hirdetés
hirdetés
hirdetés

Erre vágynak a huszonévesek

Egyre kevesebb dolgozó fiatal menne külföldre

10-ből 7 fiatal számít fizetésemelésre, a nyugati országrészben élők közül pedig még többen reménykednek a bérek növekedésében. Bár a 1929 évesek többsége stabilnak érzi a munkahelyét, mindössze 40 százalék – főleg a budapestiek – gondolják úgy, hogy meg is becsülik őket. A dolgozó fiatalok közül egyre kevesebben tervezik a külföldi munkavállalást: mindössze 19 százalékuk tartja ezt reális forgatókönyvnek. A diákok közül azonban jóval többen vágnának bele a külföldi álláskeresésbe: 41 százalékuk tervezi, hogy legalább egy ideig más országban dolgozna – számol be a K&H ifjúsági indexe alapján a HRCENTRUM.

Magasabb fizetést vár a fiatalok túlnyomó része. A K&H ifjúsági indexe szerint a dolgozó 19-29 évesek közel háromnegyede, 73 százaléka számított arra a múlt év utolsó negyedében, hogy emelkedni fog a nettó fizetése, 23 százalékuk komolyabb – az inflációt meghaladó – növekedéssel számol, 50 százalékuk pedig kisebb mértékű emelkedést vár. A nyugati megyékben élők még optimistábbak: itt 85 százalék bízik abban, hogy több pénzt vihet haza, míg a keleti régióban élők 64 százaléka gondolkodik csak így. Az érintettek 22 százaléka ugyanakkora nettóra számít a jövőben, és mindössze 5 százalékuk tart fizetéscsökkenéstől.

Csökkentő elégedettség a munkahelyeken

A dolgozó fiatalok 36 százaléka úgy látta, könnyen találna magának munkát, ez az ifjúsági index 2012 végi indulása óta a második legmagasabb eredmény. Mindössze az érintettek 8 százaléka tart attól, hogy nagyon nehezen menne az álláskeresés. Ennek ellenére a válaszadók mindössze 45 százaléka szereti a munkáját, a fiatalok elégedettsége az elmúlt egy évben csökkent: utoljára 2016 első negyedévében volt ennél alacsonyabban a mutató.

A dolgozó fiatalok kevesebb mint fele, 40 százaléka érzi, hogy megbecsülik a munkahelyén, ez lényegében megegyezik a korábbi negyedévek eredményeivel. Ugyanakkor a felmérés szerint nem mindegy, hol van állása egy-egy fiatalnak. A Budapestet is magában foglaló központi régióban dolgozók 51 százaléka számolt be arról, hogy megbecsülik a munkáját. A keleti országrészben azonban mindössze 31 százalékos volt a kedvezően nyilatkozók aránya.

A diákok mennének

A dolgozó fiatalok közül egyre kevesebben tervezik a külföldi munkavállalást, mindössze 19 százalékuk tartja ezt reális forgatókönyvnek. Ez a felmérés eddigi egyik legalacsonyabb értéke, és beleillik az előző negyedévek csökkenő tendenciájába. 2013-ban még az érintett fiatalok több mint harmada tervezett külföldön dolgozni. A diákok közül azonban jóval többen vágnának bele a külföldi álláskeresésbe: 41 százalékuk tervezi, hogy legalább egy ideig más országban dolgozna.

A dolgozó fiatalok kétharmada, azaz 65 százaléka mondta azt, hogy beszél valamilyen idegen nyelven. Az országon belül ezen a téren is jelentősek a különbségek: Budapesten 84 százalék, míg vidéken 59 százalékos a nyelvtudással rendelkezők aránya. Ehhez képest a dolgozó fiatalok mindössze 33 százalékának van legalább egy középfokú nyelvvizsgája, több nyelvről is papírja pedig még kevesebbnek, 7 százaléknak van papírja. A diákoknál már jobb a helyzet: 63 százalék mondta, hogy legalább egy középfokú vizsgája van.

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági indexe, amely 2018 negyedik negyedévében +12 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2018. november 21. és december 3. között történt.

(forrás: Pénzcentrum)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

hirdetés