hirdetés
hirdetés

Díjazzák a legjobbakat

A te munkahelyed mennyire szerethető?

Annak ellenére, hogy a magyarok negyvennégy százaléka szerint a hirdetések inkább nem, vagy egyáltalán nem tükrözik a valóságot, tavalyhoz képest jelentős javulás tapasztalható a területen – derül ki a Dreamjo.bs megbízásából készített felmérésből. Hogy tovább népszerűsítse a cégek munkáltatói márkájának gondozását, az állásportál ismét meghirdeti a Szerethető Munkahelyek Díjat, amelyet immár nagyvállalatok számára is megnyit.

A DreamJo.bs megbízásából, a Pulzus által készített reprezentatív felmérés szerint az aktív korúak mindössze 46,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy teljesen, vagy többnyire megbízhatónak tartja az álláshirdetésekben megjelenteket. Bár ez kevésnek is tűnhet, az arány kiemelkedően javult a tavalyi, ugyanezen kérdésre adott válaszokhoz képest: ekkor a megkérdezettek alig huszonegy százaléka nyilatkozott így.

Az őszinteség az álláshirdetések terén is kifizetődő: a megfelelő elvárásokkal érkező jelentkezők nagyobb eséllyel lesznek elégedettek a tapasztalt körülményekkel, így pedig megtartásuk esélye is magasabb. Nem mindenki számára a babzsákfotel tesz egy céget álommunkahellyé – van, akiket a rugalmas munkaidő, a tervezhetőség, vagy épp a nemzetközi közeg vonz. A Dreamjo.bs azzal a céllal jött létre, hogy mindenki megtalálhassa a számára tökéletes álommunkahelyet.

Megéri őszintének lenni

Az állásportál társalapítója, Balogh-Mázi Mária hozzátette: „A legfontosabb az, hogy pontosan, őszintén kommunikáljunk arról, milyen munkahely is vagyunk; ezáltal olyan új kollégákat vehetünk fel, akik tudják, mit várjanak a munkahelyen. Ezzel időt, energiát és pénzt spórolunk cégünknek: ha új kollégánk már a próbaidő alatt elhagyja a céget, nemcsak, hogy az ezáltal kiesett munka értékétől esünk el, de a megüresedett pozíció újrahirdetése, a kiválasztás és a betanítás további erőforrásokat von el tőlünk. Ezek a kiadások, pozíciótól függően akár többmilliós nagyságrendig is rúghatnak. A hatékony employer branding emellett abban is segíthet, hogy hosszú távon egy elkötelezettebb, jobb csapatot alakítsunk ki, amely pedig önmagában is vonzó tényező az álláskeresők számára.”

Nálatok jó dolgozni?

Hogy elősegítse az őszinte munkáltatói márkák kiépítését, és megtalálja az ország legvonzóbb munkahelyeit, a Dreamjo.bs másodszorra is meghirdeti a Szerethető Munkahelyek Díjat. A verseny keretében azokat az itthoni cégeket mutatják be, akik remek példával járnak elöl abban, hogyan lehet a kollégáik számára olyan környezetet teremteni, amiben öröm dolgozni. A tavaly több mint 250 indulót megmozgató versenyben idén az itthon működő nagyvállalatok is részt vehetnek, saját kategóriában.

A DreamJo.bs Szerethető Munkahely díjára 2018. június 28-től a szerethetomunkahelyek.hu oldalon keresztül nevezhet minden olyan hazai cég, ahol a vezetők és munkavállalók egyaránt úgy érzik, náluk jó dolgozni. A nevezés és a Díj használata is ingyenes; a cél, hogy minél többekhez eljusson a jó cégek híre.

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

SAVE THE DATE - 2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés