hirdetés
hirdetés

Aggódó munkavállalók

A diplomások 50%-a elképzelhetőnek tartja, hogy a koronavírus miatt új állás után kell néznie

Hátrányosan érintette a koronavírus-járvány a kis- és közepes vállalkozások többségét. A csökkenő céges forgalom a vállalkozók háztartásának anyagi helyzetét is lerontotta - derül ki a Marketing Commando, 500 kis- és közepes vállalkozás körében végzett online felméréséből.

Riasztó képet fest a koronavírus-járvány várható munkaerőpiaci hatásairól a K&H legfrissebb felmérése, amely szerint a különböző korosztályba tartozók meglehetősen vegyesen látják a saját állásuk stabilitását.

A középkorúak kétharmada aggódik 

A kutatás szerint leginkább a negyvenes, ötvenes korosztály tagjai aggódnak. A 35-44 évesek 65 százaléka fél attól, hogy veszélybe kerül a munkahelye, a 45-54 éveseknek pedig a 68 százaléka nyilatkozott így. Ráadásul az előbbi tábor 27 százaléka, utóbbinak pedig a 25 százaléka látja úgy, hogy nagyon veszélyben van megélhetése. A két érintett korosztálynak kevesebb, mint a harmada mondta azt, hogy ebből a szempontból nincs félnivalója.

Valamivel jobbnak látják a jövőt a fiatalabbak: a 18-24 évesek 57 százaléka, a 25-34 éveseknek pedig az 53 százaléka tart a munkanélküliségtől. Ennél derűlátóbbak azonban az idősek: az 55-64 évesek fele ugyanis egyáltalán nem fél attól, hogy a járvány miatt elveszítheti az állását.

Végzettségfüggő a félelem

A különböző korosztályok mellett a végzettség alapján is meglehetősen nagyok az eltérések. A nyolc általánossal rendelkezők 58 százaléka nem félti az állását – ebben az eredményben kiemelt szerepet játszanak a körükbe tartozó idősek. A korosztály tagjainak 39 százaléka – vagyis tízből négyen – szorong az esetleges munkanélküliség miatt. A diplomásoknak alig több mint a fele, 51 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a koronavírus-járvány eredményeként új munka után kell néznie, az érettségizetteknek pedig 60 százaléka vélekedett így.

Aggódó munkások 

Még vegyesebb a kép a foglalkozások szerinti bontás szerint. A K&H felméréséből ugyanis jól látható különbség van a szellemi és fizikai munkát végzők között. A szellemi munkát végzők – köztük a vezetők, menedzserek szakértők, és értelmiségiek – 36-49 százaléka optimista, 46-59 százalékuk ugyanakkor lát arra esélyt, hogy elveszíti a munkáját. A fizikai foglalkozásúak közé tartozó szakmunkások 29 százaléka, míg a betanított munkásoknak mindössze a 19 százaléka véli biztosnak az állását, ezzel szemben a 70, illetve 77 százalékuk aggódik.

Területi bontásban legkevésbé Közép-Magyarországon érzik veszélyben az emberek az állásukat, itt 43 százalékos az optimisták aránya, ezen belül Budapesten 45 százalék. Leginkább a kelet-magyarországi régió városainak lakói borúlátóak.

(forrás: Piac és Profit)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Tarts velünk szeptember 10-én online, a „Kreatív álláshirdetés” workshopon! Előadó: Földi Miklós Dániel, reklám- és neuropszichológus Minden résztvevőnek exkluzív ajándék: ingyen hirdetési lehetőség, ingyen szövegezés

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: Szeptember 4. péntek délelőtt

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

hirdetés