hirdetés
hirdetés

4 lépés a vállalatok túléléséért

A krízis közepette kell a legtöbb vállalatnak kidolgozni a talpra álláshoz a terveket

Váratlanul érte a döntéshozókat a kialakult társadalmi és gazdasági helyzet, ami így számos hazai vállalkozásnak okoz működési zavarokat. Az EY kockázatkezelési területének szakértői 4 kulcslépést határoztak meg, amellyel a társaságok hatékonyabban kezelhetik a jelenlegi szituációt. 

A cégvezetők többsége (54%) valószínűtlennek tartotta, hogy a közeljövőben bekövetkezik egy 2008-ashoz hasonló erejű válság – mutatott rá az EY tavaly 45 országban több mint 2900 döntéshozó megkérdezésével összeállított kutatása. Ennek megfelelően az esemény a legtöbb szervezetet felkészületlenül érte. 

„Számos vállalatnak a folyamatban lévő krízis közepette az alapoktól kell átalakítania üzleti stratégiáját és kidolgoznia a helyreállítási terveket” – hangsúlyozta Bindics Judit, az EY kockázatkezeléssel foglalkozó üzletágának vezetője. „Négy olyan területet azonosítottunk, ahol kritikus a megfelelő lépés megtétele a döntéshozók részéről. Ilyen az erőforrások kezelése, az üzletfolytonosság biztosítása, az átlátható kommunikáció, és a felkészülés a válság utáni időszakra” – tette hozzá a szakértő. 

1.     Figyeljünk a kollégákra

Az EY szakértői szerint a legfontosabb lépés a munkavállalók biztonsága, jólétük – így folyamatos elkötelezettségük – fenntartása. Ide tartozik a rugalmas munkavégzési lehetőségek kibővítése, ami lehetővé teszik az emberek számára, hogy távolról és biztonságosan dolgozzanak, ott, ahol erre van mód. Ezenkívül a cégek rendszeresen tájékoztatást kell adjanak dolgozóik számára, összhangban a kormányzat és az egészségügyi hatóságok aktuális előírásaival.

2.     Jókor és megfelelően kommunikáljunk

Világos, átlátható és kellő időben történő kommunikációra van szükség az ügyfelek, az alkalmazottak, a beszállítók, a hitelezők, a befektetők és a szabályozó hatóságok folyamatos támogatása érdekében.

3.     Tartsuk a rendszert működésben

Át kell alakítani az üzletfolytonosságot biztosító stratégiát, ügyelve a pénzügyekre, a finanszírozási és működési kockázatok becslésére, és az ezekre történő gyors reagálásra – rövid távon a likviditás biztosítása kulcsfontosságú. Ennek érdekében a vállalatoknak figyelemmel kell kísérniük a közvetlen költségek emelkedését, hogy szükség esetén újratárgyalhassák a válság előtt kialkudott feltételeket. Felügyelni szükséges az ellátási láncokat, különös tekintettel arra, hogy nemcsak a beszállítóknál, de a fogyasztói igényekben és viselkedésekben is jelentős változások léptek fel. Ügyelniük kell arra a nyomásra is, amely egyes ügyfeleiket és partnereiket érintheti. Ez különösen fontos az olyan ágazatokban, mint például az autóipar és a gyógyszeripar, amelyek nagymértékben függenek a beszállítóktól.

4.     Készüljünk az újabb változásra 

Mihelyt a jelenlegi helyzet ellenőrzés alá kerül, a vállalatoknak meg kell újítani üzletmenet-folytonossági terveiket (BCP). A megszerzett tapasztalatok alapján muszáj felülvizsgálni, szükségesek-e új belső iránymutatások. Ezen felül érdemes előkészíteni a vészhelyzeti tervek bevezetését az ellenállóképesség felépítése és a jövőbeli válságok hatékonyabb kezelése érdekében.

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés