hirdetés
hirdetés
hirdetés

Munka-magánélet

5 megggyőző érv: ezért kerülendő a sok túlóra

A munkaerőhiány korában kézenfekvő megoldásnak tűnhet a meghosszabbított munkaidő vagy a hétvégi munka bevezetése. Az alábbiakban rámutatunk, miért is nem annyira jó ötlet ez.

Nem véletlen, hogy manapság egyre hangsúlyosabb szerephez jut a munka-magánélet egyensúlyának, és ezzel összefüggésben a munkavállalói jóllétnek a kérdése. A munkaerőpiacra frissen kilépő generáció tanult a megelőző nemzedékek rossz példájából, és köszöni, nem szeretné, hogy agyondolgoztassák. Sokakban azonban még mindig ott él a berögződés, hogy minél sztahanovistábbak vagyunk, annál jobb, pedig ez korántsem így van.

Az alábbiakban öt nyomós érvet gyűjtöttük össze annak alátámasztására, miért kell nagyon odafigyelnünk arra, hogy ne túlóráztassuk sokat a munkaválallóinkat vagy adott esetben saját magunkat – ez ugyanis hosszabb távon senkinek sem éri meg.

1. Csökkenti a megtérülést

Olykor, ha úgy hozza a szükség, nem kerülhetjük el a heti 50 óra munkát, de ezt tényleg csak akkor csináljuk, amikor feltétlenül muszáj, és csak rövid időszakon keresztül. A munkában sprinterekként teljesítünk jól, nem hosszútávfutókként. Számos kutatás rámutatott, hogy sokkal jobb teljesítményt nyújtanak azok az emberek, akik rendszeresen szigorúan csak heti 40–55 órát dolgoznak, mint azok, akik 65 órákat vagy ennél is többet. A közelmúltban pedig olyan kutatási eredmény is született, ami szerint negyven év felett heti mindössze 25 munkaórában nyújtjuk a legjobb teljesítményt. Az ennél sokkal több munka fizikális és mentális kimerüléshez vezet, és ha valaki hosszú távon nagyobb szünetek beiktatása nélkül húzza az igát, az rombolóan hat a produktivitására.

2. Gyengül az ítélőképesség

Átlagban nagyjából 8 órányi munka után üt be a fáradtság, majd a kimerültség. Egyre gyakoribbá válik a hibázás és a helyzetek téves megítélése, és ezek az esetek elkezdenek felhalmozódni. A végére már több időt töltünk a hibáink kijavításával és az egyszer már elvégzett munka újbóli elvégzésével, mint az új feladatokkal. Egy évszázaddal ezelőtt a dolgozók még a rövidebb munkanapokért és -hetekért kampányoltak, és meg is kapták azt – de hogy ennyire ne tekintsünk messzire az időben, máshol a jelenben is ez zajlik, gondoljunk csak az osztrákok vagy az új-zélandiak példájára. A 40 órás munkahetet eredetileg azért vezették be, mert azt figyelték meg, hogy a dolgozók így sokkal produktívabbaknak bizonyulnak, mint korábban, amikor többet kellett dolgozniuk; az utóbbi időben azonban mintha sokan megfeledkeznének a "mennyiség megöli a minőséget" korábban már bebizonyosodott igazságáról.

3. Nincs elég idő a feltöltődésre

Már-már közhelyszámba megy a megállapítás, hogy, hogy a túl sok munka ergészségromboló hatású. Sokan azért lesznek idegesek ennek a ténynek már az említésétől is, mert tudják, hogy így van, mégis így csinálják (az már egy másik, és sokkal messzebbre vezető kérdés, hogy ez kinek mennyire a saját döntése). Pedig hogyan végezhetnénk úgy jó munkát, ha minden munkanapunk fárasztó, ha a nap végén nem tudjuk kitisztítani az agyunkat a munkával kapcsolatos gondolatoktól, és nem marad időnk kikapcsolódásra, ami alatt feltöltődhetnénk új lendülettel és energiával?

4. Nem tudjuk a legjobb formánkat hozni, amikor fontos lenne

A többségünk teljesített már pocsékul egy fontos prezentáción vagy sorsfordító megbeszélésen. Az efféle bakik gyakorisága megsokszorozódik, ha túl sokat dolgozunk, és emiatt folyamatosan kimerültek vagyunk. Az eszünk nem vág úgy, ahogy kellene, buta hibákat ejtünk, valószínűleg nem is festünk valami meggyőzően kialvatlanul és energiahiányosan. Üzleti prezentációknál a pongyolaság és a szórakozottság akár még a tárgyi tévedéseknél is súlyosabban eshet latba, hiszen az üzleti közegben a megítélésünk nagymértékben a kiállásunkon múlik.

5. Ha kicsit is lassítunk, máris a lustaság bélyegét sütik ránk

Nemegyszer láttuk már: a munkahely új üdvöskéje valósággal berobban, heti 60–65 órákat dolgozik az első hónapokban, aztán, amikor már nem bírja a tempót, vagy a kiégés jelei kezdenek mutatkozni rajta, lassítana – csakhogy ekkorra már mindenki természetesnek veszi, hogy ő késő estébe nyúlóan és / vagy a hétvégéken is dolgozik, a lelassítását pedig megbocsáthatatlan lazsálásnak vélik (azt esetleg észre sem véve közben, hogy a produktivitása mindeközben nem csökkent). Ha ilyet látunk, tudatosítsuk magunkban, hogy a heti 60–65 óra munka nem tartható hosszú távon – legalábbis komoly következmények nélkül nem, így aki ilyenkor lassít, az nem tekinthető láblógatónak.

(forrás: Tlnt)
hirdetés

Címkék

IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Nyerő SSC people-management stratégiák. Fluktuációcsökkentő minikonferencia június 7-én.

Idén is Sales&Pszichológia konferencia. Foglald le helyed most! 2019.05.28.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop június 6-án, limitált létszámmal.

Burnout - Ismerd fel, ismerd meg és lábalj ki belőle Csatlós Csillával június 12-én!

hirdetés