hirdetés
hirdetés

Az employer branding valós üzleti funkció

A cég növekedéséhez az út az embereken keresztül vezet

2020-ban a munkáltatói márkaépítés a cégen belül integráltan létezik, ezt a váltást pedig az igazán vonzó cégek kezdeményezték. Ma már a vezetők a legnagyobb példaképek egy cégnél, a munkáltatói márkaépítés pedig nem csak HR-feladat – mondja Johann Driessens, a 2018-as év globális munkáltatói márkavezetője, a Branded.Careers alapítója, akivel Horváth Ádám, a BrandFizz Chief Sparkle Offizzere készített exkluzív interjút.

Az Európai Employer Branding Szövetség és a Branded.Careers alapítójaként óriási ismerete van a munkáltatói márkaépítésben. Véleménye szerint mi a munkáltatói márkaépítése és miért fontos?

Ha munkáltatói márkát építesz, az azt jelenti, hogy élményeket teremtesz az összes HR-folyamaton átívelően. A munkáltatói márka azt jelenti, hogy értesz az alkalmazottakhoz, tapasztalatod van az onboarding folyamatokban, a jelölt kiválasztásban, sőt kiléptetési tapasztalatokkal is rendelkezel. Őszintén hiszem, hogy ha olyan marketingtevékenységet akarsz folytatni, ami képes bevonzani és megtartani a tehetségeket, akkor a célcsoportod számára élményeket kell kreálnod, amikből aztán fantasztikus emlékek válnak.

A munkáltatói márka manapság csak egy hívószó, vagy ennél azért többet jelent? Hogyan profitálhat egy vállalat a jó munkáltatói márkából?

Nos, manapság ez sokszor csak egy hívószó, legalábbis ha megnézed, hogy a vállalatok miként tekintenek rá. Ugyanakkor ha jól csinálod, akkor ez maximálisan a vállalat növekedését célzó stratégiai része. Ez azt jelenti, hogy ez egy üzleti funkció, nemcsak HR-funkció. Az egész szervezet működését át kell hatnia, vagyis mindenkit bele kell vonni a takarítótól egészen a vezérigazgatóig. A munkáltatói márkaépítés abszolút stratégiai lépés a vállalkozás növekedésében.

Hogyan befolyásolhatja a jó munkáltatói márka az üzletet?

Rengeteg területre kiterjed a hatása, például a befektetés megtérülésére és a fő teljesítménymutatókra. Úgy gondolom, hogy az igazi hatás mégis az, amit az ügyfeleinknél látok: náluk az emberek mosolyognak hétfő reggel! Az üres pozíciók betöltésének ideje sokkal rövidebb. Az emberek sokkal gyorsabban érzik magukat otthon a cégnél, emiatt hamarabb lesznek hatékonyak. Van egy másik oldala is ennek az egésznek és ezt nehéz mérni: ez az a „happy profit”, amit létrehozol a szervezetben. Ahogy az emberek éreznek a munka iránt és ahogy másoknak beszélnek a cégről, az tényleg megfizethetetlen. A „happy profit”-ot nehéz mérni, de hatással vagy arra, hogy miként látnak téged munkáltatóként, és hogy mennyire tartják a cégedet vonzónak. Tehát a „happy profit” nemcsak a vállalkozásodban keletkezik, de a munkavállalók számára is megtérülést eredményez. Mert ha téged választanak és jó munkáltató vagy, és a munkáltatói márkád valóban hiteles és vonzó, akkor egyszerűen jobb életminőségük lesz, ami egy fantasztikus dolog.

Ön a munkáltatói márkaépítés ismert szakembere, folyamatosan járja a világot, és előad ebben a témában. Milyen trendek vannak manapság a munkáltatói márkaépítésben?

Egyrészt az első trend az, hogy a cégek elkezdtek úgy tekinteni a munkáltatói márkaépítésre, mint egy valós üzleti funkcióra. A másik trend pedig az élményekre összpontosít: a vállalkozások megtanulják, hogyan hozhatnak létre olyan élményeket, amelyek képesek megszólítani és bevonzani a célcsoportjaikat. Másrészt azt látom, hogy egyre több vállalat látja a munkáltatói márkaépítését belső tevékenységként. A belső munkáltatói márkaépítés ugyanolyan fontos kezd lenni, mint a külső, ez a trend pedig egyre nagyobb befolyással bír.

Egy évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Employer Branding Szövetséghez (EAEBA), ami most ünnepelte az első születésnapját. Miért csatlakozott a szervezethez, és hogyan profitál Ön ebből?

Azért csatlakoztam az EAEBA-hoz, mert a szervezetben a legképzettebb employer branding szakértők foglalnak helyet, akiknek valódi szenvedélye a munkáltatói márkaépítés. Ez számukra nemcsak egy munka, hanem valódi szenvedéllyel akarnak segíteni a cégeknek a megfelelő tehetségek elérésében és megtartásában. Ez egy fantasztikus szervezet, ahol mindenki szaktekintély a saját területén. Sokat tanulunk egymástól, és azt is látom, hogyan fejlődnek azok, akik a szervezet tagjaiként nap mint nap értéket teremtenek. Nagyon inspiráló és energizáló ennek a folyamatnak a része lenni.

Mit tudna ajánlani egy magyar vezérigazgatónak? Magyarországon munkaerőhiány van, a gazdaság virágzik, mindenki a legjobb tehetségeket akarja felvenni. Hogyan vágna bele a munkáltatói márkaépítésbe, ha Ön egy magyar CEO lenne?

Úgy gondolom, hogy egy cég vezetője számára nagyon fontos megérteni, hogy a cég növekedéséhez az út az embereken, nem pedig csak a rendszereken keresztül vezet. Őszintén hiszem, hogy egy vezetőnek a pénzügyi vezető szerepe helyett inkább a humán menedzser szerepet kell betöltenie. Remélem, hogy a világ minden táján és Magyarországon is nagyon sok vezető létezik, akik értik a humán tőke jelentőségét egy szervezetben. Ez nem csupán a növekedés eszköze, hanem egy felelősséggel járó, fontos feladat is. Remélem, ők értik, hogy ha olyan munkád van, amelyben másokért dolgozol, akkor az életük része vagy, és ha ezt megértik, akkor profitálhatnak a motivált és eredményes munkatársak munkájából.

„Én vagyok a CEO, a munkáltatói márkaépítés a HR feladata” – néha ezt halljuk.

Vezetőként az első feladatunk az, hogy szakemberhez fordulunk, aki segít megérteni a munkáltatói márkaépítés működését, és azt, hogy hogyan lehet megteremteni a mögötte lévő dinamikákat, valamint hogyan lehet stratégiai szempontból megközelíteni a munkáltatói márkaépítést. A vezetők és a szakmabeliek számára a munkáltatói márkaépítés sokáig a marketinget és az álláshirdetéseket jelentette. 2020-ban a munkáltatói márkaépítés a cégen belül integráltan létezik, ezt a váltást pedig az igazán vonzó cégek kezdeményezték. Ma már a vezetők a legnagyobb példaképek egy cégnél, a munkáltatói márkaépítés pedig nem csak HR-feladat.

Horváth Ádám, Chief Sparkle Offizzer, BrandFizz
a szerző cikkei

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

DIGITALIZÁLVA – ÚJ MEGOLDÁSOK SAVE THE DATE 07.23. 14:00

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés