hirdetés
hirdetés

Zacher Gábor-interjú saját és mások függőségeiről

Persze, felszaladhatsz egy szusszal a csúcsra, csak beledöglesz…

„Minden függőségnek hasonló a mechanizmusa: mindegyik az örömszerzésről, a kielégülésről, a dopamingenerálásról szól. Jól becsapja magát az, aki azt mondja: jól van, lehet, hogy sokat dolgozom, de legalább nem iszom, nem drogozom, nem szerencsejátékozom. Becsapja magát, mert a függőség az függőség. Van kiút belőle, de piszok kemény.”

Zacher Gábor toxikológus, igazságügyi orvosszakértő ül velem szemben, vállaltan munkamániás. Néha észbe kapó, talán gyógyulófélben lévő, de igazi „workoholista”. Jelekről, következményekről, belső félelmekről, megoldási lehetőségekről kérdezem, és mint érintettet, elsősorban a saját tapasztalatairól.

Zacher Gábor, fotó: Gordon Eszter
– Jól van, szívesen kezdem a saját felismeréseimmel – mondja energikusan. – Amióta eljöttem a Honvédkórházból, mentőzöm, igazságügyi orvosszakértőként dolgozom, oktatok, előadok, illetve egy magánegészségügyi cégnél vagyok orvosszakmai vezető, tehát nem mondhatom, hogy nincs tele a naptáram. De volt még ennél is durvább időszakom, amikor tényleg ki sem jöttem a kórházból, nem pihentem, nem aludtam, összevissza zabáltam, és fel is ugrott huszonöt kiló. Amit én persze nem vettem észre, hiszen ez lassan, hónapok alatt, kvázi suttyomban történt, a munkamánia következményeként, de hát az első feleségem nagyon is észrevette. Egyik reggel aztán fogta magát, belopózott a fürdőszobába, lefényképezett zuhanyzás közben (tudod, amikor úgy az ember semmire nem figyel, csak elengedi magát a zuhany alatt), és feltette a fotót a gépemre háttérképnek… Amikor leültem a laptop elé, először csak azt kérdeztem: „Jézusom, ki ez az amőba?”, aztán vettem észre, hogy én vagyok. Az egyik legsúlyosabb pillanat volt az életemben, akkor és ott megértettem, hogy ez így nem mehet tovább. Össze is szedtem magam, elkezdtem rangsorolni a munkákat, és leadtam azt a huszonöt kilót.

De pár héttel ezelőtt kaptam egy újabb figyelmeztetést, amikor a mentővel rohantunk ki egy elit környékre, szép családi házhoz. Hatvanéves volt az apa. Nem volt beteg, nem volt elhízva, nem szedett gyógyszert, mégis ott feküdt holtan. Én meg ott állam fölötte, szintén hatvanévesen, azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy jó fizikai állapotban, egészségesen, pluszkilók és állandó gyógyszer nélkül, de munkamániásan. És tudtam, hogy akár én is feküdhetnék ott.

– És most hogyan csapódott le benned ez az egész?

(...)

Egy tavaly májusi döntéssel a kiégést felvették a hivatalos – és már népbetegségnek számító – betegségek közé, de azóta egy munkamániások közt gyakori, újabb jelenségre is felfigyeltek a szakemberek: ez pedig a sleeptexting. Amikor úgy használod a telefont, olvasol üzeneteket, és úgy válaszolsz rájuk, hogy félálomban vagy, vagy szinte alszol. Mert hát a telefon a fejed mellett, ha éjjel ír valamit a főnök, az pittyeg, felébredsz, ránézel, rosszabb esetben írsz is valamit. Azért mondom, hogy rosszabb esetben, mert a sleeptexting veszélye, hogy egyáltalán nem működnek az ébrenlét alatt aktív gátlások, nincs kontrollérzet, és cunamit szabadíthatunk el egy ilyenkor megírt üzenettel. De különben is. Nemcsak hogy ne olvassunk emileket félálomban, de már lefekvés előtt egy órával teljesen kerüljünk ki az online világból: szexeljünk, olvassunk könyvet, vagy akár tévézzünk – mert a tévé még mindig „egészségesebben” hat az agyunkra, mint az online felületek. Minden elalvás előtti élmény hatással van az éjszakánkra, de az online kapott információk olyan gyorsak, hogy órák kellenek az agynak, mire lepörgeti őket. És ha a laptopot a lefekvés előtti pillanatban csaptuk le, és ez a lepörgés az alvás első pár órájára esik, az pont olyan, mintha annyival kevesebbet aludtunk volna.

