hirdetés
hirdetés

Új munkamodell az Allianznál

Át kell formálni a munkával kapcsolatos gondolkodásmódot

A világjárvány sokakat kényszerített arra, hogy alapjaiban gondolják át a munkavégzéshez kapcsolódó szokásokat, szemléletrendszert. Az életünk sok más területéhez hasonlóan a munka világa is drasztikus átalakuláson megy keresztül. A kialakult helyzet azonban nemcsak súlyos kihívásokat, de lehetőségeket is tartogat: lehetőség nyílik például arra, hogy közösen alakítsuk a munka jövőjét, akár azáltal is, hogy részt veszünk a világ jelenleg zajló legnagyobb távmunkakísérletében. Érdemes tehát a tanulságokat a hasznunkra fordítani.

A technológiai vállalatok már régen divatossá tették a távoli munkavégzés koncepcióját. Egy korábbi tanulmányra hivatkozva, a Világgazdasági Fórum kiemeli, hogy a munkaerő 98 százaléka vágyik arra a lehetőségre, hogy távmunkában dolgozhasson. Az Allianz 2011-ben azonosította ezt a jelenséget, és elindította a munkahelyek virtualizálására irányuló stratégiáját. Az Allianz most egy csoportszintű „Új munkamodell” (New Work Model) kialakítására használja fel a járványidőszak tapasztalatait, amely egyben a vállalat jövőbeli működésének alapjait is meghatározza.

Nikovics Éva, az Allianz Hungária Zrt. HR-igazgatója
„A járvány első hullámának megérkezésekor munkavállalóink 90 százaléka tudott zökkenőmentesen átállni a távmunkára világszinten, mivel már jó ideje dolgoztunk az ahhoz szükséges infrastruktúra kiépítésén. Mind szervezeti, üzleti, mind üzletmenet-folytonossági szempontból fel voltunk készülve erre a jelenlegihez hasonló, nem várt szituációra. A magyar kollégáknak a járványt megelőző időszakban is volt lehetőségük az otthoni, illetve távoli munkavégzésre akár munkaidejük 40 százalékában. Akkor azonban még nem mindenki élt vele, a tényleges kihasználás 15 százalék körül volt. A járvány azonban felgyorsította ezt a folyamatot, márciusban egy hét leforgása alatt átálltunk a távoli munkavégzésre közel 100 százalékos arányban. A járvány kitörése óta folyamatosan lehetőséget biztosítunk erre önkéntes alapon, jelenleg a kollégák közel 90 százaléka távolról dolgozunk a vállalatnál” – emeli ki Nikovics Éva, az Allianz Hungária Zrt. HR-igazgatója.

Mi lesz veled, otthoni munkavégzés?

„A távoli munkavégzéssel kapcsolatban a nemzetközi trendekhez hasonló folyamatokat látunk itthon is. Egy, a közelmúltban végzett belső munkavállalói felmérésünk adatai szerint a hazai munkatársaink 75 százaléka legalább 3 napot a járványhelyzet után is szívesen dolgozna otthonról. Szintén 75 százalékuk azt válaszolta, hogy az otthoni munkavégzésnek köszönhetően kevésbé stresszes. Az otthoni munka kétségtelen előnyei közé sorolták például a rugalmasságot, az ingázással megtakarított időt, így a munka-magánélet egyensúlyának javulását, valamint a hatékonyabb munkavégzést. Az eredményeket figyelembe véve az Allianz a járvány elmúltát követően is nagy arányban biztosítani fogja ezt a típusú munkavégzést, összehangolva az munkavállalói és üzleti szempontok mentén az irodai és a távoli munkavégzést. A menedzsereink is számos pozitívumot azonosítottak: 54 százalékuk gondolja azt, hogy az „Új munkamodell” hatékonyabb működést biztosít majd a járványt követően, sőt 68 százalékuk arra is nyitott, hogy olyan kollégákkal működjön együtt a jövőben, akik teljes egészében távolról dolgoznak, akár az ország egy távoli pontjáról. Látható, hogy a távmunkában történő működés munkáltatói és munkavállalói oldalról is komoly lehetőségeket jelent, erős versenytényező már ma is, és ez a jövőben még tovább fog erősödni” – teszi hozzá a vállalat HR igazgatója.

Új munkamodell

Az Allianz-nál az „Új munkamodell” nem csupán a hibrid (azaz részben irodai, részben távoli) munkavégzést jelenti, hanem lefedi a teljes működést. A témában 22 kezdeményezést azonosítottak, ezek négy főbb kategóriába sorolhatók. Az első két kategória a rugalmas munkavégzéshez kapcsolódik, és a távmunka technológiai és szervezeti kultúrával kapcsolatos aspektusait fedi le. A távmunka ugyanis nemcsak technológiai infrastruktúrát, hanem egy egészen más gondolkodásmódot is igényel. Ez utóbbiba például egyebek mellett a vezetői készségekkel, a mentális egészséggel, a teljesítménymenedzsmenttel és a virtuális csapatmunkával kapcsolatos kérdések, feladatok tartoznak. Az „Új munkamodell” harmadik pillére a vállalat üzleti működéséhez kapcsolódik, és arra fókuszál, hogy hogyan javíthatja tovább az ügyfélélményt, milyen digitális megoldásokkal fejlesztheti a szolgáltatásait és az ügyfélkapcsolatot. A modell negyedik eleme a vállalat adaptív ellenállóképességének maximalizálását célozza meg: az üzletmenet-folytonosság kezelése és az ESG (környezeti, társadalmi és irányítási) célkitűzések vállalati működésbe történő beépítése tartoznak ebbe a kategóriába.

„Az „Új munkamodell” nemcsak a munkavégzés módját érinti, hanem az ügyfélkiszolgálást, a szervezeti és működési folyamatainkat is. A jelenlegi járványidőszakban az első számú szempont a munkatársak egészségének védelme, így most opcionális számukra a bejárás, de ha a helyzet megengedi, akkor az egyéni és az üzleti igények összehangolásával, átállunk a hibrid-munkavégzésre, amelyben jelen lesz megint az irodai munkavégzés, de 50- 60 százalékos arányban továbbra is távolról fogunk dolgozni” – hangsúlyozza a vállalat HR-igazgatója.

Milyen új skillekre lesz szükség a jövőben?

A járványidőszak a hatékonyabb vállalati működés lehetséges előnyei mellett rávilágított arra is, hogy az állandó tanulás, az új skillek elsajátítása és a vállalat működésének folyamatos optimalizálása meghatározó jelentőségű. A megkérdezett vállalati menedzserek szerint például az új modellben újra kell gondolni az újonnan felvett munkatársak képzését, az onboarding folyamatát, a csapatszellem fenntartásának eszközrendszerét, de új megközelítést igényel például a munkatársak motiválása, a fejlesztő jellegű visszajelzések adása is.

„Az „Új munkamodell” sikere szempontjából különösen fontos, hogy mind munkatársaink, mind a vezetők szert tegyenek a modell hatékony működtetéséhez szükséges készségekre – pl. hibrid megbeszélések vezetése, hatékony kommunikáció online csatornákon –, és ami még talán ennél is fontosabb, át kell formálni a munkával kapcsolatos gondolkodásmódot. Empátia, kíváncsiság, reziliencia, „MI” szemlélet, rugalmasság – az Allianznál ezekkel a fogalmakkal azonosítjuk be a jövő sikeres vezetőinek mindset-jét. Mindemellett a jövő vezetőjének rendelkeznie kell olyan skill-ekkel, mint az IT-tudás, a digitális műveltség, képesnek kell lennie adatalapú döntéshozatalra, figyelemmel kell kísérnie a piaci trendeket és az ügyféligények változásait, és mind nagyobb jelentőséget kap az emocionális intelligencia és az inkluzív vezetés a vezetői gyakorlatban” – jegyzi meg Nikovics Éva.

A távmunkában töltött első hónapokban az együttműködés hatékony megteremtése bizonyult az egyik legnagyobb kihívásnak, de erre is van megoldás: az Allianz rendszeresen szervez olyan online eseményeket, ahol lehetőséget teremtenek minden munkatárs bevonására, interaktív részvételére. Ezeken pl. megbeszélik a stratégiai prioritásokat vagy a legutóbbi alkalommal az éves elkötelezettségi felmérés – egyébként kiemelkedően jó – eredményei alapján akcióterv készült. És egy másik nagy változás, hogy míg régebben ezeken az eseményeken jórészt a vezetők prezentáltak, mára a munkatársak szerepelnek és osztják meg egymással az ötleteiket, gondolataikat.

„Emellett olyan eszközöket keresünk, amelyek támogatják együttműködést, online ötletelünk a teljes cég bevonásával, dolgozunk az agilis működés bevezetésén (ahol nem lehetséges a teljes módszertan adaptálása, egyes elemeit vesszük át). A sikerhez folyamatos változásra, fejlődésre van szükség mind szervezeti, mind egyéni szinten. A képzési, fejlesztési folyamatainkat is ennek megfelelően alakítjuk át” – teszi hozzá az igazgató.

Hogyan tovább?

A távmunka nemcsak rugalmasságot biztosít, de a modern élet jónéhány problémájára is gyógyírt kínálhat. A lehetőség révén a lakosság jókora hányada küszöbölheti ki a mindennapos ingázással járó terheket, ezáltal hozzájárulva a bolygónk általános karbonlábnyomának csökkentéséhez. A súlyos forgalmi dugókkal és szennyezettséggel küzdő megavárosokban pedig segíthet a levegő tisztábban tartásában és a forgalmi dugók enyhítésében.

„A távmunka nagy lehetőséget jelent a jövőben, most tapasztaljuk meg együtt az előnyeit, illetve esetleges hátrányait is. A jelenlegi globális távmunkakísérletben az elsők között sajátíthatjuk el a távoli munkavégzéshez szükséges készségeket. Ez az új, befogadó modell lehetővé teszi, hogy a társadalom bizonyos szegmensei – például a kisgyermekes szülők, a gyengélkedő családtagokat gondozók, valamint a mozgásukban korlátozott személyek – is sikeresen érvényesüljenek a munkaerőpiacon” – zárja gondolatait Nikovics Éva.

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! Féléves képzés péntekenként: 10 oktatási nap + 9 konzultációs alkalom! 2021. februártól júliusig!

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

hirdetés