hirdetés

Kollégák extrákkal

Amikor a kollegiális kapcsolat szintet lép: a munkahelyi románcok nyomában

Ahogy belépünk a munka világába, egyre kevesebb idő jut az ismerkedésre, mivel időnk nagy részét a munkahelyünkön töltjük. Nem csoda tehát, hogy sokan házon belül próbálnak meg romantikus kapcsolatokba bonyolódni, annak ellenére, hogy mindannyiunk fejében élesen cseng az a bölcsesség, hogy házinyúlra nem lövünk. Vagy mégis?

Munkahelyi románc alatt azt értjük, amikor egy szervezeten belül két munkavállaló között érzelmi és szexuális viszony alakul ki, amely már túlmutat a sima kollegiális kapcsolaton. Egyes felmérések szerint a munkahelyi románc nem ritka jelenség, a megkérdezettek majdnem fele már összeszűrte a levet egy kollégájával.
 
 Miért a munkahelyünkön keressük a szerelmet?

Egy 70-es évekbeli kutatás a következő motívumokat azonosította, ami annak hátterében áll, hogy bár tudjuk, hogy nem feltétlenül szerencsés, mégiscsak rálövünk arra a bizonyos házinyúlra. Az első és legfontosabb motiváció persze a szerelem megtalálása és a romantikus kapcsolat kialakítása, de az sem ritka, hogy valaki a ranglétrán való feljebb jutás reményében bonyolódik ilyen viszonyba. A kutatás óta persze nagyot fordult a világ, így érdemes felülvizsgálni ezeket a motívumokat! Egy frissebb kutatásban már négy jelentősebb tényezőt azonosítottak, a munkahelyi románcok hátterében:

  • Együtt töltött idő: mivel időnk döntő részét a kollégáink társaságában töltjük, elkerülhetetlen, hogy elkezdjünk vonzódni egyikük iránt.
  • Kapcsolódási lehetőségek: a legtöbb vállalatban szervezett keretek között igyekeznek közel hozni egymáshoz a kollégákat: céges napok, csapatépítők formájában. Az már persze a vállalat kontrollján kívül esik, hogy a kapcsolódás megmarad-e egy sima munkatársai viszonynál, vagy aztán kicsit többe fordul át.
  • Hasonlóság: akik egy munkahelyre kerülnek, általában több dologban is hasonlítanak. Hasonló érdeklődési körrel és értékrenddel rendelkezhetnek. Akikben pedig felfedezzük a közös pontokat, azokhoz nagyobb eséllyel kezdünk el vonzódni.
  • Fizikai vonzalom és szex lehetősége: az egyik legkézenfekvőbb ok arra, hogy a kollégáinkkal próbálunk összejönni az egyik alapvető fizikai szükségletünk kielégítése. És miért ne tennénk ezt olyan személlyel, aki könnyen elérhető számunkra?

A munkahelyi románcok abban a tekintetben mindenképp különböznek egy átlagos romantikus viszonynál, hogy számos kihívást rejtenek magukban. Amíg tart a kapcsolat, belezavarhat a közös munkavégzésbe a tisztázatlan szerepkörök miatt. Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer véget ér, nem tudjuk elkerülni a másikat, mivel egy helyen dolgozunk vele. Mindezek mellett pedig, az sem mellékes szempont, hogy milyen megítélést kap a szervezet többi tagjától.

Nem nézik jó szemmel

Bár a többség maga is érintett, a kollégák általában rossz szemmel nézik a munkahelyi kapcsolatokat. Egy kutatásból az is kiderült, hogy bár mindkét nemet érinti, többnyire a nőket éri több negatív megítélés. Ennek hátterében az áll, hogy a nők esetében gyakran feltételezik, hogy a karrierútjukban való előrejutás lehetősége a legfőbb motiváció, míg a férfiak esetében a szerelem megtalálásának vagy az önbizalmuk erősítésének tulajdonítják.

A „kollégák extrákkal” viszonyokban szinte minden munkahely érintett, akár nyíltan, akár rejtetten léteznek ilyen kapcsolatok. A HR-nek és a vezetőknek is egyaránt feladata, hogy felismerje a munkahelyi románcokat, és a helyén tudja kezelni őket annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek az ezekből a sokszor zűrős viszonyokból fakadó problémák és konfliktusok.

Sas Eszter Krisztina, online szerkesztő/újságíró
a szerző cikkei

(forrás: Forbes, Psychology Today)
hirdetés
IRATKOZZ FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

Március 19-én, pénteken Belső kommunikációs workshop a Kreatív szervezésében!

hirdetés