hirdetés
hirdetés

A járvány pszichológiája

Gyásznak nevezik azt, amit most érzel, de nem fog örökké tartani

Ha megnevezzük az érzést, könnyebben meg tudunk birkózni vele. David Kessler, a gyász világhírű amerikai szakértője, a www.grief.com alapítója a HBR szerkesztőinek adott tanácsokat, hogyan küzdhetnek meg, és hogyan küzdhetünk meg mindannyian a pandémia kiváltotta gyász érzésével.

Rendkívül fontos, hogy ne csak felismerjük, de tudomásul is vegyük az érzést – mondja Kessler. Csak ezután fogunk tudni ugyanis megküzdeni vele, és értelemre lelni benne.

A kialakult helyzetben sokunkat egy furcsa érzés keríti hatalmába, ez pedig nem más, mint a gyász. Úgy érezzük, megváltozott a világ, amely körülvesz minket – és ez így is van. Tudjuk, hogy ez nagyrészt csak időszakos változás, de nem így érezzük; és arra is rádöbbenünk, hogy bizonyos dolgok örökre megváltoztak – hasonlóan, mint 9/11 után. A normalitás megszűnt; gazdasági károk fenyegetnek; elveszítettük a személyes kapcsolatainkat. Ez számos különféle gyász, amelyeket mindannyian, kollektíven érzünk. És nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy ilyen kiterjedt gyászt érezzünk.

Mi az anticipációs gyász, és mihez kezdhetünk vele?

Többféle gyászt is érzünk: ezek egyike az anticipációs (megelőző) gyász. Ez a gyásznak egy olyan fajtája, amelyet akkor kezdünk el érezni, ha bizonytalan, hogy a jövő mit tartogat számunkra. Ez rendszerint valakinek a várhatóan bekövetkező halálával kapcsolatban merül fel; például ide tartozik, amikor arra gondolunk, hogy el fogjuk veszíteni a szüleinket, vagy ha megtudjuk, hogy egy ismerősünk végzetes diagnózist kapott. De az anticipációs gyász lehet egy ennél általánosabb érzés is a jövőnkkel kapcsolatban: homályosan is érezhetjük, hogy valami rossz fog a jövőben bekövetkezni. Egy világszerte pusztító vírus esetében ez a fajta gyász egészen megzavarhat minket: a "primitív" agyunk tudja, hogy valami rossz dolog történik, de nem látjuk, hogy mi történik. Ez megtöri a biztonságérzetünket (nem feltétlenül egyéni szinten, de kollektív szinten mindenképp), és ennek a veszteségét érezzük és gyászoljuk meg. Eddig nem volt jellemző, ami most történik, hogy kollektív szinten veszítjük el a biztonságérzetünket; és emiatt most mikro- és makroszinten is gyászolunk.

Egyéni szinten hogyan birkózhatunk meg ezzel a gyásszal?

Kezdetként érdemes tudatosítani magunkban a gyász fázisait. Ahogy bármely másfajta gyásznál, ezek itt sem lineárisan, egymás után következnek be, nem is feltétlenül az itt ismertetett sorrendben. Ez nem egy térkép, ami pontosan eligazít minket, de valamennyire mégis segít megérteni, mi történik velünk ilyenkor. Először van a tagadás, amikor azt mondjuk: "Ez a vírus nem lesz kihatással az életünkre." Aztán a düh: "Most emiatt itthon kell maradnom, és nem végezhetem a megszokott tevékenységeimet!" Majd az alkudozás: "Oké, akkor két hét szociális távolságtartással le is tudjuk az egészet, nem igaz?" Majd a szomorúság, depresszió: "Fogalmam sincs, mikor ér véget ez az egész." És végül az elfogadás: "Ez történik velünk; ki kell találnom, hogyan tovább."

Az elfogadás az a pont, ahol kontrollra tehetünk szert az események felett. Azt mondhatjuk: "Kezet fogok mosni. Biztonságos távolságot tartok az emberektől. Kitapasztalom, hogyan tudunk virtuálisan dolgozni." És máris kezünkben a kontroll.

A gyásszal együtt járó fizikai fájdalommal hogyan lehet megbirkózni, és hogyan nyugtathatjuk meg a folyamatosan kattogó elménket?

Az anticipációs gyász voltaképpen nem más, mint szorongás valamitől, amiről sejtjük, hogy be fog következni. Az elménk szörnyűbbnél szörnyűbb képeket villant fel előttünk, lelki szemeinkkel már a legrosszabb forgatókönyveket látjuk. Ez az elménk védelmi mechanizmusa. Nem az a cél, hogy ignoráljuk vagy elhessegessük ezeket a képeket, ugyanis ez lehetetlen, az elménk nem engedné meg nekünk. Ehelyett arra érdemes törekedni, hogy egyensúlyt hozzunk létre a képek között, amelyek megjelennek előttünk. Ez azt jelenti, hogy ha például a legszörnyűbb képek villannak fel bennünk, akkor tudatosan idézzük fel mellettük a legjobb eshetőségeket is: mindannyian kicsit megbetegszünk, de az élet megy tovább. Nem fog meghalni minden szerettünk. Talán egyik szerettünk sem, hiszen megtesszük a megfelelő lépéseket, hogy ez ne történhessen meg. Se a legrosszabb, se a legjobb forgatókönyvet ne hagyjuk figyelmen kívül – de egyiknek se engedjük meg, hogy eluralkodjék felettünk.

Az anticipációs gyász során az elménk a jövőbe vándorol, és a létező legrosszabbat képzelni el. Hogy lenyugtassuk magunkat, térjünk vissza a jelenbe! Ez ismerős tanács lehet mindenkinek, aki valaha is próbálta a meditációt vagy a mindfulnesst – sokan mégis meglepődnek rajta, mennyire hatásos. Nevezz meg öt dolgot, amit a szobádban látsz: egy számítógép, egy szék, egy, a kutyádról készült kép, egy régi matrac és egy kávéscsésze. Ennyire egyszerű. Lélegezz. Tudatosítsd magadban: jelenleg még semmi nem történt meg abból, amit az elméd megmutatott neked. Ebben a pillanatban jól érzed magad, nem vagy beteg. Van élelmed. Használd az érzékeidet, és figyeld meg, mit érzékelsz velük: az asztal kemény. A paplan puha. Érzem, ahogy levegő áramlik be az orrlyukaimon keresztül. Ez segít csökkenteni a fájdalmat.

Amit kontrollálni tudok, és amit nem

Azt is érdemes számba venni, hogy mi az, amit kontrollálni tudsz, és mi az, amit nem. Nem tudod kontrollálni, hogy mit csinálnak a szomszédaid. Amit kontrollálni tudsz, az tőlük tíz méterre van, és éppen a kezedet mossa. Koncentrálj erre!

Végül pedig ez az időszak remek alkalom arra, hogy elraktározzunk együttérzésből. Mindannyian a félelem más-más szintjeit éljük meg, és a gyászunk is eltérően manifesztálódik. A megküzdés miatt sokan türelmetlenebbek, ingerlékenyebbek lehetnek: ezért legyünk türelmesek. Ha valaki tőle szokatlan viselkedést mutat, tudatosítsuk magunkban: ez nem a személyiségéből fakad, hanem abból, ahogyan megküzd a helyzettel.

Különösen nehéz a jelenlegi helyzetben, hogy nem látjuk a végét

Segít, ha azt mondjuk magunknak: ez egy átmeneti állapot. A történelmi tapasztalatok (például a spanyolnátha tapasztalatai) azt mondják nekünk: ez egy átmeneti állapot, és át fogjuk vészelni. Érdemes túlbiztosítani magunkat, de nem érdemes túlreagálnunk.

És hihetünk abban, hogy ebben az egészben idővel meg fogjuk lelni az értelmet. A gyász fenti öt fázisához hozzáadható egy hatodik is: az értelem megtalálásának fázisa. Ennek már most látszanak az első jelei: az emberek rájöttek, hogy a technológia adta lehetőségek segítségével is kapcsolódhatunk egymáshoz. Elkezdték értékelni a sétákat. A későbbiekben még számos újabb értelmet találhatunk ebben az egészben, miután véget ért.

Mi van, ha elolvastam mindezt, és mégsem sikerült megszabadulnom a rossz érzéstől?

Próbálkozzunk tovább! – mondja Kessler. Már önmagában az érzelem beazonosítása hatalmas erőket szabadít fel bennünk. Segít, ha megértjük, mi zajlik le bennünk. Ha megnevezzük az érzést, azzal egycsapásra át is érezzük, és megkönnyítjük a távozását. Mondjuk ki nyugodtan a kollégáknak (akkor is, ha vezetők vagyunk): "Nehéz időszakon megyek keresztül", vagy "Nem tudtam aludni éjszaka". A mi generációnk az első, amelyiknek a saját érzéseivel kapcsolatban is támadnak érzései. Ilyeneket mondunk: "Szomorú vagyok, de nem kellene szomorúnak lennem, hiszen mások sokkal rosszabb dolgokon mennek keresztül". Nyugodtan megállhatunk az első tagmondat után: "Szomorú vagyok." És engedjük meg magunknak öt percig, hogy átérezzük ezt a szomorúságot. Nem segít, ha harcolni kezdünk az érzés ellen, ugyanis az érzés a testünkben keletkezik. Ha megengedjük az érzéseinknek, hogy megtörténjenek, azzal erőt adunk magunknak. Akkor nem válunk áldozatokká.

Nem szabad attól félnünk, hogy ha engedjük kibontakozni a rossz érzéseinket, azok maguk alá fognak temetni minket. Az érzéseink jönnek és mennek: ha megengedjük magunknak, hogy átéljük őket, tova fognak szállni. Ha azonban ezt nem engedjük meg, akkor sokkal tovább velünk maradnak.

Abszurd dolog azt gondolni, hogy nem lenne szabad most gyászolnunk. Engedjük meg magunknak, hogy átéljük a gyász érzését, és aztán hagyjuk, hogy elmúljon!

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

SAVE THE DATE - 2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés