hirdetés
hirdetés
hirdetés

Beköszöntő

A saját forgatókönyvünk és a realitás viszonya

Képzelj el néhány hétköznapi helyzetet: szülinapi összejövetelt szervezel, e-mailben kiküldöd a meghívót a barátaidnak, amire néhányan nem reagálnak. Ez a sztori egyes emberek ingerküszöbét el sem éri, míg másokban egy egész estés mozit indít el.

Valaki ezek után simán rákérdez az illetőnél, hogy el tud-e jönni. Más betudja figyelmetlenségnek a nem válaszolást, tudomásul véve, hogy a másik nyilván nem ér rá. Ugyanez a reakció (vagyis annak hiánya) egy harmadik forgatókönyv szerint pedig sértődésbe torkollik, de minimum rossz érzésbe – elindítva egy feszültségörvényt két ember között, ami csak idő kérdése, hogy mikor húzza le teljesen a kapcsolatot.

Engem nem is dicsért meg… ismerős??

Nézhetünk egy munkahelyi példát is: naponta fordul elő szinte mindenkivel, hogy a főnöke nem úgy reagál, ahogy ő elvárná. Nem dicsér meg egy olyan munka után, amire szinte várnánk a kedves szavakat, ellenben mások munkáját látványosan méltatja, kiemeli. Az egy dolog, hogy a vezetőnek igen magas érzelmi intelligenciával kell rendelkeznie ahhoz, hogy ezt úgy tegye, hogy ne bántson meg másokat, de a történet másik fontos része, hogy mi hogy reagálunk rá. Eléri az ingerküszöbünket? Ha igen, meg tudjuk rá rántani a vállunkat? Vagy esetleg lelkibetegek leszünk és elkezdjük keresni a hibát akár egy tökéletes eredményben is, pusztán azért, mert nem kaptuk meg a várt visszajelzést?

Millió ilyen helyzet jön velünk szembe nap mint nap, amikor nem kapunk egyértelmű visszajelzést magunka, a munkánkra, egyéb teljesítményünkre, és a hallgatást automatikusan negatív visszajelzésnek vesszük. Ennek pendant-ja, amikor több értelmet is lehet tulajdonítani egy-egy megjegyzésnek, eseménynek, fotónak, lájknak (hajajj!), és mi természetesen a saját előfeszítéseinknek megfelelően fordítjuk le ezeket. A gyenge pontunknak megfelelően.    

A klasszikus: Nem vagyok elég jó? 

Hogy mi áll a különböző dekódolások mögött? A saját hiedelmeink önmagunkról. Hívhatjuk gyerekkorban rögzült sémáinknak is. Az első példában konkrétan az, mennyire hiszel abban, hogy szerethető vagy, a másodikban pedig, hogy mennyire vagy magabiztos a saját szakmai teljesítményedet illetően. Ha kétségeid vannak efelől, (márpedig ezek elég gyakori téves hiedelmei az embereknek), akkor a „válaszra sem méltatást” vagy az „engem meg sem dicsért” reakciót ennek bizonyítékaként fogod fel, és már el is indult a lavina. Ez első körben csak néhány nyugtalanító gondolatfoszlány formájában jelentkezik. De, ha elég gyakran kerülsz ilyen helyzetbe, rutinos és ügyes vagy, akkor haladó szintre lépsz, és onnantól ez már nem csak egy kellemetlen gondolat lesz, hanem egy biztos tudás. El sem tudod képzelni már másképp, csak úgy, hogy XY azért nem válaszolt, mert nem fontos neki, hogy elhívtad. Z pedig nyilvánvalóan azért nem dicsért meg, mert nem tetszett neki a munkád, vagy más problémája van veled. Ez pedig, rossz hír, de egyszerűen előbb-utóbb átmegy. Kisugárzod, elárulnak a feromonjaid, a tudattalanod tudattalanul a másik tudattalanjába juttatja az infót, és már meg is alapoztad a hangulatot, amikor egyszer csak tényleg nem lesz fontos a másiknak válaszolni, elhívni, eljönni, keresni, dicsérni, kedvesnek lenni stb. Te pedig végre végleges bizonyítékot kaptál: igazad volt!

