hirdetés
hirdetés

Fejezzük be az időpazarlást!

Ilyen egy eredményes meeting a Microsoft cégvezetője szerint

„Már megint egy meeting... Nem végezhetem inkább a munkám?”  

Ismerősen hangzanak ezek a mondatok? Kutatások szerint cégek százmillió dollárokat pazarolnak el azzal, hogy rosszul szervezik a meetingeket és ezáltal csökken a dolgozók hatékonysága.

Mindezekből az okokból kifolyólag bizony fontos tudni, hogy akkor mégis hogyan szervezzük úgy a meetingeket, hogy azok ne menjenek a hatékonyság rovására. Satya Nadella, a Microsoft CEO-jának tippjei következnek.

Amikor Nadella átvette a vezetői pozíciót, a Microsoft éppen egy identitási krízis közepén járt. A hangulat letargikus volt, úgy tűnt, hogy nincs már meg az innovációra való képesség. Az elmúlt években azonban Nadella segítségével a Microsoft ismét csúcsformáját hozza, ebben pedig nagy szerepe van a meetingek áttranszformálásának is. Nadella a The Wall Street Journal-nek adott interjújában három szabályt említ, melyek jobbá tesznek egy meetinget, ezek pedig a hallgatás képessége, a kevesebb beszéd és a határozottság.

Ha hallgatsz, tanulsz

Hallgasd meg a csapatod véleményét, hiszen ez pszichológiai biztonságot képes nyújtani számukra. Emellett olyan környezetet teremthetsz, melyben mindenki kényelmesen ki meri fejezni a problémáit és meg meri fogalmazni az ötleteit.

Beszélj kevesebbet!

Figyelj az időkeretre! Légy tömör, csak azt mondd, ami az adott téma szempontjából kulcsfontosságú és kihagyhatatlan. Vond be az introvertált tagokat is, kérd ki véleményüket. Éreztesd, hogy mindenkinek a véleménye számít a cégben! 

Ha az időkeret betartása nehézkessé válik, tedd fel magadnak az alábbi három kérdést:

Szükséges ezt most mondanom?

Nekem kell ezt most elmondanom?

Most kell ezt elmondanom?

Ha valamelyik kérdésre nem a válasz, akkor hatékonyabbak leszünk, ha nem vesszük fel a napirendre az adott témát.

Légy határozott!

Miután meghallgattad a többiek véleményét, eljött az idő, hogy cselekedjetek! Nem minden döntéseddel fog mindenki egyetérteni, ám vezetőként a munkád része, hogy döntéseket hozz. Merj határozott lenni, amikor arra kerül sor!

Nadella tanácsait megfogadva eredményesebbé teheted a meetingeket és ezáltal jobban megbecsülheted önmagad és a munkatársaid idejét is!

Novák Dóra, online szerkesztő, újságíró
a szerző cikkei

(forrás: ThriveGlobal)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Az élet megállt ugyan, de a toborzás nem: bizonyos ágazatokban ugyanúgy kellett a munkaerő, a kampányok, kiválasztások és interjúk ugyanúgy folytak tovább az elmúlt egy évben is, mégis rengeteg dolog változott. Ennek tanulságait foglaljuk össze május 20-án!

Várjuk a legjobb tartalomalapú megoldásaitokat a Content+Marketing versenyünkre és influencer kampányaitokat az INFLU-ra! Nevezési határidő: 2021. május 21.

Olyan szolgáltatókat kértünk fel előadónak, akik elevator pitchszerűen, max. 10 percben válaszolnak az alábbi kérdésre: „Te most miben tudnád segíteni egy HR-es munkáját?”

hirdetés