hirdetés
hirdetés
hirdetés

Rendhagyó állásbörze

Mi fán terem a sörstyling? Így toboroz a Dreher

A  Dreher Sörgyárak a tavalyi sikeres kezdés után idén ismét megrendezi rendhagyó állásbörzéjét az Ankertben 2018. november 7-én. A "Dreher Inside – Legyél Te is bennfentes!" elnevezésű program most az Állásbörzén teljesedik ki az egyes munkaterületek képviselőivel való beszélgetések és a “Hogyan lettem bennfentes?”  című előadások révén. Természetesen lesz sörcsapolás, sőt, idén sörstyling- és sörfotózási versenyt is hirdetnek a résztvevők számára.

A "Dreher Inside – Legyél Te is bennfentes!" címet viselő rendezvényre elsősorban a frissdiplomás, az egy-két éves tapasztalattal rendelkező és a gyakornoki programok iránt érdeklődő fiatalokat várják. A rendezvényen jelen lesznek a Dreher Sörgyárak munkatársai és vezetői is.

A résztvevők megismerkedhetnek a Dreher Sörgyárak világával, Dreher-munkatársakkal beszélgethetnek egy ajándék sör mellett, és mindemellett jelentkezhetnek aktuális nyitott pozíciókra vagy éppen a gyakornoki programra is.
Az állásbörzére látogatókat változatos előadások és nyeremények is várják, és akinek kedve van, még a  titokzatosan hangzó "sörstylingba" is belekóstolhat. Csigó Zita foodstylist és ételfotós segítségével pedig bárki kipróbálhatja magát a sörfotózás területén, amihez a kellékeket a szervezők biztosítják.

Az érdeklődők a fenti programok mellett ajándék sörkupont kapnak, a hr-állomáson pedig miniinterjúkon vehetnek részt.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Helyszín: Anker’t (1061 Budapest, Paulay Ede u. 33.)

Időpont: 2018. november 7. 17.00–21.00 óra

A belépés gyorsítása érdekében javasolják mindenkinek az előzetes regisztrációt.
Regisztrálni – szigorúan csak 18 éven felülieknek – ezen a linken lehet.

További részletek a Facebook-eseménynél találhatók.

 



hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra március 22-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

JobXperience – HR konferencia a még jobb hangulatú munkahelyekért. Időpont: Április 02. 09:00

A CMA nevezései között ismét keressük az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásait! Új versenyünkre, az Influra az elmúlt két év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk. Nevezési határidő: április 11.

hirdetés