hirdetés
hirdetés
hirdetés

A sikerhez vezető út: Serena Williams

Így lett az álmodozó földműves lányából olimpiai aranyérmes

Mi teszi a sikeres embert? A KFC alapítójának története után most egy újabb különleges sikertörténettel ismerkedhetünk meg. Serena Williams sztorija azt mutatja meg nekünk, hogy érdemes leszámolni a gátlásainkkal, és akkor is tovább menni az úton, ha első pillantásra úgy tűnik: nem a siker lapjait osztotta nekünk az élet.

Serena Williams édesapja álmodozó földműves volt Comptonban, ahol a bűnözés, rablás, lövöldözés szinte a mindennapok része volt. Négy lányával nem érezte biztonságban magát. Tudta, hogy az egyetlen védekezés az ellen, hogy a lányai rossz társaságba keveredjenek, ha lefoglalja őket a szabadidejükben. Egy szép napon meglátta Virginia Ruzicit teniszezni a tévében, ekkor határozta el, hogy a lányaiból is teniszezőt farag.

Amikor Serena hároméves lett, az apja elvitte őt és a nővérét, Venust a helyi teniszklubba. A pálya tele volt kátyúkkal, a háló tiszta lyuk volt, de onnantól kezdve minden egyes nap ott voltak. Serenának egyből bejött ez a sport, és sikeres lett benne. A következő öt évben 49 versenyből 46-ot megnyert. Ő akart lenni a legjobb játékos a világon. „Sosem kaptam készen semmit, mindenért meg kellett küzdenem, és nagyon elszántnak lennem” – nyilatkozta egyszer.

Serena Williams (kép: Goalcoast)

2002-ben kiütötte nővérét a legnagyobb tornákon, és bekerült a hat legnagyobb Grand Slam-legenda közé. De útja nem volt bukkanómentes. Először is le kellett számolnia a gátlásaival a testével és a bőrszínével kapcsolatban, hiszen a tenisz nem a feketék sportja, és a játékosok többsége vékonyabb, csinosabb, mint ő. „Szeretem a külsőmet: teljes és erős nőnek érzem magam” – mondta.

2003-ban egy térdműtét után elkezdett hátracsúszni a világranglistán az első helyről a 139-edikre. Egy negatív spirálba kerülve kiégett. Úgy gondolta, vissza kell vonulnia egy kicsit, és újra fel kell fedeznie magában a tenisz iránti szeretetét. „Az igazi bajnok nem abban jobb, mint a többiek, hogy több meccset nyert meg, hanem abban, hogy hogyan tud kijönni a mélypontjaiból” – véli Serena.

Serena bosszúéhesen tért vissza a pályára, egészen az olimpiai aranyéremig araszolt, és megnyerte a 23. Grand Slamet nyolchetes terhesen. „Szerencsés vagyok, mert a nyerni akarás mindig erősebb bennem, mint a félelem” – összegezte tapasztalatait.

A cikk eredetileg a legfrissebb Üzlet és Pszichológia lapban jelent meg.

Borítókép forrása: foxsports.com.au.

 

(forrás: ÜPSZI, Goalcoast)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye! A verseny shortlistesei és a díjazottjai pontokat szereznek az M+Listán! Nevezési határidő: március 8.

PR workshop a Prizma Kreatív PR Díj kiemelkedő kampányainak bemutatására március 12-én!

Március 13-án ismét megrendezzük néhány órás Facebook, Instagram workshopunkat, ahol gép előtt, az oktatóval együtt, a saját accountunkra belépve közösen végigvesszük, hogy adjunk fel hirdetést.

Onboard - offboard a szállodaipar területén Félnapos konferencia a hazai szállodaipar HR-esei számára toborzás és megtartás témában. Tippek, tanácsok, praktikus tudás. Dátum: 2019.03.18.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra március 22-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

JobXperience – HR konferencia a még jobb hangulatú munkahelyekért. Időpont: Április 02. 09:00

Konferencia az influencerek helyes bevetéséről, velük való gyümölcsöző kapcsolat kialakításáról, konzekvens imázsépítésről, hatékony eladásösztönzésről, saját tartalmak gyártásáról, külföldiek adaptálásáról április 4-én!

hirdetés