hirdetés
hirdetés

Béradatok elemzése

Kékgallér vs. fehérgallér: kinek mennyi pénz üti a markát 2020-ban?

2019 utolsó negyedévében 1203 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 21 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 993 forintos szintet. A felsőbb kategóriákban eközben továbbra is egy számjegyű a bérnövekedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2018 negyedik negyedévéhez képest 7,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt – ez nagyjából megegyezik az egy évvel korábban mért 7,1 százalékkal.

A Trenkwalder adatai azt mutatják, hogy tavaly csaknem kétszeresére nőtt a bérkiáramlás a fizikai munkakörökben: a 2018-as 11 százalékot tavaly 21 százalékos átlagos bővülés követte. Ezer forint alatti átlagbér már az ország egyetlen régiójára sem jellemző, ugyanakkor továbbra is komoly eltérés tapasztalható országrészek szerint az órabérek mértékében: az Alföldön, Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon 1000–1200 forint közötti átlagórabér jellemző, míg a Dunántúl gazdaságilag fejlettebb régióiban 1400–1500, Közép-Magyarországon pedig már 1600 forint közelében jár az átlagórabér.

Várhatóan mérséklődik az emelkedés üteme

„A minimálbér idei, újabb nyolc százalékos emelése miatt 2020 elején a fizikai órabérek további emelkedésére számíthatunk – mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder Industrial Business Unit vezetője. – Az idei év egészében azonban az emelkedés üteme már várhatóan a tavalyinál jóval mérsékeltebb lesz. A gazdaságossági korlátok mellett ezt az is valószínűsíti, hogy az itthon mértékadó iparágak nemzetközi piacán a lassulás miatt mérséklődik a munkaerő-kereslet, így enyhül a munkaerőhiány által generált bérnyomás is."

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2019-ben átlagosan 7,3 százalék volt.

Nem a megtartás kulcsa a középvezetők béremelkedése

„A középvezetői szegmensben is jelentősen felgyorsult a bérkiáramlás, bár annak mértéke jóval a fizikai bérek emelkedésének üteme alatt maradt – magyarázza Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető partnere. – Arra számítunk, hogy a fehérgalléros középvezetők juttatásai idén is legalább 7–8 százalékos mértékben nőnek majd, a munkaadók számára ugyanis ebben a körben nagyobb veszteségeket okoz egy gyorsuló fluktuáció, mint a kevésbé képzett munkatársak esetében. A munkaerő megtartására ugyanakkor ez a mérték sem garancia, mivel ebben a körben egy jó munkahely-váltással egy csapásra akár 20–30 százalékkal magasabb bér is elérhető lehet.”

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés