hirdetés
hirdetés
hirdetés

Technológia

4 ma még futurisztikus irodai megoldás, ami holnap már az életünk része lesz

Az elmúlt 20 évben tanúi lehettünk, hogy milyen szép ívet futottak be az irodatér-kialakítások. A dolgozók nagy örömére a design mellé az ergonómia és a hatékonyság növelését célzó egyéb technológiák is bekapcsolódtak.

A folyamatnak azonban közel sincs vége, sőt, egymást érik a látványos és remekül működő megoldások. A kritikus felhasználók pedig sorra megrágják őket, tehát csak az igazán hasznosak maradhatnak. A trendek középpontjában továbbra is az emberközpontúság, a wellbeing, a rugalmasság és a fenntarthatóság áll, de nézzük, hogy ezeken belül mire érdemes idén figyelni.  

1. IoT

Bár az Internet of Things (IoT) már most is számos irodai eszközbe beköltözött, sokan még nincsenek tisztában a kifejezés jelentésével. Az IoT segítségével az elektromos kütyük elérhetővé válnak az interneten keresztül, sőt akár emberi beavatkozás nélkül képesek kommunikálni egymással. A technológia nemcsak a háztartásokban, hanem az irodában is hasznos lehet. Az IoT-érzékelők a begyűjtött és kielemzett adatok alapján koordinálják a munkakörnyezetet a leghatékonyabb munkavégzés érdekében, aminek eredményeként mindig megfelelő fényviszonyok között, a legoptimálisabb hőmérsékleten, elegendő friss levegő befújásával dolgozhatunk.

2. Intelligens tárgyalók

Az irodai megbeszélések nagy része manapság is tárgyalókban történik, ezért fontos, hogy a munkáltató itt is a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a munka hatékonysága érdekében. A találkozómenedzselő programok és appok segítenek a szabad helyiségek megtalálásában, lefoglalásában, a létszám és az időpont szerint, sőt a megbeszéléshez szükséges eszközök megrendelésében is. A rendszer minden információt és változást elküld az érintettek számára.

3. Okosbútorok

A helyiségek mellett a bútorokat is elérték a fejlesztések. Az intelligens asztalokat egy online foglalási platformban kereshetjük, és le is foglalhatjuk őket, ami például a co-working terekben igazán jól jöhet. Természetesen választhatunk ülő, álló és állítható modellek közül, amik emlékeznek a paramétereinkre, nem szükséges tehát minden alkalommal beállítanunk őket. A beépített, vezeték nélküli telefontöltők és a mozgásra emlékeztető egészségasszisztens pedig már csak hab a tortán.

4. Okostábla

A bútorok mellett nagyon hasznos megoldás az okostábla is, hiszen mindenki ismeri azt a helyzetet, amikor egy maratoni megbeszélés végén elhangzik a „majd küldök egy memót az elhangzottakról” mondat. Ha nem ránk esett a feladat, hátradőlve várhatjuk, hogy megérkezzen az iromány, ha viszont mi nyertük meg a feladatot, akkor kezdődhet a flipchartra írt szöveg kibogarászása és bepötyögése.

Jó hírünk van, ez már a múlt, hiszen itt a megoldás, az okostábla. Flipchart helyett - ami egyébként is papírt igényel, tehát nem túl környezetbarát – használhatunk digitális táblát, ami egy szoftver segítségével kapcsolódik a számítógéppel. Ennek köszönhetően használhatunk objektumokat, és a felírt tartalmat le is menthetjük, így rögtön értékes munkaidőt takaríthatunk meg az újrapötyögés helyett.

A kínálat már Magyarországon is figyelemre méltó. A technológiák terén választhatunk a fizikai érintést érzékelő modellek vagy a hagyományos táblákhoz kapcsolható, infra- és ultrahangos, illetve elektromágneses érzékelőket alkalmazó típusok közül is.

Az irodai környezet megállás nélkül fejlődik, hogy minél könnyebbé és hatékonyabbá váljon a munkavégzés. A jelenleg tapasztalható gyors ütem mellett pedig nem tart majd sokáig, hogy az e-mailhez és az okostelefonokhoz hasonlóan az említett újdonságok is a mindennapjaink részévé váljanak.

 

SSC-SKÉNT FOGLALKOZTATNAK A MUNKAERŐ ELKÖTETEZÉSÉNEK, A POZITÍV MUNKAVÁLLALÓI ÉLMÉNY MEGTEREMTÉSÉNEK ÉS FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI? AKKOR GYERE EL NYERŐ SSC PEOPLE MANAGEMENT STRATÉGIÁKAT BEMUTATÓ MINIKONFERENCIÁNKRA!

SSC: Miért hozzád menjen? Miért nálad maradjon?

Nyerő SSC people-management stratégiák. Fluktuációcsökkentő minikonferencia június 7-én.

Időpont: 2019. június. 07. 08:30

Helyszín: Esernyős - Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont (1033 Budapest, Fő tér 2.)

Mára már nem tabu az SSC-k égető problémája: nagy a harc a képzett, nyelveket beszélő, lelkes, hosszú távban gondolkozó munkaerőért. Sok SSC-s, HR-es és vezető teszi fel a kérdést: hol vannak ezek a fiatalok? És ha már nálunk vannak, mitől maradnának még néhány évet pluszban? Erre adunk tippeket, fél napon keresztül, kifejezetten SSC-s problémákra szabva a tartalmat.

Program: 8.30 - 12.55 

 8.30 - 8.50 Regisztráció

 9.00 - 9.10 Üzleti szolgáltatói szektor helyzetének összefoglalása 
Ránki-Kovács Richárd, 
Igazgató, HOA - Hungarian Service & Outsourcing Association 
A HIPA-HOA Üzleti Szolgáltatói szektor felmérésének bemutatása.

 9.10 - 9.30 Employer branding az SSC-k/multik világában: soha ilyen fontos még nem volt!
Füzesy FrigyesColibri HR Solutions, Operatív vezető, employer branding specialist
Ekkora versenyhelyzetben nem mindegy, hogy a leendő munkavállalóid mit tudnak rólad. Mit tegyél, hogy vonzó munkaadó légy a szemükben?

 9.30 - 9.45 Mivel lehet álláshirdetőként kitűnni az SSC-k közül?
Földi Miklós Dániel, Reklámpszichológus
Magyar és külföldi példák arra, hogy milyen különbségek lehetnek álláshirdetés és álláshirdetés között.

 9.45 - 10.00 Kreatív toborzókampány az SSC szektorban?
Sallai FanniLounge Communication, Account executive
A Vodafone SSC-je rendhagyó kampánnyal rukkolt elő tavaly. Hogy milyen eredménnyel? Elmeséljük.

 10.00 - 10.20 Új dimenziók a toborzásban? Kipróbáltuk, elmeséljük!
Hudecz AnnamáriaRoche SSC Budapest, HR vezető
A Roche SSC a negyven pluszos, karrierváltásra nyitott korosztályt célozta meg toborzási céllal és nagy sikerrel. Beszámoló a tapasztalatokról.

 10.20 - 10.40 Motiváció a gyümölcsnapon túl…
Dr. Szilágyi Judit, Come&Grow, Ügyvezető igazgató, vezetésfejlesztési tanácsadó
Minden multinacionális vállalat küzd a munkavállalók motiválásával, korai kiégésük megakadályozásával. Monoton munkakörök, távoli anyacégek, valódi piaci jelenlét hiánya, és még sorolhatnánk az okokat. Milyen, a megszokottól eltérő eszközökkel lehet motiválni ezeket a munkavállalókat?

 10.430 - 10.55 Az emberek vezetőt választanak, és tényleges kötődéssel, befogadással, elfogadással tarthatóak meg
Ács Ildikó, MOL Group, Senior HR Partner
Hogyan képezzük a vezetőinket jelenleg, és milyen tudással kellene felvértezni őket ahhoz, hogy racionálisan tudjanak működni egy, a másik fél átlal érzelmileg dekódolt helyzetben. Ötletek, tippek.

 10.55 - 11.05 A lelkes kezdés nem elég. Hogyan lesz jó munkaerőből elkötelezett munkaerő?
Farkas Attila, KYAT Group,  CEO és Braun Mona KYAT Group, Head of PR and Promotion
Sok multi és SSC vonzó ígéretekkel csábítja magához a fiatalokat, azonban megtartani már nem képes őket. Mi kell a megtartáshoz, ahhoz, hogy a lelkesedés elköteleződéssé és valódi hitté alakuljon át?

 11.05 - 11.15 A munkaERŐ LEGYEN VELED!
Barcs Júlia, AYCM, Key Account Manager
Hogyan érhetsz el pozitív munkavállalói élményt a munkaidőn kívül is? Milyen hatása van a mozgás után felszabaduló adrenalinnak a munkavállalóra? Mindezt hogyan tudod vállalaton belül is kamatoztatni?

 11.15 - 11.40 Kávészünet

 11.40 - 12.00 25 (!) év és kitartó lelkesedés az SSC szektorban? Mi a titok?
Gábor Zoltán
,
 OC Sr. Manager (Extended Supply Chain and Capital Assets Finance Manager EMEA)
Az egyik legnagyobb SSC-nél kisebb a fluktuációs ráta, és a lelkes munkatársak sem számítanak fehér hollónak. Hol van ebben a vezetői tudatosság?

 12.00 - 12.20 Hogy adj értelmet, célt a munkában?
Kis-Tamás Loránd
Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft., Pszichológus, szervezet- és vezetésfejlesztő tanácsadó 
Mennyire fontos (fontos-e?) megtalálni az értelmet a munkában, és hogyan lehet ebben segíteni egy olyan dolgozót, aki meglehetősen folyamatorientált munkát végez?

 12.20 - 12.40 Kis mértékű fluktuáció, lelkes munkatársak? Hogyan csináljuk a Nokiánál? 
Karácsony-Tóth Fruzsina, NOKIA, Accounting manager
Mennyi a cég, a munka, a csomag, a csapat, a HR vagy épp egy „jófej főnök” szerepe abban, ha egy SSC-ben jól teljesítenek és közben még jól is érzik magukat az emberek?

 12.40 - 12.55 Apasági szabadság - mindenkinek megéri
Molnár Zsófia, UNILEVER, Skin&Hair Category Manager
Bátorítsuk az édesapákat, hogy támogassák az édesanyákat, családjukat a gyermek születést követő szenzitív időszakban. Apának, Anyának, munkáltatónak egyaránt megéri! Iparági felhívás!

Részvételi díjak: 

Teljes árú: 29 900 Ft+áfa / fő

Csoportos jelentkezés 3 főtől: 24 900 Ft+áfa / fő

A jelentkezési lap letöltéséhez KATTINTS IDE!

Kapcsolat: Tóth Jázmin,   This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  , 061 430 4544

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Tapasztalatok, gyakorlati tanácsok – átállási workshop

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Nap című konferenciát. A nap, amikor az employer branding szakma találkozik.

hirdetés