hirdetés
hirdetés

Interjú Szabó Zsolt Péter szociálpszichológussal

Ha kiszabadulunk a bezártságból, még inkább igényelni fogjuk a közelséget

Szabó Zsolt Péter szociálpszichológussal beszélgettünk a jelenlegi helyzet kihívásairól pszichológiai szempontból. Milyen hatással van és lesz ránk, illetve személyes kapcsolatainkra ez a helyzet? Hogyan küszöbölhetjük ki a karantén káros hatásait? Mi lesz a karantén alatti fogadalmainkkal, ha véget ér ez az időszak? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Milyen hatása lesz ránk a járványnak társadalmi szinten? Lehet, hogy most már mindig "online" maradunk? Eltűnik az emberek igénye arra, hogy személyesen találkozzanak: kevesebbet fognak járni a gyerekkel a játszótérre, edzőtermek helyett otthon videókra sportolunk majd, a munkahelyeken a személyes bejárás helyét sokkal erősebben átveszi a home office? Vagy épp ezzel ellentétes hatás a valószínű hosszú távon? Mitől függ ez?

Nagyobb eséllyel fogadnék arra, hogy pont az ellentétje fog történni, és az emberek kiszabadulva a bezártságból még jobban fogják igényelni a közelséget, a személyes találkozást, azaz nem eltűnik, hanem fokozódik az erre vonatkozó igény. Leginkább a kényszer és ennek feloldása fogja irányítani ezt a dinamikát, hiszen most nem az történik, hogy született egy kollektív döntés a bezárkózásra és az online világra való átállásra, hanem ez egy erős kényszer, ami ráadásul megerőltető fegyelmet, akaraterőt is igényel az emberek részéről. A kényszer ellenreakciója lesz a fokozódó igény a játszótérre, az edzőteremre, a személyes munkahelyi kapcsolatokra. Egy nem pszichológiai tényező, hogy például nálunk a nyári időszakra fog esni a járvány várható lecsengése, így a jó idő és a hosszú bezártság kombinációját követően várhatóan tele lesz minden hely emberekkel. 

Milyen hatása lesz, lehet ennek a személyes kapcsolatainkra nézve? Lehetséges-e, hogy átértékeljük a személyes találkozások szükségességét, és rájövünk, hogy éppúgy (ha nem jobban) elvagyunk online kommunikációval is?

Nem valószínű. Az ember közösségi lény, a közösségi együttélést alapnak veszi. Sokan most élik meg először a bezártságot, a másokkal való kapcsolattartás korlátait, az elvesztésben élik meg a személyes kapcsolatok fontosságát is. Ez eddig adott volt, nem is feltétlenül értékelték sokan, ha azonban a mostani helyzet lecseng, ez picit máshogy lesz. A Skype, a Zoom, a Facetime nem teszik lehetővé a valódi, fizikai kontaktussal is járó emberi kapcsolatokat, ami eddig nem tűnt fel, hiszen a két világ (a személyes találkozás és az online) egymás mellett, egymást kiegészítve létezett. Most abból lesz hiányunk, amit az online kommunikáció nem tud kielégíteni. 

Már most látszik a nagymértékű társadalmi összefogás, ezt hogyan őrizhetnénk meg, illetve kamatoztathatnánk a későbbiekben, miután elmúlik a veszély?

Állíthatjuk, hogy látszik egy „nagymértékű társadalmi összefogás”, de ennek az ellenkezője is ugyanúgy látszik, azaz a legszűkebb értelemben vett saját csoport védelme vs. a külső csoportokkal való kooperációval. Nemzetek veszekednek teljesen értelmetlenül azon, hogy milyen színekben versenyez a koronavírus - ez egy „kínai” vírus, „amerikai” vírus stb., idősek és fiatalok egymással, hogy kinek kellene korlátoznia magát, a kamionsofőröknek védeniük kell magukat, hogy ők hordták-e szét a vírust vagy éppen ők hordják az árut a boltokba, ami miatt még nincsen pánik, a „budapestiek” a „balatoniakkal”, hogy ne vigyék oda a vírust, munkáltatók munkavállalókkal, hogy vajon ki fizesse meg a gazdasági lassulás árát és így tovább. A társadalmi összefogás szép példáival versenyeznek a csoportok, hogy melyik győz és mi a tanulság ebből, azt jelen pillanatban nehéz megmondani. A veszély elmúlását is nehéz hová tenni, hiszen amikor magunk mögött hagyjuk a vírust, szembe kell majd néznünk a gazdasági problémákból eredő veszélyekkel. 

Mit tehetünk egymásért, hogy kevésbé szorongjunk, hogyan őrizhetjük meg - egymás - mentális egészségét?

Talán a legfontosabb, hogy most fokozottan figyeljünk oda arra, hogy nem csak a fizikai veszéllyel szemben kell fellépni, hanem a lelki tényezőkkel való foglalkozás is fontos. Saját szűkebb köreinkben vegyük fel többször a telefont, használjuk az online teret arra, hogy lássuk is egymást! Közhelyesen hangzik, de a munkáltatóknak most jött el a nagy lehetősége arra, hogy bebizonyítsák, hogy nem csak szavakban építették a „munkáltatói márkát” az elmúlt években. A munkatársaknak biztosítani kell az érzelmi-lelki támogatást is, például munkahelyi pszichológus szolgáltatásával. Az online eszközök bár nem ideálisak, de arra elegek, hogy egy pszichológus szupportív, támogató beszélgetéseket folytasson a munkatársakkal, és figyelemmel tudja kísérni, hogy a munkatársak állapota miként változik. A cégek, akik most elbuknak a válságkezelésben, hosszú távon fognak veszíteni, hiszen a munkaerőpiac nem fog változni. Egy éven belül ugyanott leszünk, hogy egy egyre szűkülő kínálatból kell a tehetségeket meggyőzni arról, hogy hozzánk csatlakozzanak, azok a cégek, akik most rövid távon megtakarítanak például a munkatársak elbocsátásával, a lelki egészséggel összefüggő szolgáltatásokba való „be nem ruházással”, hosszú távon a vesztesei lesznek a válságnak. Én évek óta mantrázom a pszichoszociális kockázatokkal való foglalkozás szükségességét vállalatok számára, kevés sikerrel. Most az a vállalat, ahol már alapból van rendszer a kockázatok mérésére és kezelésére, óriási előnyben van, de még mindig nem késő cselekedni. 

Min múlik, hogy a bizalom vagy a bizalmatlanság uralkodik el egy ilyen helyzetben?

Két csoport társadalmi felelősségét emelném ki ebben. Az egyik a politikus réteg, a másik a média munkatársai. A politikusok érdekes helyzetben vannak, hiszen azon túl, hogy kezelniük kell a koronavírus okozta válsághelyzetet, azért politikusok is maradnak, tehát folyamatosan figyelniük kell, hogy az intézkedéseik, javaslataik, kommunikációjuk növeli-e vagy csökkenti a népszerűségüket. Ez persze dilemmát okoz, hiszen a lehetőség adott arra, hogy a válsághelyzetet a kommunikációban elmélyítve, majd kezelve egy-egy politikus hősként jöjjön ki a helyzetből. Ha megnézzük, akkor szerte a világban sok politikus operál háborús kifejezésekkel az elmúlt hetekben, holott itt egy járványügyi helyzetről van szó. Ezek a háborús képek nem segítik a bizalom kialakulását, és alapvetően ellentmondásosak is. Nem lehet azt mondani az embereknek, hogy ne halmozzanak fel készleteket, majd rá egy percre, hogy háborúban állunk egy félelmetes, láthatatlan ellenséggel szemben, hiszen utóbbi helyzetben az egyéni kontroll egyetlen eszköze a felkészülés, amelynek a része a készletek felhalmozása.

Az erőszakos nyelvhasználat mellett a másik fontos tényező a döntéshozók esetében a következetesség. Már láttunk jó néhány példát nem következetesen viselkedő politikusokra, akik hamar eljutottak a „nincs itt semmi látnivaló, igyon mindenki sok teát, egyen fokhagymát” típusú kommunikációtól a szélsőségesen erőszakos üzenetekig (pl. „le kellene lőni mindenkit, aki nem felelősségteljesen viselkedik”). Ez nyilván összezavarja az embereket, hiszen így nehéz eldönteni, hogy valódi vészhelyzetről van-e szó vagy sem. 

A média a másik fontos tényező ebben. Van az a vicc, hogy ki áll a koronavírus mögött, a válasz pedig a Zoom, ami óriási népszerűségre tett szert az elmúlt pár hétben. Ugyanez a helyzet a médiával is. Itt is egy meghasadt szerepről van szó, mint a politikusok esetében: egyik oldalról nyilván aggódnak ők is a kialakult helyzet miatt, a másik oldalról viszont a saját üzletüket lendíti fel, ha minél többen olvassák a híreket, információkat. Az olyan címek, mint például, hogy „Két hét, és London is elesik” nyilván növelik a kattintásszámot, de a valóságban a cikk arról szól, hogy a londoni kórházak túlterheltek, és két héten belül nem lesznek képesek ellátni a feladataikat. A szélsőséges nyelvhasználat itt is ellentmondásban van azokkal az üzenetekkel, amelyek higgadt, felelősségteljes viselkedésre kérik az embereket. 

Változhatnak-e emiatt a tapasztalat miatt a társadalomban betöltött különböző szerepeink (és ha igen, milyen irányba)? Értem ezalatt például, hogy több apuka próbálja ki most a gyerekek melletti home office-t (esetleg, ha elveszíti az állását a vírus miatt, akkor az otthonmaradó szülő szerepét is): lehet-e ennek olyan pozitív hatása hosszabb távon, hogy ez megmarad, kiegyensúlyozódik a nemek aránya, ami a gyerekkel történő otthonmaradást illeti?

