hirdetés
hirdetés
hirdetés

Assessment Systems

10 éve Magyarországon: középpontban az ember, az üzleti sikerek kulcsa

Az Assessment Systems Magyarországon már 10 éve töretlen fejlődéssel támogatja ügyfeleit HR tanácsadói szolgáltatásaival, erős szakmai hátterével, növekvő csapatával és egyre bővülő eszköztárával. Ezért nem is meglepő, hogy a cég a Hogan személyiségtesztek disztribútorából napjainkra a piac egyik legmeghatározóbb tanácsadó cégévé vált.

2009 őszén ismerkedhetett meg a piac a világ egyik legerősebb és legstabilabb, munkahelyi környezetre is alkalmazható, személyiségtesztjével. Kezdetekben az Assessment Systems lelkes csapata általános kiválasztási folyamatokat támogatott a személyiségteszt elérhetővé tétele mellett visszajelzések és szaktanácsadás formájában. Az első hónapok munkájának gyümölcse az lett, hogy a Hogan Assessments történetében itthon sikerült a leggyorsabban felállítani a helyi (magyar) normát. Az Assessment Systems Magyarországon azóta már több, mint 30.000 tesztkitöltést tudhat maga mögött.

A kezdeti kisebb sikerek után az első – igazán mérföldkőnek számító projekt – már 1100 fő felmérését érintette az E.ON-nál, amit további együttműködések követtek, többek közt az MVM-mel és a Magyar Telekommal, ahol egy hatalmas vezetői csapat fejlesztését támogathatták a kezdetektől, mind szakmai tanácsadással, mind a megfelelő mérési megoldások biztosítása révén. Az első közös, eredményes együttműködés a máig fennálló stabil ügyfélkapcsolat alapját képezi, mely az indulás óta ugyanolyan töretlen, mint a Generali, az Unix Autó és az OTP Bank esetében.

A töretlen sikerek és fejlődés záloga azonban nemcsak az ügyfélkapcsolatokban kereshető, hanem abban, hogy a cég mindig azonnal reagál az aktuális piaci trendekre és ezeket mindig kész a szolgáltatásaiba integrálni. Legyen szó új, innovatív eszközök bevezetéséről, agilis transzformációról vagy új kompetenciák szükségességéről mindig kész megoldásokat tudnak ajánlani az ügyféligényeknek megfelelően. Jó példa erre a 2016-ban létrejött Telekom DC projekt, ahol a szolgáltatás komplexitását és szakmaiságát online Business Szimuláció segítségével emelték még magasabb szintre, kitűnő felhasználói élményt biztosítva a résztvevők számára.

Az elmúlt években megfigyelhető digitalizációs és modernizációs trendekre reagálva az Assessment Systems folyamatosan keresi és fejleszti a modern, digitális megoldásokat, melyek továbbra is azt a megbízható és valid szakmaiságot tükrözik, mely mindig is a cég egyik alappillére volt. Az olyan új játékosított (gamified) eszközök segítségével, mint a Skyrise City, a Practify vagy az Eduardo business szimulációk továbbra is hatékony és adat-alapú támogatást és tanácsadást tudnak nyújtani, a modern kor munkavállalói-élmény iránti kihívásait is szem előtt tartva.

Füzér Gábor ügyvezető igazgató szerint, a 10. év egy nagyon fontos mérföldkő a vállalat életében, hiszen a cég egy négyfős disztribútori szolgáltatóból eljutott idáig. Most megháromszorozódott létszámmal, széleskörű eszköztárral és HR szolgáltatással, a gazdasági válságot és számos üzleti kihívást megugorva áll ügyfelei rendelkezésére. A testre szabhatóság olyan erőssége az ASH-nak – a Hogan személyiségteszt mellett – amire a jövőben is alapozni fog.

Bár standard eszközökkel dolgozunk, leginkább pszichológusokból álló csapatban, a lehetőségeket megragadva ötvözzük szakmai tudásunkat a statisztikai eredmények értelmezésére, melyek minket és az ügyfeleinket is igazolni tudnak. Az ASH-nál igyekszünk folyamatosan modernizálni eszköztárunkat, a technológiai fejlődéssel és a piaci kihívásokkal egy ütemben haladni, és egyre inkább átmenni a felmérést támogató szerepből egy fejlesztés-fókuszú szolgáltató irányába.

www.asystems.hu (x)

hirdetés

Címkék

IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Nap című konferenciát. A nap, amikor az employer branding szakma találkozik.

hirdetés