hirdetés
hirdetés

Szervezetfejlesztés

Elérhetővé vált a Kagyló Kiadvány, a nyertes esettanulmányok összefoglaló kötete

A Kagyló Kiadvány a 2019-es Kagyló Díj nyertes esettanulmányok összefoglaló kötete, amelyet most elérhetővé tettek az érdeklődők számára. A magyar piacon egyedülálló módszerekkel és hatékonysági mutatókkal dolgozó tanácsadók közt egy meglepetés projekt is helyet kapott, ami egyenesen a fődíjhoz segítette pályázóit.

“Sokan kérdezték az utóbbi években, miért ezt a nevet adtuk egy szervezetfejlesztési esettanulmányi versenynek. Igazából bárhogyan elnevezhettük volna, de szerettük volna, ha a díj jelképezne valamit, amiben mindannyian hiszünk.” - mesélte Németh Dóra, a díjat életre hívó CX-Ray Kft sales és marketing vezetője.

Ezért esett a választás a kagylóra, ami az El Camino zarándokút jelképeként egy hosszadalmas, kitartást igénylő feladatra utal, amely a szervezetfejlesztők vállalatoknál végzett munkáját jelképezi. A fáradtságot nem kímélő tanácsadók és vállalatok pedig kis szerencsével rátalálhatnak az igazgyöngyre egy sikeres együttműködés jutalmaként. 

A díj célja, hogy a fejlesztési munkát és elért eredményeket láthatóvá tegye a szervezetek számára is, összegyűjtse és díjazza a szakma kiemelkedő teljesítményeit, és egyfajta találkozási pontot hozzon létre a szakma közösségének. 

2019 legjobb szervezetfejlesztési esetei - Kagyló Kiadvány

A Kagyló Kiadvány a verseny 5 kategóriájának győztes munkáit foglalja össze egy ingyenesen letölthető, online kötetben. Célja, hogy minél szélesebb körben bemutathassa azokat a munkákat, amik mérhető, számottevő eredményre jutottak egy kiindulási problémára reagálva, esetleg olyan módszerekkel dolgoztak vagy olyan folyamatokat alakítottak ki, amelyek egyedülállóak a magyar piacon. 

Kisvállalati Kagyló Díj

A legjobb micro-vagy kisvállalkozásnál bemutatott projektért járó díjat a Career Compass nyerte el egy olyan esettel, amely egy 15 fős építőmérnöki tervezési cég életében hozott kimutatható változást. A magyar KKV-knél nem ismeretlen a vezetői tehermentesítés kérdése, ami az operatív munkavégzés folyamatainak teljes átszervezését kívánja meg. Marhefka István egyedülálló programja az IT világában már megszokott SCRUM módszertan bevezetésével aratott sikert egy nem informatikai cégnél, annak minden nehézségével és egyediségével együtt. 

Középvállalati Kagyló Díj

A középvállalatoknál végzett legjobb esetet a Labours Hungary hozta az idei versenyre. A tanácsadó céget egy családi vállalkozásból kinőtt, de fejlődésével nehezen lépést tartó, feldolgozással foglalkozó vállalathoz hívták abban a reményben, hogy segít mérsékelni a fluktuációt, a szervezetben uralkodó káoszt miközben újra szervezik a cég folyamatait. A Labours Hungary egyedisége az a szervezetfejlesztői szemlélet, melyet elejétől fogva képviseltek a projekt során és ami végül sikerre vitte munkájukat.  

Nagyvállalati Kagyló Díj

A legnagyobb vállalkozások kategóriájában az ActionLab e-learninggel, gamifikációval és trainingekkel foglalkozó cég nyert Kagyló Díjat. Egy magyarországi bank kereste meg a csapatot, hogy értékesítőinek nyújtson olyan attitűdformáló szervezetfejlesztést, mely segít növelni az ügyfélélményt, ezáltal növeli a csapat hatékonyságát olyan munkatársak esetén is, akik magas leterheltség mellett dolgoznak. A megoldást egy blended program kidolgozása, a vonzalom-alapú-értékesítés (VALÉR) képzés jelentette, amelyet szervezetfejlesztéssel kapcsoltak össze.  

Kagyló Különdíj

A zsűrinek minden évben lehetősége nyílik egy különdíjas projekt kiválasztására. Idén a BESPOKE PRINCIPLES nyerte el ezt a díjat egy olyan tanulmánnyal, melyben egy lapterjesztő vállalatnak segítettek úgynevezett future-proof szervezetté válni a digitalizáció okozta kockázatok világában. A tanácsadó cég hálózatelemzés segítségével tárta fel a szervezeti működés gyenge pontjait, amelyekre így célzottan készülhetett fejlesztési tervekkel. Az esettanulmány egyediségét növelték a pontosan bemutatott hatékonysági eredmények, melyekkel kimutathatóvá tették munkájuk eredményességét. 

Igazgyöngy Díj

A verseny fődíját idén egy employer branding projekt nyerte el a Budapesti Metropolitan Egyetem csapatával. A projekt során egy olyan branding értékű oktatási programot mutattak be a zsűrinek, amely hazai környezetben az eddigiektől merőben eltérő képzési attitűdöt és módszereket foglalt magába. Eredményeképpen az elmúlt másfél évben kimutathatóan növelték a hallgatói elégedettséget és NPS-t. 

Az esettanulmányi kötetet a CX-Ray a https://www.kagylodij.hu/kiadvany2019 oldalon tette elérhetővé az érdeklődők számára.

(x)

hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

DIGITALIZÁLVA – ÚJ MEGOLDÁSOK SAVE THE DATE 07.23. 14:00

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés