hirdetés
hirdetés

Az Instagram és a Facebook romboló hatása

Hova röppen a napi 86 400 másodpercünk?

A „Hová tűnt az időnk?” című előadásfelkérés adta az apropóját annak, hogy a körmére nézzek egy érdekes kérdésnek, amely több éve foglalkoztat. Mit tesz a lélekkel és a pszichés működésünkkel egy-egy népszerű képmegosztó, közösségi alkalmazás? Hogyan hat az időnkre és annak megélésére, ha elkezdjük használni? Az eredmény lesújtó és elborzasztó.

A hóhért tehát akasztják: miként veszít el még az időgazdálkodási szakember is jelentékeny időt, ha nem vigyáz? Márpedig roppant nehéz vigyázni, ugyanis ez nem egyszerű elszánás dolga. Nem arról van szó, hogy elég a szándék és az akarat. Az alkalmazás algoritmusai fütyülnek ebbéli ambíciónkra, csak teszik a dolgukat, amire valaki valahol leprogramozta őket: emberi kíváncsiságunkat és lelkesedésünket használják fel, legyártva és megkonstruálva ezt a mesterséges örvényt, ami beszippant az időtlenség feneketlen kútjába.

De induljunk egy kicsit távolabbról. Felmerül a kérdés, kinek van több ideje: déd- vagy üknagyapánknak, vagy nekünk? Az objektív válasz egyszerűbb nem is lehetne: ugyanannyi időnk van, mint felmenőinknek, naponta 86 400 másodperc, se nem több, se nem kevesebb. Ezt kellett beosztani nekik is, nekünk is. Ráadásul a várható átlagélettartam az évtizedek alatt még emelkedett is, így átlagosan a mi generációnknak valójában már több ideje van. Papíron. Mindez ugyanis egy merőben szubjektív műfaj. 

Ura/úrnője vagy az idődnek?

A „Van-e időm?” nem egy gazdasági és racionális kérdés, ez egy érzés: annak a megélése, hogy jut-e időm mosolyogni, semmit tenni, pusztán csak lenni, vagyis hogy az idő ura vagy úrnője lehetek-e vagy sem? Helyette azonban olyan szavak hatják át mentális szemléletünket, mint hatékony, effektív, produktív, proaktív, eredményes vagy épp teljesítményvolumen, hogy egységnyi idő alatt lehetőleg minél hasznosabbak legyünk, és minél többet tegyünk le arra a híres asztalra. 

Ez a fajta utilitarista szemlélet az egyik oldalon, a végtelen időpazarlás a másik oldalon aztán oda vezet, hogy szétzilálják a lelkünket és belső pszichés egyensúlyunkat. 

Pont, mint a közlekedési dugóban munkaidő végén állva és szidva a rendszert, hogy nem igaz, mennyi értékes időt lopnak épp el tőlünk, s mindezt miért? Nemesen azt gondoljuk ilyenkor: pedig már otthon lehetnénk a családdal, pihenhetnénk, olvashatnánk, játszhatnánk a gyerekkel, csakhogy ez önáltatás. A következő képen ugyanis otthon ülünk egy széken vagy a kedvenc fotelünkben, esetleg elfekszünk a kanapén, és valójában nem a családdal vagyunk, még csak nem is pihenünk, nem is olvasunk, sőt még a gyerekkel sem játszunk, hanem kezünkben a telefonnal pötyögjük és simogatjuk valamelyik csodálatos alkalmazás valóban szép és igényesen megkoreografált felületét. 

Baj ez? Á, dehogy… 

Természetesen nem. Ne ítélj, hogy ne ítéltess! A tanulságot mindenki vonja le maga. A kérdés az, a sírkövünkre mit szeretnénk felvésetni? Ha ugyanis napi 1 órát lógok a képmegosztón, 2 órát a közösségi médiában, és még újabb 2 órát sorozatot vagy híradót nézek, akkor a sírkövemet megrendelve jó előre vésessem rá: életemben 3,125 évet voltam a képmegosztó appon, 6,25 évet csakis az online közösségi felületen bóklásztam, és további 6,25 évet sorozatot, illetve híradót néztem. Csak ez 15 és fél értékes év az életemből! Félreértés ne essék, ezek csak számok; és az sem mondható, hogy ne tegyük. Mégis az efféle számolás sokakat borzasztott és rettentett már el, majd térített más belátásra. Nem jobb belátásra! Másbelátásra! Ne mondjuk meg a másiknak, mit tegyen az életével, vagyis az idejével, de tükröt igenis tarthatunk. Hogy mit látunk benne, arról azonban nem a tükör tehet.

Ebben a szellemiségben jutottam el az egyik legnépszerűbb képmegosztó appig, s hogy két legyet üssek egy csapásra, egy másik híres és hírhedt online vásárlási felületen is regisztráltam, ahol állandó akciók és kedvezmények várják naponta a lelkes spórolni vágyókat.

Mennyi az eszmélési időd?  

Eszmélési idő. Nevezhetjük így is, hogy hány perc után térünk magunkhoz egy-egy bejelentkezés után, felkapva fejünket, hogy mennyi ideje is nyomkodjuk a telefont. Átlagosan a vizsgált háromhetes periódusban ez nálam 7-8 perc volt. Vagyis ha kezembe vettem az adott alkalmazást, akkor ennyi percre biztosan beszippantott. Miért? Mert nagyon érdekes az egész. Öröm ott lenni. Olyan képek jönnek szembe, amiket like-olunk. Sőt ezek az algoritmusok piszkosul gyorsan tanulnak rólunk, és kiismerik viszonyulásainkat. Like-oltam legót, like-oltam fantasy témájú sorozatokat. Eltelt egy kis idő, s már fantasy témájú legó jött velem szembe. Mindkettő érdekel, a kettő együtt pedig látszólag letehetetlen. Közben a másik felületen újabb és újabb kedvezményes ajánlatok kerülnek látótérbe, a regisztrációnak hála még e-mailt is kapunk ezekről, s mivel sokunkat úgy neveltek, hogy az akciósat, a bónuszt, a kupont, a kedvezményt meg kell becsülni, így már-már azt érezzük helytelennek, ha nem lapozzuk át ezeket a „lehetőségeket”.  

SIE (spontán-idő-elbaltázás)

A szakirodalomban időrablóknak hívjuk azokat a tevékenységeket, amiket az egyén nem tart ugyan feltétlenül haszontalannak, de szíve szerint valójában inkább már mást tenne helyettük, csak épp nem észleli, nem tudatosul, vagy egyszerűen csak nem képes rá. Az utóbbi három hét személyes mérlege tragikus. Mindkét alkalmazásból könnyen vált SIE (spontán-idő-elbaltázás). Mindkét felület tudta és tudja növelni pillanatnyi mosolyindexünket, vagy épp elégedettséget ad egynémely használata, a kulcs azonban a mérték lenne: homo mensura.

De vajon hol lenne itt az emberi mérték? Egy biztos módszert azonban mindenkinek javaslunk megfontolásra. Ha az algoritmusok és applikációk neuropszichés ingerléssel bombáznak minket, magyarán evolúciósan a színes-szagos dolgokat kedveljük, védekezzünk mi is ilyen eszköztárral: állítsuk monokrómra (fekete-fehérre) telefonunk színkészletét. Az eszmélési idő garantáltan rövidebb lesz.

Sokan elfelejtik, hogy a boldogság lassú. A XXI. század a hajszoltság évszázada lesz, ez egészen bizonyosnak tűnik. Nem lehet megállni, az összes ilyen alkalmazás pörget minket, stimulál, ingerel. Csakhogy a lelkünket és a pszichés feldolgozó képességünket nem erre tervezték. Ha nem állunk meg olykor, élni ugyan élni fogunk, csak élet nem lesz a mindennapjainkban. Ezért volt több ideje és élete déd- és ükszüleinknek: ők meg mertek állni. Mi miért hajszoljuk ennyire magunkat?

A cikk eredetileg az Üzlet és Pszichológia 2020. február-márciusi számában jelent meg. Az újság megrendelhető itt.

Limpár Imre, tanácsadó szakpszichológus
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

IRATKOZZ FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Az elmúlt és a mostani hetek már a visszarendeződésen való gondolkozás jegyében teltek/telnek. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani.

Tippek, amivel a HR időt, pénzt spórol és/vagy lojalitást nyer! Olyan szolgáltatókat kértünk fel előadónak, akik elevator pitchszerűen, max. 10 percben válaszolnak az alábbi kérdésre: „Te most miben tudnád segíteni egy HR-es munkáját?”

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés