hirdetés
hirdetés

Elindult a videotrening.hu

Az intimitásoktól a félbe vágott fejig…

Megnyitotta kapuit a videotrening.hu portál. Az alábbiakban interjúnkat olvashatjátok dr. Serényi Jánossal, a videotrening.hu alapítójával.

A McCann Erickson Budapest Reklámügynökséget korábban 20 éven át vezető dr. Serényi Jánost már több módon láttam. A Reklámügynökségek Szövetségének elnökeként előadásokat tartott. Láttam, hogy az Értéktrend oktatási cég vezetőjeként miként tart tréninget, coachingot. A Videotrening.hu házigazdájaként most találkoztam veled először. Mi ez az új szerepkör?

Pár évvel ezelőtt New Yorkban tartottam egy előadást trénereknek. Ott elmondtam, hogy egy nemzetközi tanulmány szerint a tréningekbe invesztált dollármilliárdok 70%-a kidobott pénz, mivel a hallottak 70%-át 2-3 hónap alatt elfelejtik a résztvevők. Ekkor határoztam el, hogy a hagyományos és a szokásos módon zajló online tréningjeim mellé létrehozok egy újabb eszköztárat.

Mik jellemzik a kurzusaidat?

A videotréningnek nemcsak tudást, de egyben szórakoztatást is kell nyújtania. Fontos, hogy a résztvevők a sok munka mellett ne „kötelező olvasmányt”, hanem élményt jelentő fejlődési eszközt kapjanak. Kellenek az élvezetes bejátszások, a színészekkel eljátszatott szituációk, a megtörtént esetek.

Gondolom, az utóbbiból nagy a készlet…

Rengeteg, az életből ellesett történetet mesélek el, gazdagítva a tanulságokkal. Direkt, vagy indirekt módon szerephez jut így a Coca-Cola, a Nestlé, a GM és sokan mások is. Számos általam és mások által hibásan kezelt szituációt is bemutatok, hiszen ezekből is nagyon sokat lehet tanulni.

Mennyi ideig tart egy-egy kurzus elvégzése?

A videotréningek sok feladatot is tartalmaznak. Átlagosan 4-5 óra alatt lehet ezeket egyénileg megoldani. Emellett a feladatokat megoldva visszaküldők tőlem kapnak írásban visszajelzést, tanácsot.

Melyek a kedvenc témáid?

Egy szülőnek minden gyermeke egyformán kedves. De azért tán egy plusz gombóc fagyit adnék a következőknek: Értékesíts, ne csak próbálkozz!; A Storytelling tudatos használata az üzleti életben; Építsd fel az önérvényesítő személyes márkádat, mert más ezt nem fogja megtenni helyetted!

A COVID-19 idején nyilván alaposan megnő az igény a videós tartalmakra.

Igen, de ez nem csak a tréningekre igaz. Szinte mindenki részt vesz hallgatóként, előadóként videós megbeszéléseken, videokonferenciákon. A rengeteg hiba azonban sokszor károkat okoz az adott személynek és a cégének. Ezek megelőzése érdekében készítettem el az „Így szerepelhetsz sikeresen a videokonferenciákon” című 8 perces anyagot. Az itt látható 21 vidám tanács segít abban, hogy elkerüljük a közszemlére tett intimitásoktól, egészen a képernyőn megjelenő, félbe vágott fejig terjedő kellemetlenségeket.

(x)

Az alább letölthető ppt a Videotrening.hu 9 aktuális kurzusát mutatja be (kattints a letöltéshez!):

A PDF letöltéséhez kérjük, kattintson a gombra!
hirdetés

Címkék

Fileok

IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Újrahasznosítottuk 2019 egyik legsikeresebb KREATÍV rendezvényét: itt a Green Wave 2020! November 18-án fókuszban a fenntarthatóság és a marketing!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés