hirdetés
hirdetés
hirdetés

Útravaló

„Az ember érzi belül, hogy összejött-e a gyereknevelés”

Honnan tudjuk, hogy ez a sok energia, amit gyereknevelésbe fektetünk, célba ért-e? Mikor derül ki, és főleg miből? Erre is választ kaptunk Vekerdy Tamás gyerekpszichológus-professzortól, miközben reziliens, kreatív, nem drogfüggő, lázasan is iskolába vágyó és a világ iránt végtelen nyitottsággal induló gyerekekről és jól vagy rosszul sikerült nevelésükről beszélgettünk.  

Lillafüreden együtt nyaraltunk, nagy tisztelettel néztük Önöket a szomszéd asztalnál, meséltük a gyerekeinknek, hogy „a bácsi mindent tud a gyerekekről”, de nem akartuk zavarni Önt. Mások hogy reagálnak hasonló helyzetben?

Az emberek rendszerint tapintatosak, szerényen mosolyognak rám, ami kellemes érzés. De azért akadnak olyanok, akik odajönnek, és egyből belekezdenek: „Á, Vekerdy úr, olyan régóta akarok írni magának…”, és elmeséli a problémát. Ilyenkor mindig eszembe jut Verebély belgyógyász-professzor, akihez odament a körúton egy elegáns dáma, és megszólította: „Doktor úr, mostanában itt a májam körül érzek egy fájdalmat. Mit tudna erre mondani?” Mire a professzor: „Szívesen diagnosztizálom, vetkőzzön le!”

Vekerdy Tamás, fotó: Gordon Eszter
Vekerdy Tamás, fotó: Gordon Eszter
Hány levelet kapott/kap egy évben?

A kézzel írott levél korszakában kezdetben 400-500 levelet kaptam egy évben. Négy-ötször megírtuk, hogy évente csak 51 levélre tudunk válaszolni, ez némileg visszafogta az áradatot. Most többnyire e-mailben jönnek a megkeresések, szerencsére kevesebb.  

Melyek a leggyakoribb kérdések?

Talán a szobatisztaság kérdése egy állandó, visszatérő problémakör. Persze sok különböző magyarázat van erre, de igen gyakori válaszom, hogy a késői szobatisztaságnak két oka van: egyrészt a túl kényelmes, nedvszívó pelenkák, másrészt a túl elfoglalt szülők, akiknek ezzel üzennek a gyerekek. De nem akarok részletekbe belemenni.

Persze. Igazából, ami érdekes ebből, hogy vajon a mai szülők többet gondolkoznak azon, hogy mit rontanak el, mint az előző generáció? 

Manapság sokkal bizonytalanabbul, idegesebben nevelnek gyereket a szülők. Pedig a gyereknek a magabiztos tévedés is jobb, mint az állandó bizonytalankodás. A gyerek a tudattalan bizonytalanságot leveszi, és ettől feszültebb lett. Nagyon amerikaisodnak a szülők. Nemcsak a válások számában látszik ez, hanem a gyerekhez való hozzáállásban: erős a teljesítménykényszer, egyből megijednek, hogy mi lesz a gyerekkel, ha négyévesen még nem rak rendet a szobában. Régebben nem gondolták azt, hogy ha négyévesen nem eszik meg mindent, vagy szopja az ujját, vagy „lóg” az oviból, akkor felnőttkorában is gond lesz vele. Pedig viszonylag kevés egyetemista szopja az ujját.

Manapság új téma, hogy a szülők vadásszák a jó pedagógusokat…

Igen, egy jól működő iskolarendszerben (amilyen például a finneké) nem kell vadászni, elég a körzeti iskolába beadni a gyereket, itthon viszont a felvilágosultabb szülők keresik azokat a tanárokat, akik megvédik a gyereküket az abnormális követelményektől, a nemzeti alaptantervtől.

A terv pontosan melyik része háborítja fel Önt a legjobban? 

Az, hogy elvették az iskolák, a tanárok, az igazgatók, az önkormányzatok autonómiáját. Egy központi erőtérbe helyeztek mindent. Lenin demokratikus centralizmusnak nevezte el ezt a rendszert. Finnországban a tanári pálya egy olyan szabad pálya, mint az orvos, ügyvéd, építész, és nagyon nehéz bekerülni a tanárképzésbe. Ez a rendszer nem tűri az autonómiát. Pedig a történelemből látszik, hogy a demokráciák a nyerő stratégiák, nem pedig a diktatúrák.

Ön tanított és tanít leendő tanárokat is. Mit tapasztal, milyenek a jövő tanárai, mennyire motiváltak?

Én elfogultan nagyszerűnek látom az ifjúságot. Különösen szeretem a szemtelen, kamaszos, örök kritikával élő diákjaimat. De a magyarokról általában elmondható, hogy nem így lettünk nevelve. Külföldön azon szoktak csodálkozni, hogy nem kérdeznek a magyarok, hanem minden megoldást elfogadnak. Pedig a Szilícium-völgytől Nyugat-Európáig evidencia, hogy a kritikai látásmód és a kreativitás lesz az egyetlen ütőkártya a robotok korában. Na most ezt a két dolgot nem bírja a mai magyar iskolarendszer elviselni, azon kívül, hogy most bedugaszolják a továbbtanulási útvonalakat.

Utóbbiból mi következik: nagyobb lesz a verseny?

Az ostoba verseny. Mert ki mondta azt, hogy a jó tanulók teszik a legtöbbet magukért és a társadalomért?

Semmi összefüggés nincs aközött, hogy aki hajt az iskolában, az később is magas teljesítményre törekszik, mondjuk, a munkahelyén?

Ellenkezőleg! Most jelent meg a Stanford Egyetem egyik dékánjának könyve, ami arról szól, hogy a mai amerikai diákok a legjobb osztályzatokra törekszenek, hogy bejussanak a legjobb iskolákba, de ők a „teáscsésze-generáció”, akik hiába tanulnak jól, egyszer csak eltörnek, kifújnak, és nem válnak be a munkahelyeken, azaz a való életben. Hiába keringtek körülöttük a helikopterszülők. Nem a jegyek felé kell orientálódni, mondják ma már az amerikai kutatók is, hanem a képességek, művészetek felé. Finnországban is van nemzeti alaptanterv, de ott kérés, hogy „ne tartsák be”. Az csak egy kiindulópont, de minden tanár differenciáljon! 

Önnek pozitív a jövőképe?

Vagy borzalmas lesz, vagy jó lesz, vagy a kettő együtt. Ahol élet van, ott ellentmondás van. Ezzel együtt javíthatatlanul optimista vagyok, annak ellenére, hogy borzalmas, ami itthon történik. Hiszek a népmesében: a végén mindig győz a jó. Vegyük a XX. századot. Hitler és Sztálin úgyszólván elfoglalták Európát és a világ egyötödét, és a tehetetlen liberális individuális demokráciák nem tudtak mit csinálni, mígnem egyszer csak elegük lett. Minden hideg és meleg világháborút végül a liberális demokráciák nyertek meg. Mert ezek hagyják kibontakozni az individuumokat, és ez óriási érték.

Ez vállalati szinten is látszódik?

Abszolút. Coaching, tréning, csapatépítés – mind erről szólnak. Bontakoztass ki magadból valamit, amivel hozzá tudsz tenni valami pluszt a vállalathoz is. Sok szülő véli úgy, hogy a gyerek egy fehér papír, amit majd ők teleírnak, miközben a földön élő hétmilliárd emberből hétmilliárdnak különböző az ujjlenyomata és a DNS-e. Mindenkit hagyjunk, hogy az legyen, aki. Ez neki is a legjobb, és a társadalomnak is. Ez az individualista demokrácia alapja – ugyan tele sok veszéllyel. Ám a másik út a diktatórikus vagy autokratikus rendszer, ahol a szülő/rendszer mondja meg, hogy ki mi legyen. Ez az agresszió és a depresszió útvonala.  

A gyerek még kreatív, amikor bekerül az iskolába, ám szokta mondani, hogy gyakran ott szűnik meg a kreativitása. Pontosan hogyan?

Úgy, hogy jön egy feladat, amitől a kreatív gyerek agya felrobban, ezer dolog jut eszébe. Erre a tanár rászól: „Ne hadoválj, kisfiam, válaszolj a kérdésre!” Azaz ne legyen a gondolkozásod divergens, hanem legyen konvergens. A tanár egy lehetséges választ vár, egy sínen, miközben az életben nem csak egy lehetséges válasz létezik, és pláne soha nincs egyetlen út. A kreatív gondolkozás nagyon sokféle választ ránt be az asszociációs térbe, és abból születnek az innovatív megoldások. Az iskola üldözi a kreatív gondolkozást, és ha munkahelyeket nézünk: ott se sok jóra számíthat az a cég, ahol a főnök mondja meg, hogy mi legyen. Az a munkahely fog fejlődni, ami díjazza a kreatív gondolkozást és kritikai érzéket.

Az a kérdés merült fel bennem, ahogy hallgatom Önt – és remélem, nem túl provokatív –, hogy hol van a határ a „mindenki tökéletes és csodálatos” és a „nem nagy a fejed, Pistike” között? Azaz a nagy elfogadásban vajon ki tud-e alakulni reális önkép az emberben?

Nem, egyáltalán nem provokatív, értem a kérdést. Az illetőt korrigálni fogja az élet. Ha elég rugalmasan gondolkozunk, és átadjuk magunkat az élet folyamának, megtaláljuk benne a helyünket. Nem ész nélkül kell pozitív visszajelzéseket osztogatni a gyereknek, hanem elfogadni azt a területet, amiben nem jó, és nem azt kell erőltetni, „fejleszteni”, hanem azt, amiben viszont jó. Nem azon kell idegeskedni, hogy a gyerek rossz matekból, hanem annak örülni, hogy jól táncol, vagy remek robbanómotort tud fabrikálni.

És mit tud tenni a szülő, ha az iskolában mégiscsak azt várják, hogy a gyerek mindenből jó legyen?

A szülő ilyenkor segít a gyereknek megfelelni a hülye iskola hülye követelményeinek. De emellett próbálja rávezetni a gyereket arra, hogy milyen szép egy naplemente, milyen érdekes, hogy világosabb lesz a tea, ha citromot teszünk bele stb. A gyerekek kíváncsiak a világra, és ezt a kíváncsiságot kell kielégíteni, nem pedig rájuk erőltetni valamit, ami nem érdekli őket.

Mit tehet a szülő annak érdekében, hogy reziliens gyerekeket neveljen?

Egyrészt alkati tényezők is közrejátszanak ebben a kérdésben, de az a gyerek lesz rugalmas és jó stressztűrő képességű, aki nagy érzelmi biztonságban nőtt fel. Akinek a szülei ráéreztek a megfelelő kommunikációra, dögönyözték, ölelgették, lovagoltatták, csiklandozták, dünnyögtek, énekeltek, játszottak a gyerekkel. És ezen keresztül közvetítettek érzelmeket.

Tehát, ha egy gyerek megfelelő érzelmi háttérrel rendelkezik, akkor ebbe még egy rossz pedagógus sem tud komolyan belerondítani?     

Nem tud. Szerencsére és hál’ istennek a családon múlik minden! Ha az a gyerek tisztában van vele, hogy a szülei ott állnak mögötte, védik őt, akkor lesz elég muníciója. A szülőknek kötelességük megvédeni a gyereket az igazságtalan rendszerrel szemben, és ha a gyerek valóban hibázik, akkor azt egymást közt intézni. Aki érzelmileg jó állapotban érkezik a kamaszkorba, az is ki fogja próbálni a drogot, de nem fog rászokni.

Tehát többek közt ebben is mérhető, hogy jól sikerült-e a gyereknevelés? Még miben?

Ha a gyerekünk felnőttként is jól érzi magát a bőrében, és mindig örülünk annak, ha megkeres minket, akkor büszkék lehetünk magunkra. Az ember ezt érzi.

És önnek jól sikerült?

Elsősorban a feleségemnek köszönhetően, igen, azt hiszem, nekünk sikerült valami ebből, hiszen máig élvezzük a gyerekeink társaságát…

 

Gábor Fanni, főszerkesztő, Üzlet és Pszichológia - hrpwr.hu
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Tapasztalatok, gyakorlati tanácsok – átállási workshop

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Nap című konferenciát. A nap, amikor az employer branding szakma találkozik.

hirdetés