hirdetés
hirdetés
hirdetés

Generációs sztereotípiák

Engedjük el az ipszilonozást!

Amikor úgy bő 5 évvel ezelőtt először láttam az „Y” generáció egyedi tulajdonságairól egy előadást, még egész érdekesnek tűnt a téma. Egy kedves barátom, aki akkor gyakornokként dolgozott mellettem is jelen volt, és már akkor sértőnek tartotta a sok általánosítást, és lázadt a beskatulyázó összefoglaló ellen. Annyira külön világként írta le az akkori prezentáció az „Y”-osokat, hogy évekbe került, míg rájöttem, hogy én is az vagyok, legalábbis születési dátumom szerint biztosan.

Ma már a csapból is ez a téma folyik, és míg az állítólagos cél a különböző korosztályok közelebb hozása, a megértés elősegítése, addig azt látom, hogy minden ilyen értekezés csak tovább mélyíti a feszültséget.

A sztereotípiák előítéleteket szülnek, és ha eddig nem lett volna elég belőlük, most már vannak az „Y”-osok, a „Z”-sek, meg a „babyboomerek”.

Több olyan eseményen voltam, ahol 50–60 év körüli pszichológus hölgyek próbáltak használati utasítást adni a fiatalabbakhoz, miközben folyamatosan ott volt a levegőben, és a megfogalmazásokban is, hogy ez az új szemlélet egy probléma, amit kezelni kell, ezt sajnos nem lehet megúszni. („Nagy sóhaj”)

És mi is volt az indok? Hát hogy az „Y” generáció olyan dolgokra vágyik, mint hogy értékteremtő és értelmes munka, rugalmas munkavégzés, sőt: „Magánélet”! Meg nem tisztelik az autoritást, megkérdőjelezik a vezetési modelleket és a hatalom alapú döntési rendszereket.

Falakat töltöttek meg az eltéréseket tárgyaló táblázatok, és füstöltek a fejek, miközben azon pörgött mindenki, hogy „na ezzel most akkor mit kezdjen a vezetés meg a HR, főleg a HR”.

A vágyak és igények nem korfüggőek!

Mivel az elmúlt években már HR-vezetőként dolgoztam, így az is előfordult, hogy épp egy nagyjából velem egyidős hölgy oktatott ki arról, hogy mire van szüksége az ő korosztályának. A szakmám a jelek szerint sokat öregített az arcomon. :)

Mindezen tapasztalatok miatt telítődtem, és elkezdtem más szemszögből nézni a kérdést.

Hiszem, hogy emberi igények, és emberi vágyak léteznek, és azokat nem befolyásolja a kor. Alátámasztja ezt az a tény is, hogy egyre több 40 feletti ismerősöm választ a generációs standardoktól eltérő életmódot. Egyre többen dobják vissza hatalmi pozíciójukat annak érdekében, hogy például bepótolják azt az időt, amit nem töltöttek gyermekeikkel akkor, amikor azok még kicsik voltak.

Közben hallottam egy olyan szlogent is, ami szerintem sokkal jobban leírja a valóságot, bár még mindig kor-sztereotípiákat éltet. Így hangzott: „a lelke mélyén mindenki ipszilonos”.

Ha a szüleimre, vagy akár a nagyszüleimre gondolok, nem hiszem, hogy ők másként működnének, mint én.

Job-hopper apuka, önérvényesítő (déd)nagyszülők

Édesapám a korrektebb körülmények, főnökök és a magasabb fizetés érdekében számos alkalommal váltott, mielőtt úgy döntött, hogy inkább a vállalkozói létet választja (részben azért, mert a három felsorolt igény nemigen akart egy munkahelyen sem együtt megvalósulni). Mai szemmel is „job hopper”-nek számítana, hát még az akkori normákat tekintve. Ő az akkori kor szemében még nagyobb lázadó volt, mint ma bármely kortársam.

A nagymamám mindig arról mesélt, hogy a pékségben a főnökének még az alapvető számításokkal is meggyűlt a baja, de engedelmeskednie kellett, mert a szocialista rendszerben nem feltétlenül az érdemek alapján dőltek el a pozíciók. Egyetértett tehát az autoritás alapú vezetési modellel?! Aligha. Ugyanakkor mások voltak a körülmények, neki korlátosabb volt az eszköztára az érdekeinek megvédésére, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne tette volna.

A saját szülei a „TSZ”-ek szorításából próbáltak kitörni, és az édesapja szabadidejében inkább rámás csizmákat készített, minthogy teljesen behódoljon az aktuálisan kötelező normáknak. Ez volt az ő önérvényesítése.

Az emberben eredendően megvan az igény a boldog, kiegyensúlyozott élet és az igazságos kezelésmód iránt. Ha ezeket nem kapja meg, történjen ez a munka vagy a társas kapcsolatok bármelyikének terén, akkor valamilyen módon harcolni fog értük. Ami generációról generációra változik, az az, hogy a kor éppen milyen körülményeket ad a személyes érdekek megvédésére. Maguk a körülmények befolyásolják azt is, hogy mire merünk vágyni, miről merjük azt mondani, hogy jogunk van hozzá.

Az egzisztenciális alapok és a munkaerőpiaci kereslet jobban számítanak

Egyébként ha már körülmények: az egzisztenciális alapok például sokkal inkább befolyásolják ezt az attitűdöt, mint a kor. Egy jómódú, erős szakmai háttérrel rendelkező negyvenes férfi hamarabb fogja azt mondani, hogy ő bizony most kilép a mókuskerékből, és olyan munkát keres, amelynek értelmét is látja, mint egy 25 körüli alsó-középosztálybeli szakmunkás hölgy, aki még szabadságra is fél elmenni, nehogy elveszítse azt a bevételt, amiből ételt tesz a családja asztalára.

A munkaerőpiaci kereslet erősen befolyásolja, hogy egy adott kor emberei mekkorát mernek álmodni, mennyire mernek kiállni magukért. Aki már érzi a bőrén, hogy harc folyik a „tehetségekért”, és látja, hogy számos lehetőség közül választhat, az bátrabb lesz, akinek ellenben nehézségei voltak az elhelyezkedés során, az csendben tűr, amíg olyan igazságtalanság nem éri, amit már nem tud lenyelni, vagy amíg nem nyílnak ki számára új kapuk.

Ha holnaptól minden cég azt mondaná, hogy ő bizony csak ötven feletti munkavállalókat akar alkalmazni, akkor az ötvenes korosztály és az idősebbek nyitnák ki a szájukat, hogy minél jobb feltételeket alkudjanak ki maguknak a munkahelyeiken. A munkaerőpiac is a piaci kereskedelem alapvető szabályai szerint működik. Ha egy házat tízen akarnak megvenni, akkor az eladó jobb alkupozícióban van, és ezzel élni is fog, ha azonban képtelen eladni a házát, akkor ő válik elfogadóbbá a vevő igényeivel szemben.

Kortól független alapokon nyugvó kereteket kell alkotni

Engedjük tehát el az „ipszilonozást” (pozitív és negatív értelemben egyaránt, hisz mindkettő kárt okoz), és gondolkozzunk el azon, hogy hogyan hozható létre olyan munkahely, ahol születési évétől függetlenül bárki szívesen dolgozna.

A korosztályok között húzódó feszültséget akkor fogjuk megszüntetni, ha többé nem generációkat látunk, hanem egyenrangú embereket, majd számukra olyan fair kereteket alkotunk, amelyek nem vitatható, kortól független alapokon nyugszanak (úgy mint például szaktudás, kreativitás, kollégák általi elismertség, de ezek körét talán az a legjobb, ha közösen definiálják a csapat tagjai).

Jakus Vivien
a szerző cikkei

(forrás: Pannon Work blog)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

A HRKOMM Award 2018 nyertes pályázatainak bemutatása február 20-án. SAVE THE DATE!

hirdetés