hirdetés
hirdetés

HRKOMM Award 2020 Best Practices

Azonnali reakció a megváltozott helyzetre: így segített a Telenor HiperSulija

Az idei HRKOMM-nyertes kampányokat bemutató cikksorozatunkban következőként ismerjétek meg a Telenor Hungary Zrt. HiperSuli című programját, amely a HR plusz: Legeredetibb CSR program kategóriában lett aranyérmes.

 

A HiperSuli digitális oktatási program iskolákat fog össze, és azzal a céllal jött létre, hogy segítse a tanárok digitális átállását, segítséget nyújtson tantermi környezetbe integrálni a digitális eszközöket, megoldásokat. 2013-ban egy pilot osztállyal, majd 2015-ben öt iskola bevonásával indult el a program, mára pedig már országosan közel 45 iskola tagja a HiperSulinak.

Tudásmegosztás, közösségépítés, tudatosabb nethasználat

Idővel a kezdeti koncepció és a program működése is átalakult. Eleinte a program fókuszában az eszköz volt, amit mostanra felváltott a tanárképzés, a tanári közösség építése és a tudásmegosztás támogatása, a tartalom biztosítása az oktatáshoz, valamint a megbízható Hipernet, amivel a pedagógusok munkáját segítik. 2019 óta a program az évek során felhalmozott tapasztalatokat felhasználva az EMMI által akkreditált képzést is biztosít bármely, akár HiperSulin kívüli pedagógus számára is, valamint egyéb, videós alapú online képzéseik is elérhetőek. Emellett a program látókörébe beletartozik a szülők és gyerekek támogatása a tudatosabb nethasználatban.

A karanténidőszak különösen megterhelő, kihívásokkal teli volt az oktatás számára. Ezen időszak alatt a HiperSuli programban részt vevő tanárokkal közösen ajánlásokat fogalmaztak meg az oktatás segítésére, valamint a tanév során megkezdett nyitást a szülők internettudatosságának mélyítése érdekében tovább erősítették: a Szülők a neten videó- és podcast sorozatot, TudatosNet oktatóvideó-sorozatot, valamint kvízt is létrehoztak.

Reagálás az új helyzetre

A karanténidőszak teljesen megváltoztatta az oktatás menetét. Azzal, hogy az iskolák egyik pillanatról a másikra bezártak, tanár, diák és szülő számára is új, megterhelő és kihívásokkal teli helyzet alakult ki, amiben a HiperSuli programmal azonnal reagáltak, és segítettek a már meglévő digitális oktatási tapasztalataikra építve. A program pedagógusainak szervezett online konferencia alapján egy teljes értékű ajánlás fogalmazódott meg, amit a HiperSulik és a bármely más iskola, illetve a szülők is alkalmazni tudtak a váratlan és új helyzeten. Ebben az első és legfontosabb lépés a tanterem online térbe való áthelyezésének támogatása volt, a legnagyobb kihívást pedig az jelentette, hogy a pedagógusok, diákok és szülők számára egyaránt megfelelően megmutassák azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével alkalmazkodni tudnak az új helyzethez és hatékonyan tudnak működni a digitális környezetben.

A programban azóta is rendszeresek a szakmai tapasztalatcserét segítő online tanári beszélgetések, konzultációk, amelyek tapasztalatait beépítették a pedagógusoknak és szülőknek szóló hasznos tartalmak és kezdeményezések fejlesztésekor. Ilyen például a HiperSuli Podcast sorozat, amelyben a program pedagógusai osztanak meg hasznos tippeket digitális módszertani kérdésekben, vagy a TudásPakk ajánlásgyűjtemény, ami segíti az oktatás mindhárom szereplőjének a napi munkáját, a karanténkörnyezetben való tanulást, valamint a munka és magánélet egyensúlyának megteremtését. 2020-ban egy tanári tananyag-fejlesztő pályázat is lezajlott, amely innovatív tanároknak biztosított lehetőséget arra, hogy egy képzési program részeként megoszthassák szakmai tudásukat a hipersuli.webuni.hu oldalra készített interaktív online tananyagok formájában. Ezek az ingyenes, interaktív, videó-alapú továbbképzési anyagok segítik a tanárokat akár a karanténban, akár a tantermi digitális oktatásban.

Milyen eredményeket sikerült elérni a karanténidőszakban?

A karanténidőszak alatt a HiperSuli program közvetetten több, mint 1000 pedagógusnak és szülőnek, közvetlenül pedig 40 iskolát tudott segíteni – itt a Telenor által nyújtott mobilinternet-hozzáférés biztosította az elmaradott helyzetben lévő diákok esetében a tanuláshoz szükséges internetelérést is. Emellett a program szakértői az EMMI számára is biztosítottak tanácsadást, a TudásPakk és ajánlásaik az oktatási portálon is megjelentek. A hipersuli.hu weboldal forgalma, a TudásPakk és ajánlások publikálása után több, mint 2000%-os növekedést mutatott látogatószámban. A TudatosNet anyagokat az érdeklődő szülőkön és diákokon kívül számos oktatási intézmény és együttműködő partner is folyamatosan használja.

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!

Az élet megállt ugyan, de a toborzás nem: bizonyos ágazatokban ugyanúgy kellett a munkaerő, a kampányok, kiválasztások és interjúk ugyanúgy folytak tovább az elmúlt egy évben is, mégis rengeteg dolog változott. Ennek tanulságait foglaljuk össze május 20-án!

hirdetés