Agyunk és az ő torzítása

A legtöbb kapcsolatunkban így működünk, a sémáink határozzák meg a történések értelmezését, a belső reakciót, majd ennek megfelelően (előbb-utóbb) a külsőt is. Beszélhetünk munka- vagy baráti kapcsolatokról, és persze női-férfi viszonyokról is.

Mit tudtak a belgák, amit a japánok nem?

Az Üzlet és Pszichológia  aktuális lapszámában Imre Tóvári Zsuzsa, sportpszichológussal beszélgettem néhány hete a focivébét elemezgetve, és azt kérdeztem tőle a belga-japán meccsre gondolva, hogy honnan merít erőt magában egy csapat, amikor kétgólos hátrányból az utolsó pillanatban egyszer csak megnyeri a mérkőzést. Mire Zsuzsa válasza a következő volt: „Ha egy csapat hisz magában, akkor biztosan megveri azt a csapatot, akinek nincs meg a hite, csak az akarata. A hit mindig erősebb az akaratnál. A belga játékosoknak nem csak a játéktudásuk, koncentrációjuk, de az önmagukba vetett hitük is nagyobb volt, mint a japánoké.”

Az a szép, hogy a téves hiedelmeink nem csak a kapcsolatainkba tudnak belerondítani, de szinte bármibe, ami a gyenge területünknek számít. Ismerős az a szitu, amikor már előre elképzeled, hogy úgysem fog jól sikerülni valami, így inkább bele sem kezdesz, „alapos” indokokkal meggyőzve magad? De beszélhetünk azokról a szülőkről is, akik számára a világ jóval több veszélyt tartogat, mint más számára, így a gyerekeiket is „túlóvják” ebben a lelki vagy fizikai veszélyekkel teli világban. Ám nemcsak a belsőnkön, a külsőnkön is lenyomatot hagynak a hiedelmeink: hányan vannak, akik nem is lustaságból hagyják el magukat, csak egyszerűen „tudják”, hogy ők nem „sportos alkatok”, és nem hiszik el, hogy nekik is érdemes lehetne erőfeszítést tenni. Ezek pedig mind, egytől egyig önbeteljesítő jóslatok, melyeket önerőből remekül meg is valósítunk, majd megnyugodva hátradőlünk: tényleg nem vagyunk képesek dolgokra, tényleg nem szeretnek minket, tényleg veszélyes a világ stb. Ráadásul még a komfortzónánkat sem kellett elhagyni, hiszen ugyanazokat az ismerős köröket futjuk évtizedek óta… Néha ugyan vannak apró variációk a mintákban, a triggerek is változhatnak, de a végeredmény ugyanaz: nem pont olyan életet élsz, amilyet szeretnél.  

Higgy magadban, de ne mindig higgy magadnak!

Ahogy az életben minden, úgy ez is az arányoktól függ. Észre kell venned, a saját forgatókönyved és a realitás viszonyát. Vajon ugyanaz az optikája egy történésnek két lépéssel hátrébbról is? Mindenki ugyanígy dekódolná, ahogy te? Ja, hogy létezik más jelentés is? Derítsd ki, hogy egy akadály valóban ott van-e, vagy csak te látod annak. Ha ott van, vedd észre, de feleslegesen ne kreálj újakat magadnak. Ez sajnos nem olyan könnyű feladat, mint amilyennek hangzik.

Az aktuális Üzlet és Pszichológiában ezekről a kérdésekről olvashattok bővebben. Mostani fő tematika: az agyunk torzításai.

E cikknek egy módosított változata eredetileg a wmn.hu-n jelent meg.  

Gábor Fanni, főszerkesztő, Üzlet és Pszichológia - hrpwr.hu
a szerző cikkei

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

A HRKOMM Award 2018 nyertes pályázatainak bemutatása február 20-án. SAVE THE DATE!

hirdetés