hirdetés
hirdetés
hirdetés

Béren kívüli juttatások

Mi lesz veled cafetéria?

Nagy a tanácstalanság az adókedvezmények megnyirbálása miatt a béren kívüli juttatások jövőjét illetően. A vállalkozások többsége úgy szeretné megtartani ezeket az elemeket, hogy az adóterheket ne hárítsa át a munkavállalókra, a felelős döntéshez azonban részletesebb információkat és útbaigazítást várnak – ez derül ki az Edenred Magyarország reprezentatív felméréseiből.

Csupán a hazai cégek töredéke tudja azt, miként kezelje a béren kívüli juttatásokban jövőre bekövetkező változásokat. Az Edenred Magyarország telefonos, reprezentatív kutatásainak legmeghökkentőbb megállapítása, hogy az ebbe bevont cégek mindössze egy százaléka rendelkezik határozott elképzeléssel erről a kérdésről. A tíznél több embert foglalkoztató – ezért az új cafetéria-változásoknak leginkább kitett – társaságok közel kétharmada az év végéig szeretne dűlőre jutni az ügyben. Ugyanakkor viszonylag sokan, a válaszadók negyede mondta azt, hogy 2019 első negyedévére halasztotta a döntést.

 A béren kívüli juttatások megtartó erővel bírnak

A felmérésből kiderül, hogy vállalkozások több mint kétharmada ad béren kívüli juttatásokat dolgozóinak, többségük (54%) nem Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) formájában. Márpedig az idén nyáron elfogadott módosítások következtében januártól csak ez a cafetéria-elem őrzi meg eddigi adókedvezményét, az összes többi forma elbúcsúzhat tőle. A béren kívüli juttatásokat ugyanakkor egyetlen cég sem veheti félvállról: egy gördülékenyen működő, a havi fizetésen túli kompenzációs csomag manapság nem csupán differenciáló tényező, hanem megtartó erő – ami a közismert munkaerőpiaci kihívások mellett egyáltalán nem mellékes szempont.

Ezzel együtt arra a kérdésre, vajon megtartják-e jövőre a kedvező adózási kategóriában egyedül meghagyott SZÉP-kártyán kívüli, egyéb juttatási elemeket, a cégek harmada nem válaszolt. Azok többsége között viszont, akik már átgondolták ezt a kérdést, egyetértés mutatkozott a meglévő elemek megőrzésében: a megkérdezettek negyvenöt százaléka a magasabb adóteher ellenére sem venné el ezeket a juttatásokat, hanem részben vagy egészben megtartaná őket. Utóbbi körnek a kétharmada tervez azzal, hogy jövőre is marad az idei juttatási szint, tizenöt százalék akár növelné is, és csupán szűk kilenc százalék hárítaná tovább az adóterhet, csökkentve a juttatások nettó összegét.

Nagy a tanácstalanság 

A tanácstalanság részben abban nyilvánult meg a felmérésben, hogy a kritikus kérdéseket feltűnően sokan hagyták megválaszolatlanul. Másrészt a válaszadók között is magas volt azok aránya, akik valójában nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni. Ugyanakkor feltűnően nagy egyetértés mutatkozott az adókedvezményüket elvesztő cafetéria-elemek bérbe építésével összefüggésben: a többség  sem az egyéb juttatásokat (53%), sem a kedvezményesen juttatható 100 000 forint készpénzt (34%) nem integrálná a havi fixbe. Azon vállalatok közül, amelyeknek határozott elképzelésük van arról, hogy milyen hatása lesz a változásoknak a juttatási rendszerükre, huszonhárom százalék mondta azt, hogy nem változtat a jelenlegi rendszerén, hét százalék pedig új juttatási megoldásokat keres. A legtöbben azonban itt is azok vannak – a válaszadók harmada –, akik tanácstalanok a kérdésben. 

Hiába a SZÉP-kártyáknál jelentkező adóelőny, a válaszadók nagy többsége, kétharmada elzárkózik attól, hogy átálljon erre a béren kívüli juttatási formára: csupán tíz százalékuk tartotta egyáltalán lehetséges alternatívának a SZÉP-kártyát. 

Nem nehéz belátni, hogy egyelőre homályos a kép a béren kívüli juttatások jövőjét illetően: a munkáltatók további információkat és útmutatást igényelnek, hogy felelős döntést hozhassanak a játékszabályok januárral életbe lépő változásai miatt.

Index kép: mno.hu 

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én. Az előadások hosszabb szünetében a kiállítók a gyakorlatban is bemutatják megoldásaikat.

hirdetés