Érzékeny pillanatok
Mit mondhatunk, ha egy kolléga elsírja magát a munkahelyen?
Szabad-e sírni a munkahelyen? Természetesen minden jogunk megvan hozzá, ahogy más élethelyzetekben is, főként, ha negatív élmény ér vagy valami megérint minket. Mégis, a legtöbbünket kényelmetlenül érinti, ha egy kollégánk elsírja magát. Mit tehetünk, hogyan tudunk a legmegfelelőbben reagálni egy ilyen helyzetben?
Számos oka van annak, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat, amikor valaki elsírja magát. Ezek a leggyakoribb okok:
- Meg akarjuk oldani a problémát. Természetes ösztönünk, hogy szeretnénk valahogy segíteni és jobbá tenni a helyzetet a másik számára, de olykor nem tiszta, mi a probléma, vagy milyen eszközhöz nyúlhatnánk.
- Aggódunk, hogy mi okoztuk a problémát. Ha a közvetlen közelünkben, vagy a velünk való interakció során elsírja magát valaki, gyakran tesszük fel magunknak a kérdést: valami rosszat mondtam? Mit csináltunk rosszul?
- Nem tudjuk, mi miatt sír. Ne feledjük: a sírás oka nem csak szomorúság, csalódottság, félelem, fáradtság, hanem öröm, megkönnyebbülés is lehet.
- Mi nem akarunk sírni. Az érzelmek ragadósak és aggódhatunk amiatt is, hogy valaki más könnyei nehogy a sajátunkat is előhozzák, különösen, ha empatikusak, érzékenyek vagyunk.
- Attól félünk, a sírás valami nagyobb problémát takar. Felvetődhet a kérdés, hogy a jelenlegi helyzetről szól-e a sírás, vagy valami nagyobb probléma húzódik a háttérben?
Ahhoz, hogy segíteni tudjunk valakinek, aki a munkahelyén elsírja magát, szükségünk van az érzelmi intelligenciánkra. Van néhány mondat, amit jobb, ha elkerülünk, mint például:
- „Szomorúnak tűnsz.”
- Ha meg akarjuk mondani, mit kellene tennie:
„Tarts egy kis szünetet”. Amikor valaki sír, gyakran elveszti a kontrollt. Ha meg akarjuk neki mondani, hogy mit tegyen, még jobban elvesszük tőle a kontroll visszaszerzésének lehetőségét, így még gyengébbnek érezheti magát ettől.
- Ítélkezés: „Ugyan már, emiatt nem érdemes sírni!”
Érzésekkel nem vitatkozunk, ez alapszabály. Azzal, hogy megmondjuk neki, mit tehet vagy sem, hogy a sírásnak nincs értelme, csak azt érjük el, hogy csökken a bizalma felénk.
Mit mondjunk tehát ezek helyett?
- „Álljunk meg egy pillanatra. Látom, érzékenyen érintett valami. Szeretnél beszélni róla, esetleg pihenni egy kicsit? Tőled függ.”
Ezekkel a mondatokkal először is visszatükrözzük számára, hogy észrevettük, hogy sír vagy elérzékenyült valamin. Ezután megadjuk számára a választás lehetőségét, miközben azt is tudatjuk vele, hogy számíthat a támogatásunkra.
- „Meg tudod fogalmazni, hogy mi zajlik most benned? Szeretnél róla beszélgetni, van kedved egy kávéhoz?”
Biztosíthatjuk az együttérzésünket és a jóindulatú kiváncsiságot, anélkül, hogy drámai vagy túlzott lenne az aggódásunk. Azonban a visszautasítást se éljük meg sértésként, mert mindenki másképp küzd meg egy ilyen helyzettel. Adjuk meg a lehetőségét, hogy azt válassza, ami számára az adott pillanatban a legkényelmesebb. Előfordulhat, hogy később még szívesen beszélget, de előbb egy kis magányra van szüksége, hogy stabilizálja magát.
- „Mivel tudnánk most a legjobban segíteni neked?”
Ezzel a mondattal megadhatjuk a síró kollégánk számára az irányítás lehetőségét. Nem adunk megoldási javaslatokat a szájába, hanem hagyjuk, hogy eldöntse, mi a legkomfortosabb számára ebben a helyzetben. Van, aki szereti kibeszélni a problémáit ilyenkor, és a ventillálás segít neki a leginkább (akár egy kávé, tea mellett), de az is előfordulhat, hogy arra van szüksége, hogy kimenjen a levegőre egyedül és akkor jöjjön vissza, amikor összeszedte magát.
Az, hogy ki hogyan küzd meg egy ilyen helyzettel, több tényezőtől függ: a személyiségétől, a szituációtól (a sírást kiváltó októl) és a kollégák közti bizalmi kapcsolattól is. Így talán a legfontosabb, hogy minden esetben legyünk tisztelettel a kolléga igényére, hogy hogyan szeretne „rendbejönni” a sírás után.
Az érzelmeket nem szabad figyelmen kívül hagyni vagy minimalizálni a jelentőségüket. Az együttérzés – akár vezetőként, akár munkatársként – elengedhetetlen, hogy bizalmas, egészséges kapcsolatok alakulhassanak ki a munkahelyen.