hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szeretem a szakmám!

Vagyonőr, kertész és jógaoktató: mit tesz ezekkel a szakmákkal a digitalizáció?

A növekvő szakemberhiánnyal egyre több vállalatnak kell felvennie a harcot, s ez alól a létesítménygazdálkodási szektor sem kivétel. Csak a létesítménygazdálkodókat tömörítő LEO tagvállalatainál közel 1000 üres pozíció van a legkülönbözőbb szakmákban. A szövetség ezért harmadik alkalommal is útjára indította az országos Szeretem a szakmám pályázati és nagyköveti programját, hogy már az iskolapadban elkezdje a fiatalok bevonzását és bevonását. Az idei nyertes pályázatok Debrecenből és Tiszafüredről érkeztek.

A technológiai fejlődés adta legújabb eszközöket és módszereket naprakészen adaptáló Facility Management (FM) iparág virágzó korát éli, amit a létesítménygazdálkodással és épületüzemeltetéssel foglalkozó szervezeteknél végezhető szakmák széles és különösen változatos spektruma is jól jellemez. A 21 tagvállalatot tömörítő LEO (Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége) a szakemberhiány megoldását a szakképzésben részt vevő tanulók személyes megszólításában, pályaorientálásában látja. Ezen célok mentén már a szakközépiskolában és szakgimnáziumokban elkezdi a fiatalok bevonzását, elősegítve az elköteleződésüket leendő szakmájuk iránt és egyúttal perspektívát adva nekik a magyar piacon való elhelyezkedéshez.

Az FM szektor jelenleg a magyar GDP 57%-át adja. Ezen belül csak a LEO tagvállalatainak éves árbevétele 70 milliárd Ft feletti, az általuk kezelt összes terület meghaladja a 15 millió m2-t, és jelenleg több mint 11 000 embernek adnak munkát, a legkülönbözőbb szakterületekről. Ezen felül további 1000 betöltetlen pozíciót számolnak, Budapesten, az agglomerációban és Nyugat-Magyarországon a legégetőbb ez a hiány.

AZ FM iparágba is betört a robotizáció és a digitalizáció

Az FM iparág egyedülálló jellegzetessége, hogy nagyon sokféle szakmatípust ölel fel és foglalkoztat, kezdve az ipari gépésztől és villanyszerelőtől, a szakácson, kertészen, női-, férfiszabón, vagyonőrön és recepcióson át egészen a jógaoktatóig. Legnagyobb hiány természetesen a gépészekből, műszaki szakemberekből van, ami azzal is összefüggésben van, hogy az iparág képviselői szerint a robotizáció és a digitalizáció teljesen átszövi majd a létesítménygazdálkodás működését is, hiszen sok tagvállalatuknál már most mindennapos eszköznek számítanak a takarító robotok, a VR szemüveg, de a 3D nyomtató is.

„Különösen fontosnak tartjuk, hogy a jövő szakemberei már a képzésük során megismerhessék a leginnovatívabb technológiákat, és elsajátíthassák a legújabb eszközök használatát. Ezzel összefüggésben azt is látjuk, hogy főként az utóbbi időben elkezdett felértékelődni az oktatási intézmények és a vállalatok, illetve más gazdasági szereplők közti kapcsolat, és ez a folyamat valószínűleg csak egyre erősödni fog, ami a LEO szerint jótékonyan hat majd a szakemberképzés minőségére”mondta el Schmidt József, a szövetség elnöke.

Pályázati nyertesek

A LEO immáron harmadik alkalommal hirdette meg „Szeretem a szakmám” elnevezésű pályázatát, hogy a szakgimnáziumokban, illetve szakközépiskolákban tanuló diákok jobban megismerkedhessenek a létesítménygazdálkodási iparágban rejlő karrierlehetőségekkel, és ezzel egy időben megmutathassák, miért is szeretik a szakmájukat.

Azok a tanulók, akik a legeredetibb módon pályáztak, nagy értékű műhelykorszerűsítést, valamint exkluzív tanulmányi kirándulást nyertek, díjaikat pedig június 13-án vehették át ünnepélyes keretek között a LEO elnökségétől. A LEO által szervezett „Szeretem a szakmám” pályázat idei nyertesei:

  1. Debreceni SZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma
  2. Karcagi SZC Hámori András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
 
Az első helyezett
A második helyezett
 
A LEO-ról

A LEO, a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége 2014-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse a szakma egységes kommunikációját, valamint szakmai sztenderdeket és átláthatóságot teremtsen a létesítménygazdálkodási piacon, és ezzel magasabb szintre emelje a teljes iparág működését. A szövetség további célja egy, a piaci szereplők együttműködésén alapuló tudásközpont létrehozása, szakmai képzések, illetve az oktatás támogatása, valamint a közösen kialakított korszerű megoldások fejlesztése.

A LEO tagjai: B+N Referencia Zrt., Coor Service Management Kft., DC Properties, Dome FSG, First Facility Ingatlankezelő Kft., Future FM, Graphisoft Park Services Kft., KÉSZ Ingatlan, Kraft FM, MÜPA Üzemeltető Kft., NEO Property Services Zrt., Netdragon Service Group Kft., PQS International Szolgáltató Zrt., Real Management Kft.,SMART FM Ingatlanüzemeltető Kft.

Pártoló tagok: Futureal Csoport, Discover Team Kft., LG Electronics Magyar Kft., Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, REISSWOLF Budapest Adat- és Dokumentumkezelő Kft., Weishaupt Hőtechnikai Kft.

(Borítóképen: A díjak átadása.)

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

hirdetés