hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ez történt 2018-ban

Felpörgött az álláspiac, ezek voltak a legkeresettebb munkakörök

Nőtt a hirdetők és a jelentkezések száma is az álláspiacon 2018-ban az előző évhez képest. Legjobban a sofőrök és a gépkezelők jártak a munkaerőhiánnyal, de a szak- és fizikai munkások is napról napra több lehetőség közül választhatnak. A jó munkaerő megszerzéséért folyó küzdelemben egyre több cég teszi nyilvánossá az adott pozícióhoz tartozó fizetést is. Ez mindenképpen megéri, az ilyen hirdetéseket akár 72 százalékkal is többen nyitják meg.

Tavaly összesen 10 százalékkal több cég adott fel hirdetést a piacvezető Profession.hu oldalán, mint 2017-ben. A jelentkezések száma 5 százalékkal növekedett.

A sofőröknek és a gépkezelőknek jelentős növekedést hozott a 2018-as év, átlagosan 15 százalékkal kaptak magasabb fizetési ajánlatokat, mint egy évvel korábban. Utóbbiak ráadásul rendkívül sok ajánlat között válogathatnak: a feladott hirdetések száma alapján ezek a pozíciók a 8. helyen állnak, míg jelentkezés alapján a TOP20-ba sem kerülnek be.

Ezek voltak a top munkakörök a hirdetések címkéi alapján

A munkáltatók által feladott hirdetéseknél mennyiségben az első két helyen szerepelt a „Szakmunka” és a „Fizikai segédmunka” kategória. A cégek összességében 23 százalékkal több dolgozót kerestek Szakmunka címkével, míg az ezekre érkezett jelentkezések száma 19 százalékkal növekedett. Fizikai segédmunka esetében a 12 százalékkal több pozícióért 10 százalékkal többen érdeklődtek.
Keresletben a legnagyobb emelkedés a „Vendéglátás” (31%), az „Adminisztráció, Asszisztens, Irodai munka” (29%) és az „Egészségügy, Gyógyszeripar” (25%) kategóriákban volt megfigyelhető, míg az álláskeresők 2018-ban a „Vendéglátás” (27%), a „Mezőgazdaság, Környezet” (20%) és a „Szakmunka” csoportokba sorolt pozíciókra lettek nyitottabbak.

A programozók helyébe léptek a raktárosok

A meghirdetett munkaköröknél nem sokat változott a listavezetők sorrendje, továbbra is bolti eladót/pénztárost, illetve betanított munkást kereső hirdetésekből volt a legtöbb, a programozókat viszont – egy helyet előrelépve - letaszították a dobogóról a raktárosok. Az álláskeresők az adminisztrátor, területi képviselő és bolti eladó/pénztáros pozíciókra jelentkeznek a legtöbben.

Közigazgatás és IT: csökkent a feladott hirdetések száma

A nyári létszámstop, majd az őszi leépítések határozottan látszódnak az állami intézmények hirdetésszámában és a jelentkezésekben is. 45 százalékkal kevesebb hirdetésre 41 százalékkal kevesebb jelentkezés érkezett, mint 2017-ben. Az oldal elemzői szerint 2019 elejétől ez a kategória is visszaáll majd a megszokott számaihoz. A „Közigazgatás” mellett egyedül az „Üzleti támogató központok” és az „IT programozás és fejlesztés” kategóriában volt megfigyelhető kisebb csökkenés a hirdetések számában.

Év végére belehúzott a vidék

2018 utolsó negyedévében több megyében is látványos növekedés volt megfigyelhető, Baranyában 35, Somogyban 33, Vasban 28, Győrben pedig 23 százalékkal több hirdetést adtak fel a helyi vállalkozások, mint 2017 azonos időszakában.

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Vedd kezedbe (akár magán, akár szervezeti) céljaidat és dolgozz velük! Vágyakból célok! Változásmenedzsment workshop Limpár Imrével május 14-én

Az MPRSZ tavaly negyedik alkalommal hirdette az Employer Branding Awardot. Május 14-én ezeket a díjnyertes megoldásokat ismerhetik meg a résztvevők.

Ne róluk, hanem velük beszélgessünk! Kékgallérosoktól , IT-soktól, Y-os tehetségektől, kismamáktól lehet kérdezni egy nyitott kerekasztalbeszélgetés keretében május 22-én.

Idén is Sales&Pszichológia konferencia. Foglald le helyed most! 2019.05.28.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIN-en: gyakorlati workshop június 6-án, limitált létszámmal.

hirdetés