Itt megint az a probléma, hogy ez egy átmeneti helyzet, sokan éppen a bizonytalanság miatt nyugtalanok. Egy kicsit olyan ez, mint az újévi fogadalom. Most rengeteg ember ismer fel nagy dolgokat az élettel kapcsolatban, nagyon sok ilyen bejegyzést lehet látni a közösségi médiafelületeken. Amikor ezt az átmeneti helyzetet felváltja a megszokott rutin, a mostani új viselkedések nagyobb eséllyel tűnnek el, mint maradnak meg. Az eddig sokat dolgozó apuka, aki most felismeri, hogy milyen jó időt tölteni a gyerekeivel, majd visszamegy a munkahelyére, és villámgyorsan visszatér a válsághelyzethez képest jóval hosszabb idő alatt felépített viselkedéséhez. Félreértés ne essék, lesznek sokan, akik gazdagodnak és új viselkedési mintákat vesznek fel a mostani tapasztalataik hatására, de a legtöbben olyanok lesznek, mint a január 2-án kondibérletet váltók tömege. 

A bezártságnak, karanténnak milyen káros hatásai lehetnek, és ezek hogyan küszöbölhetők ki?

A legsúlyosabbak. A híres szociálpszichológus John Cacioppo írt egy könyvet a magányosságról, amelyben sok szó esik az izolációról. A leginkább veszélyeztetett csoportban azok vannak, akik egyébként is egyedül vannak, és a társas életük a munkájukra vagy a mindennapi teendőkre korlátozódott (pl. a boltba járás, fodrász, háziorvos stb.). Rengetegen értetlenkednek azon, hogy az idős emberek miért mennek ki az utcára a veszély ellenére, gyakran elhangzik az a kérdés, hogy miért nem képesek megérteni, hogy nekik kellene a leginkább elzárva maradniuk. Ebből a megközelítésből hiányzik az empátia. Mi a helyzet azokkal az idős emberekkel például, akiknek a legfontosabb társas kapcsolataik a boltban, a zöldségesnél, a postán stb. valósultak meg? De nem csak idős emberekről beszélek, hanem általában azokról, akiknek korlátozott a társas életterük. A racionális jó tanács mögött ott van Cacioppo fő megállapítása, amely szerint a magányosság csendes gyilkos. Már most is, és amikor a fizikai veszély elmúlik akkor is, nagy szerepe lesz a segítő szakmáknak. A kiküszöbölés egyszerűen hangzik, de persze nehéz megcselekedni: bármi segíthet, ami a társas élettér megtartásával, növelésével jár. Járjunk el „együtt” mozogni, kapcsolódjunk be virtuális edzésekbe, csatlakozzunk be webinárokba, az online térben tartsuk a kapcsolatot a szeretteinkkel. Az idős embereknél értsük meg azt, hogy csak a mérleg egyik fele, hogy a fizikai veszélytől távol tartjuk őket, most még inkább kell telefonálni, valamilyen módon kapcsolatot tartani. ű

Mit gondol, hogyan reagálnak a magyarok erre a helyzetre? Az olaszoknál jelen helyzetben is megmutatkozik életvidámságuk, mentalitásuk. Hogyan néz ez ki nálunk? Kijön-e ilyenkor a „néplélek”, vagy nincs ilyenről szó? Van-e a nemzetünkre jellemző megküzdési stratégia?

Biztosan kijön a „néplélek”, amit picit tudományosabban úgy lehet megfogalmazni, mint egy tanulság-, és vélekedésrendszer azzal kapcsolatban, ami velünk a csoport múltja során történt. A magyar néplélek ebben az értelemben egy viharvert, áldozatokkal teli történet, ahol a külső csoportok folyamatos nagy mértékű és igazságtalan agressziót követtek el a saját csoport ellen, amit a csoport nem tudott megakadályozni. Félek, hogy a magyarok esetében a tanulság a bezárkózás lesz ismét: hogy ami rossz, az kívülről jön, a válságról a külső csoportok tagjai tehetnek. Aggasztó, amikor a Pécsi Tudományegyetem rektorának arra kell kérnie a város lakóit, hogy ne legyenek igazságtalanok a külföldi egyetemistákkal, mert nem ők tehetnek a kialakult helyzetről. Valójában ilyen az összenőtt világunk minden előnyével és hátrányával együtt.   

Novák Dóra, online szerkesztő, újságíró
a szerző cikkei

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Újrahasznosítottuk 2019 egyik legsikeresebb KREATÍV rendezvényét: itt a Green Wave 2020! November 18-án fókuszban a fenntarthatóság és a marketing!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés