hirdetés
hirdetés

Követendő példák

Ahova hétfőn is jó bejárni dolgozni

107 kis- és középvállalkozás biztosan van, ami mindent megtesz azért, hogy megtartsa a munkavállalókat. Kiosztották a Szerethető Munkahely Díjakat. 

A DreamJo.bs állásportál szeptemberben hirdette meg a Szerethető Munkahely Díjat, hogy megmutassa, Magyarországon százával vannak olyan cégek, amelyek tesznek azért, hogy hosszabb távon is sikeresen tartsák meg munkatársaikat. A versenyre többszáz, 250 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozás nevezett. A pályázatok elbírálásában bárki részt vehetett, aki jelentkezett zsűritagnak a díj weboldalán.

 A verseny során a benevezett cégek munkatársai meséltek arról, milyen náluk a munkakörnyezet, milyenek szakmai fejlődési lehetőségeik, mennyire terheli a munka a magánéletüket, hogyan tudnak együttműködni a főnökeikkel. A majdnem 600 fős önkéntes zsűri, közel 3000 leadatott szavazata alapján összesen 107 cég nyerte el és használhatja egy éven keresztül a Szerethető Munkahely címet. 

 A verseny eredményei szerint az ország legszerethetőbb munkahelyeinek 41 százaléka a technológia ipar szereplője, de kerültek a legjobbak közé mások mellett a szolgáltatás, az építészet, ingatlanpiac és az oktatás területén tevékenykedő vállalkozások is. 

Szerethető Munkahely lett többek között a Bortársaság, a Budapesti Fesztiválzenekar, a JóSzaki vagy a Hajtás Pajtás Futárszolgálat is. (A díjazott cégek teljes listáját itt megnézheti.) 

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

SAVE THE DATE - 2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés