hirdetés
hirdetés

Pandémiás időszak

Felforgatta a vírus a munkahelyi étkezési szokásokat

A koronavírus-járvány kitörése, és a home office széles körű bevezetése jelentős hatással volt a hazai munkavállalók étkezési szokásaira is – derül ki a Profession.hu nyári reprezentatív felmérésének eredményeiből. Jelenleg tízből 7 munkavállaló otthonról viszi magával az ebédet, ugyanis egyrészt az étkezési lehetőségek jelentősen szűkültek a munkahelyek környékén, másrészt mert ezt a megoldást tartják a dolgozók a legbiztonságosabbnak a járvány szempontjából.

2020 nyarán arról kérdezte a Profession.hu a magyar munkavállalókat, hogyan változtatott munkahelyi étkezési szokásaikon a világjárvány és a miatta bevezetett távoli munkavégzés. Valamint arról, hogy az irodákba visszatérők mit tartanak a legbiztonságosabb étkezési módnak. Kiderült, hogy jelentősen megváltoztak a szokások: többen főznek otthon, és bár home office-ban valóban a szokottnál többször nyitották ki a hűtő ajtaját, a túlevés nem volt jellemző a hazai dolgozókra.

Hogyan ettünk a járvány előtt, majd tavasszal, és hogyan étkezünk most?

A járvány előtti időszakban a hazai munkavállalók többsége vagy egyszer (40 százaléka) vagy kétszer (36 százalék) étkezett a munkahelyén, de a válaszadók 11 százaléka akár háromszor vagy többször is evett munkaidő alatt egy átlagos hétköznapon. Tízből hatan külön ebédszünetet tartottak, de nagyon magas, 34 százalék volt azok aránya, akik munka közben, az íróasztaluknál fogyasztották el ebédjüket.

Minden hetedik válaszadó pedig egyáltalán nem evett munkaidőben – ez különösen az 50 év feletti munkavállalókra volt jellemző.

A járványhelyzet alatt bevezetett otthoni munkavégzés jelentősen változtatott a munkavállalók étkezési szokásain. A munkavállalók 29 százaléka a tavaszi hónapokban home office-ban dolgozott, ez az arány a budapestiek esetében 48 százalék volt. Jelenleg a munkavállalók 14 százaléka dolgozik továbbra is heti több napot otthonról, a budapestiek esetében ez az arány eléri a 30 százalékot.

A válaszokból az látszik, hogy aki otthonról dolgozott, az többször nyitotta ki a hűtő ajtaját, mint tette volna azt az irodában. A munkanapok többségét tekintve munkaidőben a válaszadók 27 százaléka egyszer, 41 százaléka kétszer, 28 százaléka háromszor vagy többször étkezett otthon. 85 százalékuk maga készítette el az ebédjét, míg minden tizedik munkavállaló otthonához közeli étteremből vitte haza, vagy rendelte házhoz az ételt. Azoknak, akik nem home office-ban dolgoztak tavasszal, jelentősen nem változtatott a járványhelyzet a szokásain, például a napi étkezéseik számán sem.

Főzzünk otthon, együk meg a gép előtt!

A munkahelyre visszatérve jelenleg tízből 7 munkavállaló otthonról hozott ebédet eszik, 20 százalékuk munkahelyi kantinban vagy közeli étteremben vásárol ebédet. Az otthonról hozott étel népszerűsége a járvány hatásaként, illetve az étkezési lehetőségek szűkülő kínálatának tudható be. Az emberek 86 százaléka szerint ugyanis az otthonról hozott ebéd a legbiztonságosabb mód jelenleg az étkezések megoldására.

Nem változott azonban jelentősen az, hogy még mindig sokan (30 százalék) munka közben fogyasztják el ebédjüket, míg a munkavállalók 67 százalékára jellemző az, hogy külön szünetet tart ekkor.

Tudatosabban és rendszeresebben eszünk?

A felmérés arra is kitért, hogyan érzik az emberek, miben változtak meg leginkább étkezési szokásaik a járvány miatt. Tízből négy munkavállaló vallotta, hogy a tavaszi hónapok hatására tudatosabban kezdett étkezni, illetve ugyanilyen arányban kezdtek rendszeresebben étkezni a válaszadók. Tízből csupán hárman mondták azt, hogy többet ettek, mint korábban. Viszont minden második ember jelezte, hogy többször készített magának otthon ételt, mint korábban bármikor.

„A pandémiás időszak a munkahelyi étkezésekre is hatással volt, különösen, ha a munkahely az otthonra terelődött át. Sokan kezdtek el – a korábbi gyakorlattól eltérően – maguknak főzni, ami a mai napig sok helyen meg is maradt, hisz ezt tartják a legbiztonságosabbnak munkahelyi étkezés szempontjából is. Ami viszont nem változott sajnos, hogy minden harmadik ember a munkája közben fogyasztja el az ebédet, és nem tart külön szünetet ilyenkor. Felmérésünk azonban cáfolni látszik, hogy a korlátozások idején drasztikusan megnövekedett volna az étkezések száma és mértéke. Vizsgálatuk szerint kisebbségben vannak a korábbinál többet étkezők, de az is igaz, hogy azok is, akik tudatosabban vagy rendszeresebben kezdtek volna étkezni” – összegezte a felmérés eredményeit Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási szakértője.

A felmérés online kérdőíves adatfelvételi módszerrel készült, 739 válaszadó részvételével, az adatfelvétel 2020 júniusában zajlott. A minta reprezentatív, és lefedi az online, felnőtt (1869 év közötti) lakosságot.

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Az Üzlet és Pszichológia és a HRPWR.HU ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 4.0 online szakmai konferencia szeptember 24-én.

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés