hirdetés
hirdetés
hirdetés

A hffp-elv

Hogy ne csak vágyakozz a céljaid után!

Érdekes kódszó: hffp. Mit is jelent? Keletkezéstörténete módfelett profán. Bármilyen időgazdálkodási elv bevezetésénél fontos a megjegyezhetőség. Ekképp legközelebb, amikor a böngészőben a „www” előtt a „http”-t látod, azonnal bevillanhat ez a különös rövidítés is: amely arra hivatott, hogy egy mezei hétfőn vagy egy normál kedden életünket a saját kezünkbe vegyük, és viszonyítani tudjunk, mit, hol, hogyan és miért kellene tenni vagy épp egyáltalán nem tenni.

A következő bekezdések nem az izgalmakról szólnak, hanem a praktikákról, így ha izgalmakra vágysz, kedves Olvasóm, kattints egy hangzatosabb cikkhez, ha azonban valami titkos priorizálási összetevőről olvasnál, akkor bevezetésül tedd fel magadnak a kérdést: Mi alapján döntöd el, hogy találkozz-e valakivel, vagy sem? Mi a vezérelv, amely megmondja, elmenj-e egy „fontos” értekezletre, meetingre, megbeszélésre, egyeztetésre, tárgyalásra? Mi szerint vállalsz el egy-egy projektet, feladatot? Hogyan szervezed a hétköznapok forgatagát, vagy netán már régóta sodródsz, és a dolgok csak történnek veled? Vagyis nem te alakítod az események egymásutánját? Helyben vagyunk, itt kap(hat) kulcsszerepet a hffp-elv. Nem a Szent Grál vagy a bölcsek köve ez, hanem egy olyan priorizálási, döntést segítő megközelítés, amely sok jóval kecsegtet.

Vágyból cél

Persze én abból indulok ki, hogy vannak jól meghatározott céljaink. Ez természetesen egy merőben elhamarkodott hipotézis, ugyanis pontosan tudható és sejthető, hogy a legtöbb embernek csak vágyai vannak, amelyek nem körvonalazódtak még céllá. Nem konkrétak, nem mérhetők, nem időhöz kötöttek, hogy csak a legfontosabb kritériumokat említsük azok közül, amelyek egy célt igazán céllá tesznek. Ellenben most mégis feltételezem, jól körülhatárolt, kristálytiszta, nagy célok lebegnek a lelki szemeid előtt igazi víziót alkotva. (Megjegyzés: egyéni tanácsadások, coachingülések alkalmával szoktam kiemelni, hogy ha nem tudunk – akár álmunkból felkeltve – fél órát egyfolytában beszélni arról a személyről, akivé válni szeretnénk, akkor nincs igazi víziónk önmagunk egy jobb verziójáról, inkább csak afféle ködös illúziónk.)

Na de nézzük, mi kell a célunk megvalósításához:

H – hozzájárulási mutató

Vizsgáld meg, hogy azok a tevékenységek, amelyeket épp teszel, vagy elvégzendőként szerepelnek a napi „to do” listádon, vajon hozzájárulnak-e hosszabb távú céljaid eléréséhez? Ha igen, mennyire?

Ha majd este, lefekvéskor summázod a napi események sorát, elmondhatod-e a feladataid nagy részéről, hogy azok nem pusztán önmagukban valók voltak, mert „a főnököm, anyám, anyósom, házastársam kérte”, hanem igenis egy újabb kis tégla a tervezett épület valamelyik fontos pillérében, esetleg oldalszárnyában. Érdemes kicsit objektivizálni egy eredendően szubjektív tartalmat. Mondjuk, minden egyes találkozó előtt megkérdezni magamtól, egy tízes skálán mennyiben járul hozzá ez a beszélgetés, hogy önmagam jobb verziójához, kitűzött céljaimhoz közelebb kerüljek, akár a szakmámról, akár a magánéletem egyensúlyáról vagy más, hasonlóan fontos tartalmakról van épp szó.

F – fontossági érték

Akadnak helyzetek, személyek, feladatok, kötelességek és kötelezettségek, amelyek – bár olykor a hátunk közepére kívánjuk őket – vitathatatlanul fontosak. Nem lehet vita tárgya ezek vállalása, mégis egy tízes skálán mennyire jelentősek vajon? 1 – semennyire, 10 – életbevágóan. Példának okáért kötődünk egy személyhez, a múltunk összeköt bennünket, és nem tudjuk neki nem megtenni, amit kér, mert ezt diktálja a belsőnk, egyszerűen „csak”, megtesszük és kész. Az azonban már korántsem evidens, hogy két fontos tartalom közül melyiket is kell választanom, főleg az olyan esetekben, amikor a híres „win-win” megközelítés már rég eltávolodott a valóságtól. Mi ilyenkor a helyes? Pontozzuk a kötelezettségeinket a bizonyos skálánkon!

F, P – feltöltődési és pihentetési index

Sokan szinonimaként kezelik ezt a két szót, de nem érdemes, ugyanis mentálhigiénés aspektusból más a jelentősége mindkettőnek. Nagyon nem mindegy, hogy egy végigrobotolt hét után, amikor úgy érezzük, hogy az elemünk már csak vésztartalékon fut, és azonnal a teljes kikapcsolás állapotába juthatunk, akkor mire van valójában szükségünk. Nem a környezetünk szerint, hanem önmagunk szerint. Példaként a húszas, harmincas korosztálynál gyakran látni, mennyire nem kímélik magukat, főként, ha maximalista és perfekcionista attitűddel léteznek és szemlélik az életet, ráadásul egy multinacionális nagyvállalat soraiban húzzák az igát. 40 óra helyett 50-60 órát sajtolnak ki magukból a péntek délutáni célfotóig. A baj az, hogy az érdemi feltöltődés és/vagy pihenés helyett álfeltöltő és álpihentető tevékenységek garmadája csábítja őket a vágyott hétvége beköszöntével. Azt érdemes megvizsgálni, hogy a testi-lelki-szellemi jólléthez és komforthoz mi is a titkos összetevő. Például egy baráti esti sörözés remek feltöltő program lehet, de csak lehet, mert ha a testnek valójában pihenésre van szüksége, akkor a legjobb közösségi program üde lendülete sem lesz képes ezt megadni, és csak áltatjuk magunkat. De elmegyünk, bevállaljuk, nem mondunk rá nemet, nehogy kimaradjunk valamiből, mert végül az élet hétvégén is elmegy mellettünk.

Természetesen ez fordítva is igaz: monoton, ingerszegény munkahét után a „test” lehet, hogy inkább a Bakonyba vágyna a Zuha-patakhoz túrázni, nem csak láblógatva gin-tonikot inni egész hétvégén. (Megjegyzés: a baráti és rokoni találkozók különösen veszélyes terepei az álfeltöltő és álpihentető elfoglaltságoknak, ugyanis egy-egy energiavámpír unokatestvér és örömgyilkos cimbora még rosszabb állapotba hozhat, mint a találkozás előtt voltunk. Akkor viszont sovány vigasz, hogy a hffp-értékben az F magas volt, elvégre ebben az esetben jaj lesz nekünk hétfőn, s a kör bezárul, a kígyó önmagába harapott, s önmagunk foglyai lettünk – már megint. Nem a másik szúrt ki velünk, hanem mi hagytuk, hogy ne töltődhessenek lelki elemeink.)

Akkor most mit kezdjek a hffp-értékemmel?

Most már kezd körvonalazódni a hffp-értékünk. Minden egyes tevékenységet, feladatot, elvégzendőt górcső alá lehet venni. Bár az egész egy szubjektív kezdeti értékítéleten alapul, mégis irányt mutat, eligazít, amikor nem tudunk dönteni aktuális kereszteződésünkben, merre is menjünk, mehetnénk tovább?

Egy fájdalmas pillanat ellenben még hátra van. Kinek-kinek el kell döntenie, összességében a H a fontosabb, vagy az F? Ez egy gigászi talány, s általában vezéráldozattal jár. Érdemes persze nem fekete-fehér logikával közelíteni, hanem viszonylagosan. A következő negyedévben a céljaimhoz való hozzájárulást választom majd döntéseim során, netán a fontosságát egy-egy személynek vagy tevékenységnek? Ez a nagy kérdés.

Ha további támpontokat szeretne olvasni a témában, ezt az Üzlet és Pszichológia 2017.október-novemberi lapszámában megteheti.

Limpár Imre, tréner, tanácsadó, szakpszichológus
a szerző cikkei

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés
hirdetés