hirdetés
hirdetés
hirdetés

Mit hoz a jövő?

Automatizálás: barát vagy ellenség?

A 21. század felgyorsult tempója mellett egyre kevesebb időnk marad a munka mellett magánéletre. Sőt, sokszor még a feladatok elvégzésére sem elég 24 óra, pedig érdemes lenne foglalkozni a témával, mert hosszú távon a teljesítőképességünk mellett az egészségünk is bánhatja.

A munka világában azonban sokan nem engedhetik meg maguknak a rendszeres pihenőt, és a munka-magánélet határainak elmosódása sem segít a helyzeten. A túlhajszolt dolgozók okozta hibák kiküszöbölése már évek óta megoldásra váró feladat sok vállalat életében. Többek közt ennek köszönhető, hogy már eddig is sok rutinfeladatot automatizáltak.

Első ránézésre talán nagy beruházásnak tűnhet az élő munkaerő helyettesítése gépekkel, azonban a rendszer gördülékeny, tévedésmentes működése minden esetben viszonylag rövid idő alatt megtérül. Ebből a szemszögből látszik, hogy ilyen módon hatékonyabbá tehetők a folyamatok, ráadásul a munkavállalóknak több ideje marad a feltöltődésre.

Ha rutinból megy és ismétlődő a feladat, akkor könnyű kiváltani gépekkel

Első körben a gyakran ismétlődő feladatokat, illetve a pénzügyi és ügyfélkapcsolati munkaköröket érintik a változások. Az automatizálás egyik közismert példája az online bankkártyás fizetés elterjedése, ami abból adódóan, hogy kényelmes és rendkívül gyors, növeli a felhasználók elégedettségét és a szolgáltatókba vetett bizalmat is.

Egy másik példa az emberi munkaerő kivonására a Messenger Chatbot, ami az előre betáplált információk alapján, a leggyakoribb kérdésekre azonnal, várakozás nélkül, automatikusan válaszol az érdeklődőknek, szintén az ügyfél élmény növelése érdekében.

Az irodai dolgozók életének megkönnyítésére pedig a már napjainkban is számos helyen alkalmazott CRM rendszereket fejlesztették ki. Ezek a hagyományos, kézzel kezelt Excel táblákat váltották fel, és egy sokkal egyszerűbb, biztonságosabb adatbázist kínálnak. Sőt, a fejlettebb változatok támogatják az értékesítési folyamatot, a kommunikációs és marketing kampányokat, rendszerezik az ügyfélszolgálatra befutó információkat és statisztikákat is készítenek ezek alapján. Az átláthatóságnak köszönhetően hatékonyabbá váltak az említett adatokra épülő feladatok, és emiatt a vállalatok termelékenysége is javult.

Bár első hallásra ijesztő lehet, hogy a gépek bizonyos esetekben átveszik az emberi munkaerő helyét, valójában megkönnyítik az életünket. Emellett pedig sokszor a Magyarországon is példátlan méreteket öltő munkaerőhiányra is megoldást nyújthatnak a toborzással foglalkozó HR szakembereknek. Az automatizált rendszerek ráadásul végtelenül lojálisak, és szó nélkül dolgoznak 24 órát is egy nap, extra bérigény vagy juttatások nélkül is. Érthető tehát, hogy egyre gyorsabban terjednek.

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Hozd a laptopod! – Facebook és Instagram tréning HR-eseknek, lépésről lépésre, március 12-én!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

SAVE THE DATE Vezetés és pszichológia konferencia április 28-án!

hirdetés