hirdetés
hirdetés
hirdetés

Cafeteria

Tudja, mi volt 2017 három legnépszerűbb juttatása?

Tavaly a magyar dolgozók 26 százaléka nem kapott semmilyen béren felüli juttatást a munkaadójától – derül ki a Fizetesek.hu legújabb felméréséből. Akik kaptak, azok leginkább a SZÉP kártyának, az Erzsébet utalványnak, valamint a céges mobiltelefonnak örülhettek.

A Fizetesek.hu bérfelmérő portál megnézte, hogy 2017-ben melyek voltak a leggyakoribb juttatások Magyarországon. A több mint 42 ezer válaszadó adataiból kiderült, hogy a munkavállalók 74 százaléka kapott valamilyen juttatást. A legnépszerűbb tavaly is a SZÉP kártya volt: a dolgozók több mint harmada (34%) kapta, az Erzsébet utalványt és a mobiltelefont pedig egyforma mértékben (24-24%) adták a munkaadók.

Az irodai dolgozók járnak a legjobban

A kutatás eredményei szerint az irodai pozíciókban dolgozó munkaerő részesült a legtöbb juttatásban. Erről tanúskodik az is, hogy minden ötödik munkavállaló rugalmas munkaidővel rendelkezett, 14% parkolóhelyet kapott, 13% notebookot, 11% pedig ingyenes italellátást a munkahelyén. A céges rendezvényeket pedig a dolgozók 11%-a jelölte meg.

Az informatikusok, mérnökök, menedzserek és felsővezetők esetében még árnyaltabb képet kapunk: érdekesség például, hogy a mérnökök és informatikusok esetében a rugalmas munkaidő a harmadik legnépszerűbb juttatás a maga 25%-os gyakoriságával, de mértéken felüli szabadságot csupán 1%-uk kap. A középvezetők és menedzserek esetében többen kapnak mobiltelefont (45%), mint SZÉP kártyát (38%), illetve többen kapnak notebookot (26%), mint Erzsébet utalványt (24%).

A felsővezetők esetében mindössze 15% azok aránya, akik nem kapnak semmilyen juttatást, de természetesen a feladataik elvégzéséhez nélkülözhetetlen juttatások mellett (62%-uk kap mobiltelefont, 46% személygépkocsit, 42% notebookot) a rugalmas munkaidő (36%) és a parkolóhely (25%) gyakoribb az átlagnál. Az összes többi juttatás egy adott cégnél hasonló arányban jár a felsővezetőknek is, mint a többi alkalmazottnak.

Egyre gyakoribb a toborzási bónusz

Minden tizedik munkavállaló helyi utazási bérletet illetve egészségpénztári támogatást kapott a munkaadójától. Egyre népszerűbb továbbá az alkalmazottak képzése (9%), ami a korábbi évekhez képest előre lépett. A munkaadók ugyanis a nagy munkaerőhiány közepette ezzel a juttatással is megpróbálják maguknál tartani és motiválni a dolgozóikat. Ezt támasztja alá a szintén egyre népszerűbb dolgozói ajánlás jutalma (vagy más néven a toborzási bónusz) amit tavaly már a megkérdezettek 6%-a jelölt meg. Toborzási bónusz annak a dolgozónak jár, aki új embert tud hozni vagy ajánlani a céghez. Érdekesség, hogy a legnagyobb mértékben (7%) a mérnökök és informatikusok esetében kínálják fel ezt a bónuszt.

A fizikai munkások keveset kapnak

A Fizetesek.hu eredményei szerint az alacsonyabb pozíciókban dolgozók, illetve a fizikai munkások részesülnek a legkevesebb juttatásban. A segédmunkások 40%-a, a szakmunkások illetve a szolgáltatási szférában dolgozók 37%-a nem kap semmilyen juttatást. A segédmunkások esetében a legnépszerűbb az Erzsébet utalvány, ezt 20%-uk kapja, SZÉP kártyát 17%, helyi utazási bérletet pedig 10%. Az összes többi juttatás mértéke nem haladja meg az 5%-ot sem.

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Az Élelmiszer az FMCG szektor meghatározó szaklapja új versenyt indít. A verseny célja, hogy megtaláljuk a hazai piac legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeit. Nevezési határidő: augusztus 31.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a Pr Toplistán! Nevezési határidő: augusztus 31.

A Kreatív szaklap ismét meghirdette a business to business kommunikációs versenyt, melyre az elmúlt év legjobb B2B kommunikációs megoldásaival jelentkezhetnek ügynökségek, a megbízói oldal képviselői, szolgáltatók és médiumok. Nevezési határidő:09.07.

Részletes program hamarosan! SAVE THE DATE: 2018. november 15.

hirdetés