– Akkor jól értem, hogy a munkamániának egyik fontos tünete az állandó jelenlevési inger vagy szorongás, amihez tökéletes eszköz a telefon, illetve a laptop?

– Pontosan. (...)

Azt látom, hogy első körben az embernek a saját legbensőbb félelmein kell felülkerekednie. Miért maradok még este nyolc után is az irodában? Miért vállalok be még hétvégére is melót? Miért nem mondok nemet a munkaidőn túli ötödik munkavacsorára? Mert ha nemet mondok, ha kiszakítok fél napot, akkor kiesem a pörgésből, akkor már nem hívnak majd, akkor azt fogják mondani, hogy nem vagyok megbízható, nem vagyok jó munkaerő, esetleg még ki is rúgnak. De ezeket mi csak feltételezzük, ezek a mi félelmeink. Egyáltalán nem biztos, hogy így van. Óriási bátorság kell hozzá, de nem lehetetlen feladat venni egy nagy levegőt, és nemet mondani, nem elvállalni dolgokat. Legtöbbször ugyanis az derül ki, hogy nem történik semmi. Hogy egyáltalán nem igazolódnak be a félelmeink. Nyilván még nehezebb, ha körülöttünk az irodában vagy a cégben senki nem mond nemet, mindenki mindent elvállal, ha az a céges kultúra vesz körül minket, hogy itt mindenki éjjel-nappal dolgozik, és mindenkinek a cég az élete. Ez pont olyan, mint kamaszkorban az első cigi, meg az első pia, a „Mi van, haver, nem mered?”. Persze, hogy mered, mert nem akarsz szégyenben maradni. A cégnél az a szégyen, az a durva, ha neked más is van az életedben. Inkább nem hangoztatod, mert ilyet nálatok nem hangoztat senki, behúzod füled-farkad, a család majd úgyis megérti (megint), és engedsz a csoportnyomásnak. Pedig nem az a bátor, aki a többieket követi a szakadékba, hanem aki megáll, visszafordul, és mer nem meghalni.

– De ha valaki igazán függő, igazi munkamániás, akkor lehet, hogy már nem is látja, hogy van más örömforrás is az életben, nem? Ha pedig nincs, akkor nem is érdemes nemet mondani az újabb hétvégi pluszmelóra…

– Nagyon érdekes, amit felvetsz. Igen, ez a függőség legördögibb része. Minél inkább egy (vagy akár egy-kettő) kizárólagos dologgal jutalmazod magad, annál inkább kiszorítasz minden mást az életedből, és annál jobban rá leszel szorulva a függőségedre. Amikor már úgy belekerültél a munkamániás spirálba, hogy nincs más örömforrás, akkor minden újabb munkát elvállalsz, mert csak a munkahelyi sikerek adnak örömöt és kielégülést. Hozzáteszem, hogy ehhez az életmódhoz már gyakran kapcsolódik komoly, jellemzően hétvégi alkohol- és drogfogyasztás is. Mert valamilyen kikapcsolódás mégiscsak kell, persze olyan, ami nem akadályozza meg, hogy hétfő reggel nyolckor már a meetingen ülj. Tehát pénteken-szombaton „mindent bele” piálás, bogyószedés, csíkszívás, vasárnap reggel gőzölés a Rudasban, és hétfőn minden mehet tovább. De azért ne nyugodjanak meg a szimpla munkamániások, akik nem piálnak és nem drogoznak hétvégén a bulinegyedben – örüljenek, hogy még vannak barátaik, és van családjuk, és próbáljanak meg figyelni az ő igényeikre is, meg persze a saját egészségükre.

A feleségemnek van egy mindent tudó okosórája, ami bizonyos sportteljesítmények után megmondja, hogy mennyi regenerációs időre van szüksége a szervezetének. Egy félmaraton után például ki szokta írni, hogy 2-3 nap. Gyakran eljátszom a gondolattal, hogy a mindennapi élethez is kéne egy ilyen okosóra. Ha már magunknak, a testünk által produkált tüneteinknek nem hiszünk, talán egy kütyünek vagy applikációnak igen. Végignyomtad a hetet? Volt kilenc meetinged, megittál napi öt kávét, nem ettél rendesen, reggel suliba vitted a gyereket, este különórára, és hajnali egyig még dolgoztál a gépen? Akkor most 48 vagy 72 óra kötelező pihenés! Mert sok helyen a hétvégék is miről szólnak? Hipermarket, nagytakarítás, piacra menés, főzés, és akkor vasárnap este fél nyolckor hulla fáradtan lerogysz a kanapéra, és hálát adsz, hogy vége a hétvégének. Másnap reggel pedig, ha valaki rálép a lábadra a buszon, visszakézből elküldöd az anyjába. Ha kipihent lennél, csak megrántanád a vállad. Ne becsüljük le annak a jelentőségét, hogy a kommunikációnk milyen agresszívvé válik, ha folyamatos feszültségben vagy stresszben élünk. Közép- és felső vezetők a teljes munkahelyi légkört meg tudják mérgezni az állandó frusztráltságukból eredő kommunikációs intoleranciájukkal.

– Jó, csak hát az embert nyilván motiválja a siker meg a lehetőségek, netalántán szereti azt, amit csinál, és így nehéz megállni.

– Erre mesélek egy történetet. Pár éve napközben egyszer csak csörög a telefonom, és beleszól egy ismeretlen fickó (nem tudom, hogyan szerezte meg a számomat), hogy van-e rá két percem. Mondom, persze, van, miben segíthetek. Hát ő most ott áll a Kilimandzsáró oldalában(!), iszonyatos légszomja van, mindene fáj, úgy érzi, mindjárt meghal, mit csináljon. Kiderült, fogta magát, és az elhivatottságtól hajtva, egy huzamban felszaladt a Kilimandzsáróra, ami egy magyar terepviszonyokhoz szokott embernek halálos. Mondtam neki, hogy minden valószínűség szerint magaslati betegsége van, keresse fel a legközelebbi kórházat. Nem, nem, ő csak bennem bízik, ne tegyem le a telefont. Végül 17 órát utazott haza fuldokolva, az expedíciót be nem fejezve, hogy itt aztán be tudjuk fektetni egy kórházba. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy persze, fel lehet szaladni egy szuszra a csúcsig, csak bele fogsz dögleni. Úgy meg semmi értelme.

A teljes cikk az Üzlet és Pszichológia 2020. február-márciusi számában olvasható. Az újság megrendelhető itt.

Fotó: Gordon Eszter

Névjegy
Zacher Gábor toxikológus az ország legismertebb orvosainak egyike. 60 éves, egy évtizeden át volt a Péterfy Sándor utcai Baleseti Központ toxikológiai osztályának főorvosa, 2014–2018 között a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának vezetője. Fut és kerékpározik, dohány- és mogyoróscsoki-függő, és ha mérgezésről, kábítószerekről vagy egyéb függőségről van szó, első számú szakértőként tekint rá a média és a közvélemény.
Bódy Gergő
a szerző cikkei

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

SAVE THE DATE - 2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés