hirdetés
hirdetés
hirdetés

Diákok, mutassátok meg a felnőtteknek!

Országos innovációs maraton indul középiskolásoknak

„Egy verseny, ahol nem az a kérdés, mit tudtok, hanem az, hogy a tudásotokat mire használjátok. Kaptok egy megoldandó feladatot. Adunk hozzá szakértőt, erőforrást és időt. Lássuk, mire juttok vele!” – így szól a II. Országos Lauder Innovációs Maraton kiírása. A 24 órás versenyen gimnazista és szakközépiskolás diákokból álló csapatok mutathatják be innovatív ötleteiket, mérhetik össze kitartásukat, kiállásukat, és mindezt professzionális körülmények között.

A résztvevők olyan képességeket, készségeket sajátíthatnak el, amelyek segíthetik őket érvényesülni a startupok világában. A verseny során a csapatok kidolgozhatják ötleteiket, az üzleti modell előkészítésétől kezdve egészen az általuk javasolt megoldás prezentációjáig. Az elkészült ötleteket, termékeket, megoldásokat előbb az üzleti élet, valamint a kormányzat elismert szakembereiből álló zsűri számára mutatják be a döntőben, majd másnap a résztvevő iskolák diákjai előtt, élő adásban.

Jelentkezni 3 fős csapatokban lehet 2020. március 31-ig. Pályamunkaként ehhez egy maximum 3 perces videót kell elkészíteni, melyben a csapat bemutatkozik, és megválaszolja a következő kérdést: „Hogyan érzékenyítenétek a felnőtt társadalmat a klímavészhelyzettel kapcsolatban?” További információkat a jelentkezéssel és a verseny további menetével kapcsolatban itt lehet olvasni.

A zsűri által kiválasztott legjobb 12 csapat vehet részt a döntőben. A továbbjutó csapatok a felkészülési időszakban segítséget és információt kapnak a szervezőktől a sikeres szereplés érdekében.

A 2020. május 21-i döntőben a versenyző csapatok feladata egy sorsolással meghatározott tématerülethez tartozó, egyedi probléma felismerése. Erre kell megoldást, ötletet, tárgyat vagy innovatív rendszert kitalálni, majd bemutatni úgy, hogy a projekt vonzó legyen a professzionális, tapasztalt zsűri számára. A munka dedikált mentorok segítségével, délután 14 órától este 23 óráig tart. Az elkészült munkák bemutatása és értékelése várhatóan éjjel 1 órakor ér véget. Másnap délelőtt a Lauder Javne Iskola aulájában, egy „Innovációs Market” keretében mutatják be a résztvevők ötleteiket, a jelenlévő, valamint az élő közvetítést követő nagyközönség előtt. Két díj is gazdára talál a szavazatok összesítése után: a legtöbb szavazatott kapott csapat a Közönségdíjjal, míg a legtöbb szavazatot leadó iskola a „Legaktívabb Közösség” különdíjjal lesz gazdagabb.

A versenyen a részvétel ingyenes; a versenyzők és a kísérő tanárok útiköltségét a Klebelsberg Központ megtéríti.

Bővebb versenykiírás itt olvasható, a versenyre jelentkezni pedig itt lehet.

Nézd meg a tavalyi versenyről készült videót:

 

(forrás: lim.lauder.hu)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Hozd a laptopod! – Facebook és Instagram tréning HR-eseknek, lépésről lépésre, március 12-én!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop április 2-án, limitált létszámmal.

SAVE THE DATE Vezetés és pszichológia konferencia április 28-án!

hirdetés