hirdetés
hirdetés
hirdetés

Új-Zéland

Négynapi munka ötnapi bérért

Új-Zélandon négynapos munkahétre vált egy cég, miután a kísérleti időszakot követően a dolgozók számos pozitív hatást tapasztaltak. A rövidített hét növelte a termelékenységet, miközben csökkent a dolgozók stressz-szintje.

Az új-zélandi Perpetual Guardian vállalatnál március és április között kísérleti jelleggel bevezették a négynapos munkahetet. A cég kétszáznegyven munkavállalója heti négy napot dolgozott, napi nyolc órában, mindezt ötnapi fizetésért cserébe.

A fizetésen túl a dolgozók számos pozitív hatásról számoltak be a próbaidőszakot követően. Sokkal több idejük volt a magánéletükre, kevésbé voltak stresszesek, sőt a cég iránti elköteleződésük is növekedett.

Andrew Barnes, a vállalat alapítója a munkavállalók hatékonyságát kívánta növelni a rendhagyó munkahét bevezetésével. Úgy gondolta, ha az emberek kevesebb időt töltenek az irodában, akkor amíg bent vannak, sokkal fókuszáltabban tudnak dolgozni, nem kezdenek a magánéleti ügyeikkel foglalkozni, hiszen arra heti két nap helyett, három is jut.

Jarrod Haar, az aucklandi egyetem professzora kutatásában kimutatta, hogy ezen dolgozók körében növekedett a munkával és az élettel való elégedettség, sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, és sokkal jobban élvezték a munkájukat, mint a kísérletet megelőzően.

A négynapos munkahét kipróbálása után a dolgozók arról számoltak be, hogy jobban össze tudták hangolni a munkával kapcsolatos és a munkán kívüli feladataikat, növekedett az elköteleződésük, sokkal autonómabbnak érezték magukat, miközben a stressz-szintjük lényegesen csökkent. Helen Daley, az aucklandi egyetem professzora szerint a dolgozók azért is tapasztalhatták meg mindezeket az előnyöket, mert őket is bevonták a tervezésbe, illetve beleszólhattak abba is, hogy hogyan alakítsák a négynapi munkát, úgy, hogy ne legyen negatív hatással a produktivitásra.

A vállalat abszolút sikernek nevezte a próbaidőszakot és következményeit, így ezentúl heti négy napban foglalkoztatja a dolgozóit.

(forrás: The Guardian)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a Pr Toplistán! Nevezési határidő: augusztus 31.

Ismét HR konferencia: ez alkalommal a kékgalléros kihívásokat vesszük górcső alá. Save the date: szeptember 20.

Tervezzük meg együtt a munkavállalód élményét! Időpont: szeptember 28.

Coaching eszközök a gyakorlatban hr-eseknek, coaching szemléletű vezetőknek és coachoknak. Időpont: október 11., 09.00 - 16.00

Részletes program hamarosan! 2018. november 15.

hirdetés