíciókban dolgozók túlnyomó többsége szektoron belül vagy más szektorban tud majd elhelyezkedni, ehhez azonban sok esetben átképzésre lehet majd szükség.  

A jövő top zöld foglalkozásai

1.     Zöld mérnök: a háztartási eszközök hatékony fogyasztásának megtervezése mellett az otthonok számára áramfogyasztás tesztet is végeznek majd. 
2.     Vízlábnyom menedzser: a vállalat vízfogyasztása mellett a termékek vagy szolgáltatások vízfelhasználás szempontjából hatékonyabb megvalósítását segítik.  
3.     Virtuális egészségügyi munkatárs: a digitális technológia alkalmazásával lehetővé teszi a betegek számára, hogy az otthonukban saját maguk nyomon kövessék egészségi állapotukat. Ezáltal a betegeknek kevesebbet kell utazniuk, gyorsabban felgyógyulhatnak, és az egészségügyi rendszer túlterheltsége is csökkenthető. 
4.     Áruházi energia specialista: a vásárlók számára tájékoztatást ad az eszközök energia- és vízfelhasználásáról. 
5.     Zöldtető és zöldfal kertész: karbantartja ezeket a városi élettereket, amelyek segítik a légszennyezettség csökkentését, segítik az épületek beolvadását a környezetükbe, és növelik a biodiverzitást. 
6.     Zöld telefonközpont munkatárs: telefonon keresztül nyújt tájékoztatást és tanácsot arról, hogyan használhatjuk az otthoni eszközeinket fenntartható módon, időt, energiát és vizet spórolva. 
7.     Okos utazásszervező: az utazási idő és a torlódások mérséklése érdekében megtervezi az utazásokat, kikerüli a közlekedési dugókat és optimalizálja az útvonalakat. 
8.     Termékútvonal nyomonkövető menedzser: a fogyasztók körében egyre nő az igény arra, hogy tisztában legyenek a megvásárolt termék előállításának körülményeivel, és a címkén található információk valódiságával.  
9.     Zöld autószerelő: a hibrid és elektromos autók szervizeléséhez az autószerelők részéről is új képességekre van szükség. 
10.  Szemétlerakó újrafeldolgozó: a kereslet növekedésével megnövekedhet az igény a régi hulladéklerakókban található értékes alapanyagok feldolgozására. 
11.  Mesterséges hús tudós: az őssejtből kifejlesztett mesterséges hús előnye, hogy a hús hagyományos előállítási módjához képest jóval kevesebb üvegházhatású gáz keletkezik, ezért a tudósok ezzel azt remélik, hogy egy boldogabb, egészségesebb, tisztább és zöldebb környezet valósul meg. 

Ha érdeklődsz a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság iránt, szeretettel várunk az alábbi eseményünkön:

ECOFFICE

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? 

Gyakorlati tippek, információk a témában

Időpont: 2020. március. 19. 08:30
Helyszín: KPMG (1134 Budapest, Váci út 31.)
 
Early bird jegy február 2-ig: 39 900 Ft + áfa/fő
 

Zöld iroda = Zöld vállalati kultúra

„A felnőttek gyakran mondogatják, hogy tartozunk a fiataloknak azzal, hogy reményt adjunk nekik. De nekem nem kell a maguk reménye. Nem akarom, hogy reménykedjenek. Azt akarom, hogy pánikoljanak! Azt akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én érzem magam mindennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjenek, mintha személyes krízist élnének át. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is.”

Greta Thunberg igen hatásos, az ENSZ klímacsúcsán elhangzott beszédéből származik az idézet. 2020-ban a jó érzésű, felvilágosult emberek már nem engedhetik meg maguknak, hogy ne vegyenek tudomást a klímahelyzetről. Igaz ugyanez a cégek vezetőire, HR-eseire, belső kommunikációs szakembereire is, akik azért felelnek, hogy ez a téma a vállalati kultúra és kommunikáció részét képezze.

Ehhez a folyamathoz kívánunk ECOFFICE c. rendezvényünkkel tudást és eszközöket adni a résztvevők kezébe.

Program:

8.30-9.00 Regisztráció

9.00-9.30 Mit kezdjünk a klímahelyzet nyomásával – egyéni és céges szinten egyaránt?
Eligazító előadás, hogy értsük, mennyire sürgető a klímahelyzet, és melyek azok a napi szintű cselekvések e téren, melyek valódi hatással vannak erre. 
Dr. Dorosz Dávid, Író, geopolitikai elemző - Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese

9.35-10.00 Egy fecske is csinál nyarat? Mit tehet egy munkahely a fenntartható környezetért? 
Milyen kérdésekkel fordulnak a vállalatok a KÖVET Egyesülethez és milyen válaszokat kapnak rá? Hogy teheti egy cég zöldebbé a mindennapjait? 
Herner Katalin, ügyvezető igazgató, jogi szakokleveles környezetmérnök, környezeti auditor, KÖVET Egyesület 

10.05-10.25 „Zöldülés” az első, és a második otthonunkban egyaránt! 
Hogy kapcsolódnak össze az otthoni és a munkahelyi elvek, hogy érjük el cégen belül, hogy ne csak nekünk, de kollegáinknak is fontos legyen a környezettudatosság? 
Bódis Gergely, marketing jövőkutató, ügynökségi tanácsadó, Tonic Kommunikációs Ügynökség

10.25-10.45 Egyeztetés alatt

10.45-11.15 Kávészünet

11.20-11.40 Egyeztetés alatt

11.40-12.00 „Zöld irodává” válás lépésről lépésre 
Miért vált fontossá az irodai „zöldülés”, mennyi idő volt, milyen intézkedéseket kellett bevezetni, és végül mi az, ami bejött, és mi az, ami nem? 
Dömötör Károly, operatív vezető, Human Dialog

12.05-12.25 Klímaválság = nagyobb lehetőség a kreativitásra? 
A klímaválság a legtöbb embernél leginkább szorongást vált ki, miközben, ha átkeretezzük a sztorit, akár egy lehetőségnek is tekinthetjük arra, hogy kreatívabban, minimalistábban és ezzel együtt hatékonyabban végezzük a dolgunkat. 
Rácz Anikó, Designer, a Hannabi márka tulajdonosa

12.25-12.45 Egyeztetés alatt

12.45-13.00 Egyeztetés alatt

13.00-13.34 Ebédszünet

13.45-14.30 Workshop

14.30-14.40 Szünet

14.40-15.25 Workshop

Hasznos információk
Időpont: 2020.03.19.
Kapunyitás: 8.30
Konferencia kezdete: 9.00
Helyszín: KPMG (1134 Budapest, Váci út 31.)

Részvételi díj
Early bird jelentkezés február 2-ig: 39 900 Ft +Áfa / fő
Teljes árú részvételi díj február 3-tól: 44 900 Ft + Áfa / fő
Csoportos jelentkezés 3 főtől: 38 900 Ft + Áfa / fő

A jelentkezési lap letöltéséhez kattints a képre, majd kitöltve juttasd vissza a szervezőknek a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email címre! 

 Letöltöm a jelentkezési lapot! 

Kapcsolat: 
Tóth Jázmin
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
+36 1 430 4544 

Rendezvényszponzoráció: Galambos Zsófia,  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

A jelentkezési lap (szerződés) aláírásával Megrendelő hozzájárul képviselői és kapcsolattartói személyes adatainak kezeléséhez a szerződés teljesítése és üzleti kapcsolattartás céljából. Hozzájárul továbbá, hogy számára a Vállalkozó hírleveleket küldjön. Megrendelő kijelenti, hogy Vállalkozó adatkezelési tájékoztatóját megismerte és kifejezetten elfogadja. (https://pphmedia.hu/adatkezeles)

A rendezvényre való regisztráció a részvételi díj elfogadásának és megrendelésnek minősül, a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után.
A részvételi díjról számlát küldünk a megadott email címre, 8 napos fizetési határidővel.
Az étel és ital közvetített szolgáltatás.
A rendezvény teljes időtartama alatt kép- és videófelvételek készülhetnek.
A programváltozás jogát fenntartjuk! 

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

SAVE THE DATE - 2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés