hirdetés
hirdetés
hirdetés

Aktuális

Új hr igazgató a Process Solutions-nél

Kis Dóra tapasztalatait nemzetközi nagyvállalatok HR szervezeteiben, valamint egyéni tanácsadóként közép- és kisvállalatoknál szerezte a HR, a szervezetfejlesztés, és a szervezeti hatékonyságnövelés területén.

Karrierje során vezette többek között a Lexmark EMEA kompetencia központjának magyarországi HR részlegét, a MOL Csoport globális központjának funkcionális HR csapatát, interim HR igazgatója volt a Saint-Gobain Építőanyag Kereskedelmi Zrt.- nek, a Vista Utazási Irodák Kft.-nek és a Volvo Hungária Kft.-nek, valamint az Egis Gyógyszergyár Zrt. szervezetfejlesztési vezetője volt.

„A Process Solutions számára kiemelkedően fontos volt, hogy olyan HR igazgatót találjon, akinek a személyisége illeszkedik szervezethez, annak hagyományaihoz, valamint olyan szakmai tudással, végzettséggel, és több éves tapasztalattal rendelkezik, amellyel eredményesen tudja támogatni és vezetni a PS HR csapatának munkáját.” - mondta el Babos János, a Process Solutions partnere, ügyvezető igazgatója.

 Kis Dóra elmondta, hogy számára kiemelten fontos, hogy olyan munkahelyen dolgozzon, ahol folyamatos a fejlődés. „Vezetőként mindig arra törekszem, hogy hozzásegítsek másokat ahhoz, hogy még jobban teljesítsenek, és hogy kezelni tudjanak olyan helyzeteket, amivel korábban nem találkoztak. A kompetenciáimat tekintve az üzleti szemléletem, innovációs készségem, katalizátorként való működésem jelentősen segít a munkámban, és remélem, ezt a tudást a Process Solutions-nél is sikerül kamatoztatnom” - mondta el vezető pozíciója kapcsán Kis Dóra, a Process Solutions HR igazgatója.

A Process Solutions (ex-Arthur Andersen) egy dinamikusan bővülő Business Process Outsourcing (BPO) Cégcsoport, amely Európa-szerte 500 ügyfelének, köztük a világ legnagyobb nemzetközi vállalatainak nyújt számvitel-, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat.

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Információ, kapcsolatépítés, csúcsgasztronómia – mindez egy időben, egy helyen május 7-én a Caviar & Bull-ban.

Employer Branding Award 2017 – Winner's Conference / Best Practices: jöjjön el, és ismerje meg a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díj nyertes megoldásait! Szakmai konferencia a legjobb hazai munkáltatói márkák bemutatására május 15-én, a Müpában.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, idéntől nemzetközi kreatívigazgatók is a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Díjátadó: 05.18., Akvárium

Rendezvényünk célja, hogy jövőbe mutató, már itthon is elérhető, a munkát valóban megkönnyítő gyakorlati megoldásokat mutasson be a közönségnek. Jöjjön el, ismerkedjen a jövőjével május 18-án a Müpában!

Idén tizedik alkalommal hirdetjük meg az online videótartalmak versenyét. Nevezési határidő: május 25.

Pakk Csomagolásdizájn-verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait. Nevezési határidő: május 25.

A Magyar Instagram Körkép 3.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése, a turisztikai szektorra fókuszálva. Május 30., 09:00

Gyakorlatorientált tréning a SAKKOM Interaktív szakmai támogatásával a Google AdWords kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. június 6., 08.30 - 14.00

hirdetés