hirdetés
hirdetés

Deloitte HR Trend felmérés 2018

Így győzhetők le a humán erőforrás kihívásai!

A Deloitte 2018-as Globális HR Trendekről szóló jelentéséből kiderül, hogy min érdemes változtatni a cégek menedzsmentjének, annak érdekében, hogy haladjanak a technológiai fejlődéssel, valamint mi jelentheti a sikeres működés kulcsát.

A Deloitte több mint 11 ezer üzleti és HR-vezető megkérdezésével készülő kutatása azt vizsgálta, hogyan változnak a vállalatok HR-prioritásai, különösen a technológia fejlődése nyomán – írja a Piac&Profit. A válaszadók túlnyomó többsége arra mutatott rá, hogy együttműködésre képes vezetőkre van szükség, akik az összetett problémákat összehangolt csapatként, szakterületeken átívelő megoldásokkal képesek kiküszöbölni.

Az együttműködés a siker záloga

A felmérés eredményei alapján azok a vállalatok, ahol a felsővezetők rendszeresen együttműködnek, egyharmaddal nagyobb eséllyel érhetnek el 10 százalékos növekedést, mint az elkülönülten dolgozó vezetőkkel rendelkező társaságok. Annak ellenére, hogy ez a vállalat növekedésében kulcsfontosságú szerepet játszik, a megkérdezettek 73 százaléka szerint saját vezetőik rendszeresen nem működnek együtt egymással. Az átláthatóságra törekvés és a fogyasztói tudatosság növekedése következtében egyre nagyobb nyomás nehezedik a társaságokra, hogy vállalják fel a változások katalizálásának a szerepét. A megkérdezettek 77 százaléka szerint a társadalomtudatosság fontos része kell, hogy legyen egy vállalat identitásának.

Az automatizáció hatása a munkaerőpiacra

A Deloitte kutatása szerint tízből több mint négy vállalat gondolja úgy, hogy az automatizálás jelentős hatással lesz a náluk lévő munkahelyek számára, és a megkérdezettek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy a mesterséges intelligencia és a robotika hatására már elkezdte aktívan átalakítani foglalkoztatási rendszerét.

A vállalatok és a munkavállalók is felismerték, hogy a hagyományos karriermodell elavulttá vált. A megkérdezettek közel fele tartja fontosnak új karriermodellek kialakítását és készségek fejlesztését. Több mint 54 százalékuk nem rendelkezik olyan programokkal, amelyek a jövőben is keresett készségeket oktatnak, és csupán 18 százalékuk érzi úgy, hogy lehetőséget adnak alkalmazottaiknak a fejlődésre. A vállalatoknak el kell fogadniuk vezető szerepüket a társadalomtudatos üzleti működés terjesztésében, és dolgozniuk kell azon, hogy az egyre növekvő szakemberhiány csökkentésére átfogó képzési-fejlesztési megoldásokat találjanak és ültessenek át a gyakorlatba.

A mesterséges intelligencia, a robotika, az automatizálás és a humánerőforráshoz kapcsolódó adatelemzés terjedése következtében a vállalatoknak egyensúlyt kell teremteniük az emberi készségek szükségessége és a termelékenység növelése között. Bár a megkérdezettek 72 százaléka tartja ezt a kérdést fontosnak, csak 31 százalékuk érzi úgy, hogy készen áll a feladatra.

(forrás: Piac&Profit)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

SAVE THE DATE - 2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés