hirdetés
hirdetés
hirdetés

A jó edző/vezető 4 pontja

Derítse ki, hogy Ön-e a cég Kemény Dénese!

A jó edző, ahogy egy jó vezető is, egyben tartja, motiválja, működteti a csapatot. Mi a 4 legfontosabb közös tulajdonságuk az edzőknek és a vezetőknek? 

Egy korábbi cikkemben a sikeres vezetők és sportolók 5 fontos jellemzőjét vettem górcső alá, melyek a következők voltak: a mentális szívósság, a belső motiváltság, a magabiztos célra tartás, a csapat fontossága és a folyamatos fejlődés. Most pedig további vezetői kompetenciákat szedtem össze az edzői és a vezetői párhuzam mentén.

Az ötlet onnan jött, hogy a livestrong.com oldalon olvastam egy cikket edzőkről, miközben olyan érzésem volt, mintha vállalatvezetőkről olvasnék. Mindketten vezetnek, motiválnak, és kiemelkedők akkor lehetnek, ha a fent említett 5 dolog mellett az alábbiakban is kiválóak:

1.      Nem elég a tudás, meg is kell osztani

Az lehet hiteles vezető és edző – olyan, akiben feltétel nélkül megbíznak, akire felnéznek, akit követnek, – aki mindent tud az adott területről, látja a nagy képet, az éppen aktuális stratégiát és az apró taktikákat is; karizmatikus, intelligens vezéregyéniség, ugyanakkor szakmai alázattal is bír. Mindig felkészült, körültekintő és előrelátó. Az a vezető vagy edző tud jól mentorálni, aki maga is végigjárta a „szamárlétrát”, sokat tapasztalt és tanult, és a mai napig folyamatosan tanul, valamint a szakmai tudása mellett emberismerettel is bír.

2.      Türelem rózsát terem

A türelem a vezető és az edző fontos erénye. Türelmesen kell végigcsinálniuk a hosszú üzleti évet vagy szezont, a napi feladatokat, az edzéseket és kezelniük a frusztráló attitűdöket – ellenállást, egyet nem értést, fáradtságot, kifogásokat, tudáshiányt – kollégák, sportolók részéről. Végig eltökélt, kitartó, lelkes mesternek kell maradniuk, még akkor is, ha a kollégák, sportolók aktuális teljesítménye éppen messze nem tökéletes.

3.      Kommunikáció felsőfokon

A vezetőnek és az edzőnek is minden helyzetben tudnia kell pozitív hangulatot teremteni, meggyőzni, a közös cél érdekében mozgósítani, szenvedéllyel, hittel, teljes odaadással. A vezető és az edző tudjon energiát, inspirációt adni, bátorítani, célt mutatni, a maximumot kihozni, még akkor is, ha már ő maga is hulla fáradt. A visszajelzés, a számonkérés, a kiváló munka elismerése, megköszönése, a problémák és konfliktusok megoldása napi rutin feladatuk. Nincs sikeres vezető és edző megfelelő érzelmi intelligenciaszint és társas készségek nélkül. Képesnek kell lenniük kiszámíthatatlan vagy épp nehéz szakmai vagy emberi helyzetek menedzselésére. Az egyéniségeket és a teljes csapatot is kell tudni kezelniük, ehhez szükséges tulajdonságok az érdeklődés, az érzékenység, az empátia, a tapintat, a nyitottság és a rugalmasság is.

4.      Határok tartása

A sportban az edző tartja az egyensúlyt a kemény munka, a folyamatos fejlesztés és a sérülések elkerülése, a túledzés között. Vezetőként is tudni kell eljuttatni az egyént és a csapatot a teljesítés maximumáig, anélkül, hogy ez fizikai vagy lelki megterhelést, sérülést okozna. Ha a sportoló, a kollégák nem is tudják, hol ez a határ, az edző és a vezető tudja.

Összességében elmondható, hogy egy kiváló edzőre vagy vezetőre rá lehet bízni magunkat, mert minden tudásuk és készségük megvan ahhoz, hogy egy közös célért közösen dolgozva, a legtöbbet hozzák ki belőlünk, anélkül, hogy „túlfeszítenék a húrt”.

 

dr. Szabó Ágnes, egyetemi adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem; Legfittebb Munkahely Program külső szakértője
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a Pr Toplistán! Nevezési határidő: augusztus 31.

Ismét HR konferencia: ez alkalommal a kékgalléros kihívásokat vesszük górcső alá. Save the date: szeptember 20.

Tervezzük meg együtt a munkavállalód élményét! Időpont: szeptember 28.

Coaching eszközök a gyakorlatban hr-eseknek, coaching szemléletű vezetőknek és coachoknak. Időpont: október 11., 09.00 - 16.00

Részletes program hamarosan! 2018. november 15.

hirdetés