hirdetés
hirdetés

Kékgalléros HR kihívások 3.0

Amíg szorít a cipő, addig ne szervezzünk csapatépítőket

Csikós-Nagy Katalin, a HR-Evolution Kft. szakértője a Kékgalléros HR kihívások 3.0 konferencián kiemelte előadásában, hogy amíg az alapszükségletek nincsenek kielégítve egy szervezetben, addig nem érdemes „csillivilli programokat” szervezni, hiszen a dolgozók nem fogják értékelni őket.

Ahogy a Maslow-piramis felépül, úgy kell egy szervezet igényeit is kielégíteni. Teremtsük meg a megfelelő kommunikációs csatornát a dolgozóink és a vezetők között és mérjük fel, hogy mire van szükségük. Általában kiderül, hogy kezdetben apró lépések megváltoztatásával is eredményt érhetünk el, például a wc papír lecserélésével. A tisztálkodás, a megfelelő körülmények között történő étkezés alapvető fontosságú. Ha ezeket az alappilléreket rendbe raktuk és az elvándorlás átlag alatti, akkor kezdhetünk el plusz szolgáltatásokat behozni.

Elsődleges felmondási ok: a be nem tartott ígéretek 

Felmérték a fizikai dolgozók körében, hogy mi az oka egy-egy munkahely elhagyásának. Első helyen álltak a be nem tartott ígéretek, ezt követte az embertelen bánásmód és csak a harmadik helyet foglalta el a pénz. Miután felmértük a fő elvándorlási okot és javítottunk a körülményeken, a beválási arány az ajánlórendszer kiépítésével nagy mértékben javítható. Büszkeséggel tölti el a dolgozókat, ha láthatóvá teszik, hogy ki kit hozott, például plakátok, kiragasztott képek formájában.

A megtartás titka a kétirányú kommunikáció

Nagy jelentősége van annak, hogy ne csak a próbaidő letelte után kérdezzünk rá a munkavállalónál, hogy hogyan érzi magát, hanem már az első napon, az első héten és az első hónapban is. A beilleszkedés szempontjából ez a legfontosabb időszak és itt alakulnak ki az első benyomások is. Biztosítsunk kétirányú kommunikációt és folyamatos lehetőséget a visszajelzésekre! Ettől (is) érzi a dolgozó, hogy fontos és értékes a munkája. 

Növeljük a közösség erejét! 

Fektessünk hangsúlyt a közösségi programokra, hiszen a munkával való elégedettségben nagy szerepet játszanak a munkahelyi kapcsolatok. Olyan eseményeket szervezzünk, melyen mindenki részt tud venni és bátorítsuk is a dolgozókat a részvételre. Például, ha egy sütiversenyt szeretnénk megszervezni, és látjuk, hogy nem elég a nevező, akkor tűzzünk ki díjat annak is, aki a legtöbb nevezőt hozza. Például, kaphasson egy 4 főre szóló pizzázást, ahova szintén a munkatársaival mehet el! A csapatépítő programok nem csak a közöséget, de a szervezetet is építik, főleg, amennyiben közvetlen kapcsolódási lehetőség nyílik a vezetők felé is.

Novák Dóra, online szerkesztő, újságíró
a szerző cikkei

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

Március 19-én, pénteken Belső kommunikációs workshop a Kreatív szervezésében!

hirdetés