hirdetés
hirdetés
hirdetés

Te mit válaszolnál?

9 agyafúrt interjúkérdés, amivel a Google és az Apple teszteli a jelölteket

Amint az köztudott, a legnagyobb techcégek előszeretettel tesznek fel meghökkentő, zavarbaejtő és gondolkodásra késztető kérdéseket az állásinterjúikon. Korábbi összeállításunk után most egy újabb csokorral közlünk ezekből a kérdésekből – a Glassdoor gyűjtése alapján.

A meghökkentő és elgondolkodtató kérdések feltétele korábban olyan techóriásokra volt jellemző, mint a Facebook, a Google vagy az Apple, a legutóbbi időkben azonban már a kisebb cégek is elkezdték követni a példájukat. A Glassdoor évente közzétesz egy listát a legkülönösebb interjúkérdésekről. Az alábbiakban egy válogatást közlünk azokból a legfurább és legcsodálatosabb (komolyan gondolt) kérdésekből, amelyeket a gyanútlan jelöltek az állásinterjún kaptak. Érdemes próbát tenni a megválaszolásukkal!

1. Mit tenne, ha Ön lenne egy repülőgép-szerencsétlenség egyetlen túlélője?

A kérdésre változatos válaszok születtek, kezdve azzal, hogy „Megráznám magam, és besétálnék erre az interjúra” egészen odáig, hogy „Beperelném a repülőgép gyártóját, és aztán soha többé életemben nem kellene ehhez hasonló idióta interjúkérdésekre válaszolgatnom…”, valamint „Felhívnám Önöket, és megmondanám, hogy nem érek be pontosan a munkába”.

2. Ha ébredéskor 2000 megválaszolatlan e-mail várná, de ezekből csak 300-at válaszolhatna meg, melyik 300 lenne az?

A Dropbox kérdésére az elvárt legjobb válasz az volt, amely szerint a főnöktől érkezett e-mailekre szűrne rá először a jelölt.

3. Ha két szuperképesség közül választhatna, ami a repülés és a láthatatlanság lenne, akkor melyiket választaná?

A Microsoft kérdését egy utóbb felvett jelölt a következőképpen válaszolta meg: „Ez egyszerű. A láthatatlanságot választanám, mivel akkor bárhonnan meg tudnék lógni” (angolul a repülés és a meglógás is „fly” – vagyis a kreatív jelölt – talán csak többek közt, de – egy jól időzített szójátékkal győzte meg az interjúztatókat arról, hogy felvegyék). Ezzel szemben egy, a Glassdooron kommentelő szkeptikus rámutatott, hogy a helyes válasznak valójában a repülésnek kellene lennie, mivel aki láthatatlan akar lenni, az fél valamitől vagy menekül valami elől, míg aki a repülést választja, az valószínűleg jó vezető, hiszen nem fél mások fölött szárnyalni.

4. Ha megkérdezném a legjobb barátját, mit mondana: mi az az egy dolog, amiben még fejlődnie kellene?

Az Apple által feltett egyenes kérdés személyes, egyúttal alaposan átgondolt választ kíván meg, hiszen a túlzott őszinteség vissza is üthet. Elegáns out-of-the-box megoldás például, amit itt említenek: egy középvezetői posztra pályázó jelölt a kérdés elhangzása után ugyanis előkapta a telefonját, egyazon lendülettel felhívta a legjobb barátját, majd a készüléket átnyújtotta az interjúztatónak, mondván: „Tessék, kérdezze meg tőle személyesen!” Meg is kapta az állást.

5. Egy férfi leparkolt az autójával egy szálloda előtt, és ezáltal minden vagyonát egy csapásra elvesztette. Mi történt?

A Google kérdésére voltaképp egészen egyszerű a válasz: Monopolyt játszott. Vagyis: ha a Google-höz jelentkezel, szeress társasjátékozni!

6. Jeff Bezos besétál Önhöz, és azt mondja: ad egymillió dollárt, hogy beindíthassa a vállalkozását a legjobb ötletéből, csak nevezze meg ezt az ötletet. Mit felelne?

Az Amazon szeret nagyban gondolkodni, így ezt a kérdést vélhetően azért szokták feltenni a jelöltjeiknek, hogy ezzel a kreativitásukat teszteljék. A Glassdooron azonban született egy vicces válasz, amely megkerüli a problémát (és szintén tanúskodik kiötlője kreativitásáról): „Most nem tudok válaszolni, épp egy interjún ülök. Amint felvettek, beszélhetünk róla.”

7. Írja le a sárga színt valakinek, aki nem lát!

Ezt a Spirit Airlines-nál kérdezték, és ha belegondolunk, egyáltalán nem egyszerű megválaszolni…

8. Ha lenne egy gépe, amely egész életén át nyomtathatna százdollárosokat, mennyit lenne hajlandó fizetni érte ma?

Az Aksia nevű pénzügyi tanácsadó cég kérdezte. Egy lehetséges válasz (innét): "Megérdeklődném, másnak is felajánlották-e a gép megvásárlását, és amennyiben igen, mennyi pénzzel rendelkezik az illető. Ha nincs verseny, akkor egyáltalán nem kell fizetnem a gépért. Emellett afelől is érdeklődnék, milyen kockázatokkal jár a gép birtoklása. Ha ezzel egy bűnügy célpontjává válnék, akkor valószínűleg nem érné meg megvenni."

9. Mivel küzdene meg inkább: egy lóméretű kacsával, vagy száz kacsaméretű lóval?

Az Amazon égisze alatt működő Whole Foods Market áruházlánc kérdése. A legnépszerűbb válasz a Glassdooron: „A száz kicsi lóval, mert a túl nagy, kezelhetetlen feladatokat mindig érdemes több kisebb részfeladatra felosztani”. Az egyik legkevésbé népszerű pedig: „Egyiket sem, mert nem léteznek. Továbbá mert szeretem az állatokat, és mert inkább leállnék fotózkodni velük, mert ilyet még úgyse látott senki, és lenyűgöző látvány lenne...”

További toplistás kérdések: „Ha eltávolíthatná az Egyesült Államok egyik államát, melyik lenne az?”; „Hogyan kommunikálnának az emberek egy tökéletes világban?”; „Hogyan értékelne engem interjúztatóként?”

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én. Az előadások hosszabb szünetében a kiállítók a gyakorlatban is bemutatják megoldásaikat.

hirdetés